A jövő hétre tették át a parlament költségvetési bizottságának rendkívüli ülését, amelyen Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert hallgatná meg a testület - derül ki a parlamenti honlapról.
Eddig úgy volt, hogy e hét pénteken faggathatják a bizottsági tagok a minisztert az idei költségvetés tarthatóságáról. Matolcsy György azonban kérte, hogy elfoglaltsága miatt meghallgatása egy héttel később, a jövő csütörtökön legyen - tájékoztatta az [origo]-t Nyikos László, a bizottság elnöke.
Valóban igen összesűrűsödtek az események a héten, pénteken Brüsszelben az uniós pénzügyminiszterek tárgyalnak arról, hogy az Európai Bizottság milyen feltételekhez kösse a túlzottdeficit-eljárás esetleges megszüntetését, milyen költségvetési lépések megtételét várja el a magyar kormánytól, ráadásul a héten többször is ülésezik a kormány. Mindezekre hivatkozva kérte Matolcsy a meghallgatásának elcsúsztatását.
A 2012-es költségvetést tarthatónak tartja a kormányoldal, azonban a zárószavazás előtt mégis korrigálta a büdzsét. Ennek ellenére a beépített, még mozgósítható tartalék viszonylag kevésnek tűnik (100 milliárd forint szabadon felhasználható, mert 200 milliárdot zároltak), erre az IMF-től kiszivárgott értékelés is tesz utalást.
Tavaly már február elején korrigálni kellett a büdzsét, akkor 250 milliárd forintos zárolást rendelt el a kormány, amelyet ősszel újabb kiigazítás követett, de még így is az eredetinek két és félszeresére rúgott, az eredetit több mint 1000 milliárd forinttal haladta meg a végleges deficit.