Újabb áldozatot szedett az Apple botrányos térképe

Vágólapra másolva!
Tovább szedi áldozatait az Apple botrányosan sikerült térképszolgáltatása. Miután Scott Forstall október végi távozásának hátterében is okként jelölték meg az Apple térképszolgáltatásának csúfos debütálását, tegnapi lapértesülések szerint a termék fejlesztéséért felelős Rich Williamsonnak is távoznia kellett a vállalattól.
Vágólapra másolva!

Williamson már több mint tíz éve dolgozott az Apple kötelékében, az utóbbi időszakban a vállalat térképszolgáltatásának fejlesztését vezette. Miután az Apple térképének debütálása botrányosra sikerült, Williamsonnak mennie kell a cégtől. Nem ő volt viszont az egyetlen emiatt távozó menedzser, hiszen Scott Forstall - többek között az iPhone szoftverért és a kiskereskedelemért felelős vezető - október végi, cégtől való elválásának okai között is megtalálható a térképszolgáltatás kudarca.

Ez talán annak fényében nem is csoda, hogy a termék miatt az Apple vezérigazgatójának, Tim Cooknak nyilvánosan kellett bocsánatot kérnie a felhasználóktól, amiért széleskörű használatra alkalmatlan formában dobták azt piacra. Az Apple térképszolgáltatásának legnagyobb hibája az elképesztő pontatlanság, sokszor nemcsak az országot, de még a kontinenst sem találja el egy-egy településre keresve.

Williamson kirúgásában annak az Eddy Cue-nak lehetett nagy szerepe, aki az október végi, vezetésben történt változásokat követően az Apple online szolgáltatásainak, és többek között a térképszolgáltatásnak a felügyeletét is megkapta. Mivel a menedzsernek korábbról már vannak tapasztalatai egy rossz szolgáltatás termőre fordításában, a piaci szereplőknek a szegmens élére történő kinevezése némi megnyugvásként szolgálhat.

Az Apple árfolyamának alakulása (dollárban)

apple