16:55 - Nincs megállás, tovább gyengül a forint
Késő délután a forint gyengülése tovább folytatódott, egészen 298 közelébe lendült az árfolyam az euróval szemben. A forint a mostani megcsúszással közel egyhavi mélypontra zuhant az euró ellenében.
EURHUF napon belüli grafikon
16:21 - 296 felett a forint
A kora délutáni nagyobb gyengülést követően egészen 294-ig erősödött a forint az euró ellenében. Ezt követően azonban ismét az euró kezdett erősödni, úgy hogy az árfolyam már 296 felett tartózkodik.
Az EURHUF árfolyama a mai emelkedés következtében ismét a csökkenő trendvonallal, illetve az 50 napos mozgóátlaggal néz farkasszemet. Ha ezt a szintet nem sikerül legyűrnie, akkor 290 közelébe is visszacsúszhat az árfolyam, ahol a 200 napos mozgóátlag fontos támasznak bizonyulhat. Az elmúlt két hét folyamán is csak néhány nap erejéig tudott ezalatt megragadni az árfolyam.
Ellenkező esetben irány a 300-as szint, sőt, akár a márciusi 308 körüli árfolyam sem zárható ki, ha tartósan fennmarad a forint gyengülése.
13:01 - Jelentős gyengülést mutat a forint
Jelentős gyengülésbe fogott a forint dél után nem sokkal, 13:00-kor már 295,7 közelében tartózkodott az euróval szemben. A háttérben a nemzetközi hangulat további romlása állhat, ugyanis fontos hazai hírek nem láttak napvilágot Varga Mihály délelőtti beszéde óta.
Egy hete még 286 közelében ingadozott a forint, azóta azonban rendületlenül gyengül a hazai fizetőeszköz. Még az sem segített, hogy hazánk esetében a túlzottdeficit-eljárás megszüntetését javasolja az Európai Bizottság.
Az EUR/HUF napi árfolyama
12:01 - Lefelé szánkázik a forint
A stabilabb kezdés után kisebb gyengülésnek indult a forint, az euróval szembeni árfolyama késő délelőtt átlépte a 294-es szintet. A dollár/forint jegyzése 225-nél, a svájci franké pedig 237,2-nél mozog.
A forintra nem tudtak támogatóan hatni Varga Mihály mai sajtótájékoztatóján elhangzottak, miszerint Magyarországon akkor lehet nagyobb a gazdasági növekedés, ha Európa kikerül a recesszióból. A magyar kormány és Brüsszel a jövő évre másfél százalékos GDP-bővüléssel számol, ami reálisnak tekinthető.
A nemzetgazdasági miniszter ezenkívül közölte, hogy az IMF-től 2008-ban felvett kölcsön idő előtti törlesztésének a lehetőségét vizsgálják, a fedezet ugyanis a magyar állam rendelkezésére áll a Magyar Nemzet szerint.
Ezen túl nem várható, hogy Magyarország egy-két napon belül ismét devizakötvényt adjon el. Ahogy az Investor.hu hasábjain is megjelent, az ÁKK télen nagyobb sikerrel adott túl a hazai kibocsátású dollárkötvényeken, mivel kirobbanó kereslet mutatkozott a papírok iránt.
EUR/HUF árfolyam