Karády Katalin az 1940-es évek magyar filmgyártásának felkapott színésznője és sanzonénekesnője volt, aki első mozifilmje, az 1939-es Halálos tavasz sikerét követően szinte azonnal a kor ünnepelt dívája, szexszimbólum lett. A második világháború idején sokat zaklatták zsidó származású munkatársai miatt. Karrierje emiatt derékba tört, a Gestapo letartóztatta (azzal vádolták meg, hogy a szövetségeseknek kémkedett), és brutálisan megkínozta, ő mégis a nyilasoknak ékszereket és aranyat adva a Duna-parton egy egész gyerekcsapatot mentett meg a kivégzéstől, akiket saját otthonában bújtatott el. Később az Egyesült Államokba emigrált, ahol kalapszalont vezetett a Madison Avenue-n. 1990. február 8-án halt meg, február 19-én, Budapesten, a Szent István-Bazilikában ravatalozták fel, majd a Farkasréti temető 22/1-es parcellájában helyezték nyugalomra. Sírján egy hatalmas, finoman faragott, olvadó gyertyára emlékeztető szobor áll, amelynek talapzatára aláírásának másolatát vésték.
Az indonéziai Szulavézi (más néven: Celebesz) szigetének déli hegyvonulatai a Tana Toraja, vagyis a toraják földje. Ez a népcsoport szentül hiszi, hogy az élet nem ér véget a halállal, és úgy gondolják, hogy nincs áthidalhatatlan szakadék az evilág és a túlvilág között. Ezért
a holtakkal is ugyanúgy bánnak, mint az élőkkel: etetik, itatják és öltöztetik is őket.
Házaikban a dél felé eső szoba mindig a meghalt családtagoké, és sértésnek számít, ha egy látogató levegőnek nézi a bebalzsamozott, és asztalhoz ültetett halottat. A toraják sírjai nagyon egyediek: barlangok mélyedéseiben, meredek sziklafalak kilógó párkányaira kötözve, esetleg magas fák odvába vájva fedezhetjük fel ezeket. A még élők úgy gondolnak halottaikra, mint akik továbbra is elevenek, csak betegek, és ezért nem tudnak mozogni. Ennél az archaikus kultúránál a halál csak akkor következik be, miután megtartották a temetési szertartásuk elengedhetetlen részét képező bivalyáldozatot. Ez azonban meglehetősen drága szertartás, ezért a temetéssel a legtöbb családnak évekig kell várnia. A legfiatalabb korukban meghaltak földi maradványait egy különleges "temetkezési fában", más néven "csecsemőfában" helyezik végső nyugalomra. A hagyomány szerint, ha egy csecsemő még azelőtt hal meg, hogy kibújna az első tejfogacskája, az édesanyja egy kendőbe burkolja a gyermeket, és lyukat váj a fába. A csecsemőt ezután a lyukba helyezik, és azt lezárják. Úgy tartják, hogy a fa magába szívja a csecsemőt, miközben gyógyul.
Az Inez Clarke-emlékmű egy meglehetősen bizarr és hátborzongató síremlék, amelynek eredete nagyon rejtélyes. Első ránézésre semmi rémisztő nincs a szoborban, amely egy napernyőt tartó lányt ábrázol egy talapzaton. Az már viszont annál furcsább, hogy
ezt az alakot egy üvegbe zárták, és a pletykák szerint kísértet költözött bele.
Azt híresztelik ugyanis, hogy viharos időkben a lány kiszabadul az üvegből, és addig jár-kel a temetőben, amíg az időjárás le nem csendesedik. Az itt dolgozó biztonsági őrök és a buszsofőrök mind azt állítják, hogy a szobor éjszaka eltűnik, majd reggel visszatér a helyére. Van azonban egy másik rejtély is az emlékmű körül, méghozzá az ide eltemetett személy azonossága. Habár a felirat szerint Inez Clarke, aki 1873-1880 között élt, nyugszik ott, ezt Helen Sclair, egy chicagói temetői szakértő és a terület szakértője cáfolja. Szerinte ugyanis egy Amos Briggs nevű fiút temettek oda.
Liverpool szívében, a nyüzsgő kereskedelmi negyedtől néhány utcányira áll egy 4,5 méter magas piramis, aminek lakója állítólag egy William Mackenzie nevű illető. A bizarr sírkő felállítására a fennmaradt információk szerint ő maga adott utasítást. A nagyon részletes parancs értelmében egy kártyaasztalnál ülve kellett őt eltemetni, nyerő lapokat tartva a kezében. Sokan azonban úgy vélik, hogy Mackenzie-t nem a föld alá helyezték, hanem a föld felett hagyták a nyertes kézzel, hogy a Sátán ne lophassa el a lelkét.
Létezik egy sír az üzbegisztáni Szamarkandban, amely az évszázadok során hihetetlen méreteket öltött. Úgy tartják, hogy ez az ószövetségi próféta, Dániel végső nyughelye, és a helyi legenda szerint a maradványai halála után megnőttek, így a sír 18 méteresre nyúlt. Állítólag Timur, az egykori birodalomépítő török-mongol vezető helyezte el Dániel maradványait Szamarkandban, aki aggódni kezdett a sírrablók miatt. Ezért kibővíttette a sírt, hogy a tolvajok nehezebben tudják ellopni a felbecsülhetetlen értékű emberi holttestet.