Megijedt a Temutól és a Sheintől a piac óriása

Vágólapra másolva!
Kifejezetten az olcsóbb ruházati áruknak nyitna új online piacteret az Amazon, hogy ezzel szorítsa vissza a Temut és a Sheint. A világ legnagyobb online kiskereskedője ugyanúgy Kínából rendelt, és a vásárlókhoz közvetlenül kiszállított árukkal válaszolna két kihívójának.
Vágólapra másolva!

A világ legnagyobb online kiskereskedője az Amazon új internetes platformot nyithat elsősorban az olcsóbb ruházati, valamint háztartási termékek számára. Ezzel az új online felülettel próbálhatják megtörni a Temu és a Shein lendületét. Mindkét online kiskereskedő erőteljes növekedésben van az Egyesült Államokban és a világ más országaiban is, s mint a The Information-hoz eljutott vállalati dokumentumokból kitűnik, az Amazonnál komoly kihívást látnak a két kínai hátterű vállalatban.

Az új online áruház nyitásáról szóló értesüléseket később az Amazon szóvivője erősítette meg. A Seattle-i székhelyű vállalatnál elmondták: olyan online áruház nyitását tervezik, ahol a harmadik félnek számító kínai kereskedők kínálják termékeiket a vásárlóknak, akik rendeléseiket közvetlenül részükre adják le (ez a storefront-formátumú webáruház). 

A megrendelt termékeket közvetlenül szállítják ki Kínából a vásárlónak.

Ez utóbbi nagyon lényeges akkor, amikor az Amazonnak olyan cégekkel kell versenyeznie, amelyek igen rövid idő alatt vitték sikerre ez a működési modellt.

amazon, logo
Kínai értékesítőknek nyitna új online felületet az Amazon, hogy így vegye fel a küzdelmet a Shein és a Temu áruházakkal
Fotó: Shutterstock

Az Amazon a világ számos piacán – így természetesen az Egyesült Államokban – helyzeti előnyben van az új belépőkkel szemben jól kiépített logisztikai hálózatával, nagyon rövid szállítási határidőivel. A kínai áruházak piacra lépésekor ezért megpróbálta meggyőzni kihívóit, hogy azok használják az Amazon raktárait és elosztóközpontjait a logisztikai feladatok ellátására. Ám a Temu ehelyett a szállítási kapacitások szélsőséges leterhelését és közvetlen a vevőnek szállítást választotta, ami az Amazontól is alkalmazkodást követel meg.

A Bloomberg szerint az új, kifejezetten a kínai eladóknak készülő felület az eddigi leghatározottabb lépés az Amazontól a kínai konkurensek lendületének megtörésére. Az új értékesítési felületről egyelőre annyit árultak el, hogy az Amazon meglévő weboldalába integrálódik majd, és csak meghívásos alapon lehet ott megjelenniük a kínai kereskedőknek.

Az új felület indulásáról még nincs bejelentés, de a lapok által megtudottak alapján az Amazon a jelentős gyártó- és exportálóközpontnak számító kínai Yiwu városában 

a július 5-re meghirdetett vállalati eseményen ad arról konkrét tájékoztatást.

Ezt a várakozást támasztja alá, hogy már erre az eseményre is előzetes meghívással várják partnereiket.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!