Folyamatos termelés lehetett a bombagyárban

Vágólapra másolva!
A Clodo-perben részt vevő szakértők megállapították, hogy a pilisszentlászlói bombagyár folyamatos termelésre rendezkedett be, és két típusú robbanószerkezetet készítettek. Egy kisebb kézigránát jellegűt és hatalmas, nyolckilós bombafajtát.
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Bíróságon tartott tárgyaláson a robbanószerrel és lőszerrel való visszaéléssel vádolt német Dietmar Clodo perében a szakértők szóban ismertették véleményüket. A tárgyaláson levetítették a Clodo pilisszentlászlói házában lefoglalt robbanóanyagok - összesen 14 kiló RDX - felrobbantásáról készített felvételt.

A szakértők a próbarobbantás alapján megállapították, hogy a nagyobbik, Pilisszentlászlón gyártott szerkezet óriási pusztításra volt alkalmas. 15 méteres körzeten belül mindent megsemmisít, de az alumínium festékesvödörből készített bomba aljára helyezett csavarok és szögek akár 50 méteres távolságon belül is képesek halálos sérülést okozni. A Clodo által működtetett bombagyárban készített másik robbanószerkezet egy kézigránátra hasonlít, 20 dekagramm robbanószert tartalmaz.

Az 1998. június 3-án tartott házkutatáskor látottak alapján a szakértők megállapították, hogy a bombagyárat folyamatos termelésre készítették fel. A pilisszentlászlói ügyet fedett nyomozók segítségével derítette fel a rendőrség 1998-ban. A nyomozó bombát vásárolt Clodótól, majd a következő vásárlás alkalmával lecsaptak rá.

[origo]

Korábban:

Elfogták a Clodo-ügy koronatanúját
(2001. október 3.)

A fedett nyomozó vallomásával folytatódott a bombagyáros Clodo pere
(2001. július 9.)

A bombagyáros Clodo ellen vallott egy orosz tanú
(2001. március 12.)

Fedett nyomozó is részt vett a Clodo-ügy felderítésében
(2000. november 15.)

Clodo állítja: Sándor István volt alezredes vezetésével provokációt indítottak ellene
(2000. novem,ber 6.)

Benyújtották a vádiratot Dietmar Clodo és két társa ellen
(2000. február 10.)