Eltűnt egy tárnoki család

Külön nyomozócsoportot hozott létre a rendőrség a néhány nappal ezelőtt rejtélyes körülmények között eltűnt tárnoki család három tagjának felkutatására.

Nagy erőkkel nyomoz a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság egy eltűnt család ügyében. Ezt a főkapitányság sajtóosztályán tudta meg az [origo]. A nyomozást négy nappal ezelőtt rendelték el, hétfőtől pedig külön létrehozott nyomozócsoporttal keresik a tárnoki család három tagját.

A 35 éves vállalkozó, Radics Attila, 37 éves élettársa, Bihon Lászlóné és a 3 éves Bihon Sára január 24-én tűnt el rejtélyes módon. A rendőrség ismeretlen tettes ellen nyomoz, de az ügy mielőbbi kiderítésének érdekében semmilyen további információt nem hajlandók adni.

A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy vércseppeket és töltényhüvelyeket is találtak a rendőrök a biztonsági cég tulajdonosának tárnoki házában. Szülei és testvére eltűnéséről az iskolából hazaérkező másik gyerek, a 14 éves nagylány értesítette a rendőröket, akik nem látták nyomát annak, hogy idegenek kerestek volna valamit a házban.