Bankrablás Móron - hét halálos áldozat

Hétre emelkedett a móri Erste Bankban elkövetett bankrablás áldozatainak száma.  két életveszélyes sérülésekkel korházba szállított személyek közül az orvosok a férfin már nem tudtak segíteni. A sérülteket nagyon közelről érhette a lövés, a golyók átmentek rajtuk, szervezetükben nem találtak lövedéket. A két támadó nem ismeretlen a rendőrség előtt, korábbi bűncselekmények miatt mindkettőjüket körözik. A két férfi körülbelül egy-két millió forintot zsákmányolt. A halottak közül ötöt már azonosítottak.

A két panel között a bank épülete
Fotó: [origo]
Hét halottja és egy életveszélyes sérültje van annak a lövöldözésnek, amely csütörtökön tört ki a Fejér megyei Móron, az Erste Bank fiókjában. A támadók a helyiségbe lépve rálőttek az alkalmazottakra, majd kirabolták a bankot, és gyalog elmenekültek. A helyiségben négy alkalmazott, a biztonsági őr és három ügyfél volt a támadás idején. A rendőrség és a bank egyelőre nem adott tájékoztatást a zsákmányról. Az [origo] helyszíni tudósítója arról számolt be, hogy a környéket a rendőrök lezárták, az összes környező útszakaszon rendőri blokádot állítottak fel, és csak ellenőrzés után engedik át az autókat. Megvizsgálják az autóban ülőket és a csomagtartókat. Orbán Péter országos rendőr-főkapitány a helyszínen közöte, hogy a nyomozással kapcsolatban hírzárlatot rendelt el. A tettesek elfogásáig nem adnak az ügyben tájékoztatást, csak annyit mondott el, hogy folyamatosan kutatják a környéket, mezőgazdasági területeket és az erdőket is, és éjszaka hőkamerával keresik a tetteseket.

Lakossági bejelentés volt

A móri rendőrség lakossági bejelentést kapott arról, hogy a belvárosban, a Dózsa György úton található Erste Bankból lövések hallatszanak, a helyszínre érkező járőrök földön fekvő halottakat és sérülteket találtak. Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs igazgatója elmondta: a két fegyveres férfi 12 óra 30-kor lépett be az Erste Bank móri fiókjába. A rablás után gyalog menekültek el, kutyákkal és helikopterekkel keresik őket. A szóvivő azt nyilatkozta, hogy még nem történt Magyarországon ehhez hasonló súlyos bűncselekmény, a rendőröket is megdöbbentette az eset.

Életveszélyes sérültek - a lövedékek átmentek rajtuk

Fotó: MTI
A balesetihez érkező helikopter (Fotó: MTI)

Az Országos Mentőszolgálathoz fél egy után néhány perccel érkezett riasztás a lövöldözésről, amely Mór belterületén történt. A helyszínre egy rohamkocsi érkezett és két másik mentőautó. A halottak mellett két életveszélyes sérült volt. Egyiküket Székesfehérvárra szállították, a másikat mentőhelikopterrel szállították a budapesti baleseti intézetbe. Időközben a férfi belehalt súlyos fejsérülésébe. Szervezetükben nem találtak lövedéket az orvosok, annyira közelről érhette őket a lövés, hogy a golyó átment a testükön.

A 30 év körüli fiatalembert a fején, mellkasán és karján érték lövések, az OBSI-ban azonnal műteni kezdték. Időnként több orvos látta el egyszerre különböző sérüléseit. A halál nem sokkal 21 óra után állt be, a legsúlyosabb, a koponyasérülés következtében - mondta el az [origo] - nak a kórház ügyeletese.

A székesfehérvári kórházba szállított fiatal nőt öt és fél órás műtét után sikerült stabilizálni. Állapota stabil de még nem múlt el az életveszély -mondta el az [origo] nak Kovács Attila főorvos. A nő szervezetében sem találtak lövedékeket, a golyók valószínűleg átmentek a testén. 

Halottak

Hétre nőtt a csütörtök délutáni móri brutális rablógyilkosság áldozatainak száma. Este nyolc óra után, az orvosok megfeszített munkája ellenére elhunyt a kórházban az a sérült, aki a támadás idején ügyfélként tartózkodott a bankban és akit életveszélyes fejsérülésével Budapesten az Országos Baleseti Intézetben műtöttek meg. A halottak közül ötöt már azonosítottak. Négyen a bank alkalmazottjai voltak, meghalt egy ügyfél, a hatodik áldozat pedig a biztonsági őr. Meghalt a bankfiók vezetője, aki a móri polgármester felesége. A bank úgy tudja, hogy a két sérült nem a pénzintézet alkalmazottja. Ezt egyelőre más forrásból nem erősítették meg.

Kommandósok a fegyveres rablók nyomában

Nagy erőkkel dolgozik a rendőrségi szemlebizottság a móri bankrablás helyszínén. Több száz rendőr eredt a fekete hátizsákkal gyalog meglépett bankrablók nyomába. A Készenléti Rendőrség kommandósai mellett a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság emberei is a helyszínen vannak. A HavariaPress úgy tudja, akár egy napig is eltarthat a példátlanul súlyos bűncselekmény körülményeinek feltárása. Először a halálos áldozatokat vizsgálják meg a szakemberek, akik arra keresik a választ, hogy milyen irányból érkeztek a lövések, hol hatoltak be a lövedékek, illetve van-e más sérülés az áldozatokon. Megnézik, mihez nyúltak hozzá a tettesek, és ellenőrzik a kamerák által rögzített felvételeket. Csak ezek után mehetnek be a bank alkalmazottai, hogy ellenőrizzék, mit vittek magukkal a rablók.

Garamvölgyi László a helyszínen elmondta, hogy 130 rendőrt és még 50 specialistát vetettek be, és további két egység áll készenlétben, hogy leváltsák a szolgálatban lévőket. Így hosszabb ideig is fenn tudják tartani a fokozott ellenőrzést. A rendőrség felkészült arra is, hogy a rablók a közeli Vértes hegységbe menekültek, és emiatt át kell vizsgálni az erdős területet is.

Szigorú kontroll a határon

A legszigorúbb határellenőrzést rendelte el a határőrség országos parancsnoka azt követően, hogy a Fejér megyei Móron hat áldozatot és két sérültet követelő bankrablás történt. Orodán Sándor szóvivő az MTI érdeklődésére csütörtökön elmondta, hogy a határállomásokon minden utast és minden járművet tüzetesen átvizsgálnak. Úgynevezett kettős ellenőrzést vezettek be, ami azt jelenti, hogy előretolt járőrök már a határátkelő előtt figyelik a járműveket és az utasokat. A szóvivő közölte: miután rendkívül veszélyes bűnözőket keresnek, a határőrök golyóálló mellényben, géppisztollyal látják el szolgálati feladataikat. Egyúttal megerősítették a zöldhatár védelmét is. Hozzátette: a szigorú határellenőrzés miatt érthetően lelassul a forgalom, ezért a testület az utasok megértését kéri.

Még nem számolták meg a hiányzó pénzt

Lenkei Anikó, az Erste Bank marketing- és kommunikációs igazgatója az [origo]-nak elmondta, hogy a móri fióknak öt alkalmazottja van, de azt nem tudják még, hogy közülük hányan haltak meg. A helyiséget egy biztonsági őr védte, ő az áldozatok között van. Az elrabolt pénz nagyságáról sincs még információjuk a bank illetékeseinek, de amint kiderül valami, tájékoztatják az [origo]-t. Az Erste Bank budapesti központját a rendőrség értesítette a történtekről.

Az Erste Bank közleménye a móri tragédiáról

"Az Erste Bank mély megdöbbenéssel és értetlenül áll a tragédia előtt, és teljes mértékben elítéli e brutális és értelmetlen gyilkosságokat. Megrendüléssel osztozunk az áldozatok hozzátartozóinak a fájdalmában, és bár az elvesztett családtagokat pótolni semmilyen formában nem lehet, a bank kötelességének érzi, hogy a tragikus körülmények között elhunyt áldozatok hozzátartozóiról gondoskodjon. Tekintettel arra, hogy a rendőrség az ügyben hírzárlatot rendelt el, a bank a rendőrségi nyomozás sikere érdekében egyelőre nem tud további információt kiadni.

A Bank a tragikus körülmények között elhunyt áldozatokat saját halottjának tekinti."

Ajánlat:

A rablók maximum 1-2 milliót zsákmányoltak

Egy 24 és egy 28 éves férfit üldöznek

Kegyetlen mészárlás - az [origo] helyszíni tudósítása Mórról

Orbán Viktor részvétét nyilvánította

Fórum:

Hat halott egy móri bankrablásnál