Egyeztetés a roma ügyek kormányzati kezeléséről

Egyeztetés kezdődik a jövő héten a Miniszterelnöki Hivatal (MeH), valamint a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal (NEKH) illetékesei között a jövő héten a romákkal kapcsolatos kormányzati tevékenység elosztásáról.

A tárgyalássorozat - amelyen Teleki László, a MeH cigányügyekkel foglalkozó politikai államtitkárától mellett Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbségi ügyeket felügyelő politikai államtitkára, valamint Heizer Antal, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal elnöke vesz részt - július 18-án veszi kezdetét. Teleki László közölte, szeretné, ha a NEKH-nél megmaradna a cigány főosztály, ugyanakkor szavai szerint felmerül, nem lenne-e célszerű áthelyezni a PHARE-támogatások témáját az általa vezetett államtitkárságra.