Pedofil képek miatt ítélték el a volt polgármestert

Jogerősen egy évi, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték Lévay Leventét, Kispest volt SZDSZ-es polgármesterét pedofil pornóképek terjesztése miatt. A volt polgármester tagadta, hogy pedofil képeket terjesztett volna e-mailen keresztül, szerinte visszaéltek számítógépe jelszavával.

Másodfokon, jogerősen egy évi, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábal pedofil pornóképek terjesztése miatt Lévay Leventét, Kispest volt szabad demokrata polgármesterét - jelentette az MTI. Az elsőfokú ítéletben a bíróság még felmentette a volt polgármestert: bár megállapították, hogy Lévay küldött pedofil képeket otthoni számítógépéről, az elsőfokú ítélet szerint ez 1999-ben még nem volt bűncselekmény. Az ügyész fellebbezett az ítélet ellen, így került a Fővárosi Ítélőtáblára az ügy.

A Fővárosi Ítélőtábla kedden kimondta, hogy a pedofil pornóképek internetes terjesztése már 1999-ben is tilos volt, amikor ugyanis a vádlott a képeket hozzáférhetővé tette az interneten, az a forgalomba hozatal részének is tekinthető.

A büntetéskiszabás során az enyhítő körülményeket sorolva a bíróság rámutatott, hogy a cselekmény elkövetése óta jelentős az időmúlás, a vádlott büntetlen előéletű és két kiskorú eltartásáról gondoskodik. Lévay Levente ügyvédje az ítélethirdetést követően újságírói kérdésre annyit mondott, konzultál ügyfelével az esetleges felülvizsgálati kérelem lehetőségéről.

Lévay a tárgyalásokon és a nyomozás során mindvégig tagadta, hogy pedofil képeket terjesztett e-mailen. Korábbi vallomásában elmondta, hogy látogatott ugyan pornóoldalakat és vásárolt is interneten keresztül szexújságokat, de azt tagadta, hogy küldött volna pedofil képeket. Közölte azt is, hogy számítógépe és e-mailje jelszavához könnyen hozzá lehetett férni: ezeket bárki láthatta, aki nála járt. Ezért úgy vélte, hogy bár az ő jelszavával, de egy másik gépről küldhették a kifogásolt felvételeket.

A szakértői vélemények azonban egyértelműen alátámasztották, hogy Lévay otthoni gépéről 1999. június 6. és november 14. között több alkalommal küldött kiskorúakat ábrázoló különböző pornográf fényképeket, illetve egy esetben mozgóképet egy internetes levelezőlistára.

A per során meghallgatott szakértők szerint kizárható, hogy Lévay jelszavával visszaélve küldtek volna képeket másik gépről. A házkutatás során pedig találtak olyan kinyomtatott pedofil pornóképet is, amelyet az ő gépéről küldtek.

Az egykori politikus akkor került a rendőrség látókörébe, amikor a német Interpol figyelmeztette a magyar hatóságokat arra, hogy egy budapesti telefonvonalon keresztül rendszeresen küldenek fel a világhálóra pedofil pornóképeket. A rendőrség azonosította a németek által megadott telefonszámot, majd házkutatást tartottak Lévay lakásán 1999. december közepén. Lefoglaltak egy komputert és emellett számos pornográf kiadványt is. Hosszas nyomozás után 2002 márciusában emeltek vádat a volt polgármester ellen.

KAPCSOLÓDÓ CIKK