Rádióadót indít tavasszal a Magyar Nemzet, a Hír TV és tulajdonosi körük. Az új adó 24 órában sugároz majd, többnyire közszolgálati témában - írja a Népszabadság.

Rádiót indít a Hír TV, a Magyar Nemzet és tulajdonosi körük - írja a Népszabadság. A lap szerint a tulajdonsok megvették a Lánchíd Rádió Kft.-t, amely szeptemberben nyert frekvenciát a médiahatóság pályázatán. A Lánchíd Rádió műsorszolgáltatási szabályzata szerint 24 órában sugároz majd, több mint fele arányban közszolgálati témában, kiegyensúlyozott, objektív tájékoztatást ígérve. Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet és a Hír TV első embere a Népszabadságnak megerősítette a rádió indítását. Az adás tavasszal indul, annak elkészítésében közreműködnek a Hír TV hangjai és a Magyar Nemzet szerkesztői, az adó főszerkesztője Belénessy Csaba, a Magyar Rádió Vasárnapi újságjának korábbi vezetője lesz.

A Népszabadság szerint a Lánchíd Rádió szeptemberi pályázata érdekesen alakult, mivel több frekvenciára is pályázott, ám míg az egyiken - a végül megkapott 100,3 megahertzesen - a maximális 5 pontot kapta műsortervére, addig a másikon - a 90,9-esen - csak egyet. Ez utóbbi frekvenciát a Jazz Rádió nyerte el - ugyancsak maximális pontszámmal - ám a Jazz Rádió pályázott az előbbi, a 100,3-as frekvenciára is, ahol minimális pontszámot kapott, további más pályázókkal egyetemben a műsortervre.