Lényegében bocsánatot kértek attól a katasztrófavédőtől, akit a 2006 augusztus 20-ai tűzijáték idején kitört vihar felelőseként marasztaltak el.
A 2006. augusztus 20-i nemzeti ünnepen, az esti tűzijáték idején hirtelen vihar csapott le a fővárosra. Másfélmillió ember nézte volna a tűzijátékot a rakpartok környékén. A viharról szóló figyelmeztetés azonban nem jutott el az emberekhez, ezért az akkori sajtóhírekben többször bírálták többek között az OKF ügyeletesét, illetve a meteorológiai szolgálatot is. A viharban több száz ember sérült meg, két ember a Dunába fulladt, két másikat egy kidőlt fa ölt meg, egy idősebb asszony pedig menekülés közben kapott szívrohamot.
Az OKF három nappal a vihar után egy vizsgálat eredményeképpen elmarasztalta az augusztus 20-i vezető ügyeletest. Nyitrai Béla, az akkori vezető ügyeletes azonban az elmúlt napokban erkölcsi és anyagi elégtételt is kapott, miután egy újabb vizsgálat megállapította, hogy semmilyen felelősség nem terheli őt - legalábbis ez szerepel Nyitrai erről szóló nyilatkozatában.
A nyugállományú tűzoltó alezredes azt írja: "A 2006. augusztus 20-i súlyos tömegszerencsétlenséggel járó tűzijáték miatt az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezető ügyeleteseként a magyar sajtóban igaztalanul érte sérelem személyemet, szakmai reputációmat."
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az elmúlt időszakban felülvizsgálta a 2006. augusztus 20-i tűzijáték eseményeivel kapcsolatos ügyiratokat. Nyitrai Béla szerint megállapították, hogy a súlyos tömegszerencsétlenséggel járó tűzijátékkal kapcsolatban semmilyen személyes felelősség nem terheli őt, és a korábbi vezetői nyilatkozatokkal és sajtómegnyilvánulásokkal igazságtalanul érte sérelem a személyét.
"Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság megkövetett, semmissé tette a 2006. augusztus 23. napján kelt üggyel kapcsolatos hátrányos szolgálati minősítésemet és egyúttal erkölcsi és anyagi elégtételt szolgáltatott" - közölte nyilatkozatában a nyugállományú alezredes.