Az MSZP választmánya az elnökség javaslatát elfogadva szombaton úgy döntött, hogy március 31-re hívja össze a szocialista párt kétévente esedékes tisztújító kongresszusát - közölte Simon Gábor választmányi elnök szombaton.

Simon Gábor azt mondta, a szocialisták május 1-jéig készítik el szakpolitikai programjukat, mely 2014-es választási programjuk alapját képezheti.

Mesterházy Attila pártelnök az MSZP novemberi kongresszusán új szereposztást sürgetett pártjában, és azt kezdeményezte: idén újítsák meg a frakcióelnökséget - ez megtörtént -, majd a szocialisták januárban fogjanak hozzá a párton belüli tisztújításhoz, és március végére válasszák meg azt a csapatot, amely "elvezeti az MSZP-t a 2014-es győzelemig". Mesterházy azt is jelezte, hogy újból elindul az elnöki tisztségért.

A most elfogadott menetrend szerint január végéig a helyi, február végéig pedig a megyei szervezetekben történhet meg a tisztújítás, majd a március végi kongresszuson az országos tisztségviselőket választják meg.

Simon Gábor a sajtótájékoztatón arra a kérdésre, hogy az MSZP kész-e támogatni, hogy a költségvetés főszámainak módosítása érdekében a parlament négyötödös többséggel eltérjen a házszabálytól, azt felelte: erről hétfőn dönt a frakció.