Salamon Ildikó, az ÁSZ felügyeleti vezetője közölte, a szervezet 2016 és 2018 között végezte el 17 kórház ellenőrzését, valamint öt kórház utóellenőrzését.
Az ellenőrzött 17 kórház közül egyetlen egyben sem volt teljes mértékben szabályszerű a gazdálkodás,
ezért számukra összesen 441 javaslatot fogalmaztak meg.
Az öt utóellenőrzött kórház közül csupán kettő hajtotta végre az intézkedési tervben vállalt feladatokat, egy intézmény pedig végrehajtotta ugyan a feladatokat, egy részüket azonban csak határidőn túl, kettő pedig nem tette ezt meg - ismertette Salamon Ildikó.
Mint azt az Origo korábban írta, jelenleg 60 milliárd forintos a kórházak adósságállománya, a hiányért 28 intézmény a felelős. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt közölte, hogy a leginkább eladósodott kórházakba költségvetési felügyelőket neveznek ki, valamint bevezetik a vezetők teljesítményértékelését.