A budai szuperkórház mérföldkő lehet a magyar egészségügy történetében

2020.01.20. 17:01

A budai szuperkórház megvalósításának helyszíne nem politikai, hanem kizárólag szakmai kérdés, létrehozása pedig mérföldkő és hiánypótló a magyarországi egészségügy történelmében, írta a Portfolióban megjelent cikkében Bedros J. Róbert.

Az építésért és üzemeltetésért felelős miniszterelnöki megbízott azt írta, Újbuda Dobogó városrészében nem egy átlagos kórházat álmodtak meg, hanem egy komplett egészségvárost, amely a régióban minden gyógyítási területen kiemelt sürgősségi ellátást nyújt gyermekek és felnőttek részére egyaránt. Az építés során felmerülő egyetlen szempont pedig a magyar emberek legmagasabb szintű egészségügyi ellátása lesz.

Itt, ebben a "szuperkórház"-projektben a politikai szempontokat félre kell tenni, és a szó átvitt, valamint valódi értelmében is meg kell fogni a betegek kezét. Jelen esetben azzal, hogy együtt felépítjük a hazai egészségügy zászlóshajóját, az európai szinten is egyedülállónak számító Dél-budai Centrumkórházat - írta Bedros, hozzátéve, a létesítményt már most úgy tervezik meg, hogy fogadni tudja a jövő orvostechnológiáját is. Mindez Bedros szerint alapjaiban fogja megváltoztatni a magyar betegellátást, így többek közt lerövidíti a diagnózishoz történő eljutást, a gyógykezelés időtartamát, így a kórházi éjszakák számát is, valamint lényegesen csökkenti majd a kezelési költségeket is.

Így nézhet ki a szuperkórházForrás: DBC

A szuperkórház, amely 1,2 millió ember ellátására lesz majd képes, a miniszterelnöki megbízott leírása alapján a legkorszerűbb eszközökkel lesz felszerelve informatikai szempontból is: olyan digitális eszközökkel, amelyek a betegek kényelmét szolgálják majd.

A miniszterelnöki biztos szerint habár korábban Kelenföld is szóba jött lehetséges helyszínként, végül azért esett a 4,4 milliárd forint értékű, az M1/M7-es autópályák bevezető szakaszánál található dobogói területre a választásuk, mert "egy 60 évvel ezelőtt épült kórház átalakításával, bővítgetésével, vagy egy lakóházaktól és egy pályaudvartól övezett területen nem lehet megvalósítani egy ekkora horderejű beruházást. " A 215 000 négyzetméteres szintterületű komplexumot viszont csak kompromisszumok árán lehet felépíteni. Dobogó pedig megfelelt a feltételeknek, hiszen mentési szempontból is könnyen megközelíthető, illetve a környéken jó a közösségi közlekedési hálózat, városi és távolsági buszok vonala is van a közelben.

Bedros szerint minden egyes akadályozó beavatkozás évekkel vetheti vissza a kórház elkészülését, hasonlóan a szomszédos Ausztriához, ahol a politikai csatározások miatt 5 évig tervezték és 7 évig építették az ottani szuperkórházat.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK