Románia
ÉLŐ
Ukrajna

A Márki-Zay Péterrel rekláminterjút készítő CNN-es riporter meggyalázta a holokauszt emlékét

Christiane Amanpour, Emmy-díj, 2019
New York, 2019. november 26. Christiane Amanpour brit-iráni újságíró, a CNN amerikai hírtelevízió és a PBS amerikai közszolgálati televízió műsorvezetője a sajtószobában tartott fotózáson, miután átvette az Igazgatóság Díját a Nemzetközi Emmy-díjak 47. átadási ünnepségén a New York-i Hilton Szállodában 2019. november 25-én. MTI/EPA/Jason Szenes
Vágólapra másolva!
Christiane Amanpournak, a CNN műsorvezetőjének és vezető nemzetközi tudósítójának bocsánatot kellett kérnie, amikor a Donald Trump által vezetett kormányzatot a nácik brutális 1938-as németországi zsidóellenes kristályéjszakai fellépéséhez hasonlította – írja a Tűzfalcsoport. Christiane Amanpour a magyar nézőközönség számára nem ismeretlen. Az újságíró többször készített interjút Szijjártó Péter külügyminiszterrel, melyek mindegyike emlékezetes, de kiemelkedik közülük a koronavírus-járvány első hulláma alatti. Ekkor ugyanis Amanpour azt az álhírt kezdte mantrázni, miszerint a kormány felfüggesztette a parlament működését. Nemrég viszont Márki-Zay Péterrel rekláminterjút csinált.
Vágólapra másolva!

A Tűzfalcsoport arról ír, hogy Christiane Amanpour egy, a Washington Post szerint Soros által finanszírozott szervezetnek hosszú ideig vezetője volt. A csatorna vezető nemzetközi tudósítója, Christiane Amanpour műsorának egyik szegmensében, amelyet az Egyesült Államokban, valamint Európában, Ázsiában és a Közel-Keleten is sugároznak, a holokauszt előzményeként leírt kristályéjszakához hasonlította Donald Trump tevékenységét a szörnyűséges esemény 82. évfordulóján.

Azt mondta, hogy a kristályéjszaka

Ezt követően hozzátette:

Az eset 2020. november 13-án történt. Pár nappal később Amanpour azt mondta, hogy sajnál "minden fájdalmat", amit okozott, és elismerte:

Korábban is bírálták

A CNN műsorvezetőjének kijelentése kapcsán akkor Izrael diaszpóraügyi minisztere, Omer Yankelevitch azt mondta, hogy a CNN-nek

Hozzátette, hogy

a műsorvezető a holokauszt emlékét kihasználta egy „olcsó főcímért és politikai agendáért".

Pár nappal később Amanpour bocsánatkérést tett közzé műsorában, miszerint sajnálja, hogy szavai fájdalmat okoztak. Christiane Amanpourt korábban is érte már kritika, akkor a tudósításai miatt. 1992. december 22-én, a boszniai háború idején a riporter a Szarajevótól nem messze fekvő Kiseljakból tudósított. Kiseljak horvát kézben volt, sértetlen, és látszólag jól el volt látva minden szükséges dologgal. Amanpour arról számolt be, hogy:

- ezt a riportot később egyes elemzők "félretájékoztatásként" és egy "szép hazugság" terjesztéseként bírálták. 1994. október 9-én Stephen Kinzer, a New York Times munkatársa bírálta Amanpour tudósítását a boszniai háborúról. Kinzer idézte egy kollégája leírását Amanpourról, aki a boszniai Szarajevó Markale piacterén történt terroristamerényletről tudósított:

Christiane Amanpour a magyar nézőközönség számára sem ismeretlen. Az újságíró többször készített interjút Szijjártó Péter külügyminiszterrel, melyek mindegyike emlékezetes, de kiemelkedik közülük a koronavírus-járvány első hulláma alatti.

Ekkor ugyanis Amanpour azt az álhírt kezdte mantrázni, miszerint a kormány felfüggesztette a parlament működését.

A külügyminiszter jelezte, hogy éppen most adott számot az Országgyűlés tagjainak az általa végzett munkáról, így a CNN műsorvezetője lebőgött. Mint arról a Tűzfalcsoport beszámolt, a Nyílt Társadalom Intézet finanszíroz egy Center for Public Integrity (CPI) nevű oknyomozó újságíró szervezetet, amely a Washington Post szerint gyakorlatilag egy Soros-szervezet.

- írja a Tűzfalcsoport.

A botrányba keveredett újságíró azóta is a CNN egyik legismertebb műsorvezetője. Semmilyen következménye nem volt annak, hogy Trumpot és a szavazóit lenácizta egy országos televíziós műsorban, azon túl, hogy elsősorban az izraeli kormányzat reakciója miatt bocsánatot kért. A baloldalon nemcsak hazánkban, hanem globálisan sincsen elszámoltatás

- teszik hozzá.

A kristályéjszaka, más néven a törött üvegek éjszakája a nácik által 1938. november 9-ről 10-re virradóan Németországban és Ausztriában vezetett erőszakos pogrom volt a zsidó közösség ellen. Zsidó otthonokat és üzleteket rongáltak meg, zsinagógákat támadtak meg, és ezreket küldtek koncentrációs táborokba, ami a holokauszt kezdetét jelentette.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről