Döntött az Országgyűlés: választás napján is lehet országos népszavazást tartani

baloldal nem segít a járvány elleni védekezésben, gumikesztyű kéz megelőzési rendelkezés óvintézkedés plenáris ülés politikus szavazás
Budapest, 2020. március 23. Képviselő szavaz a házszabálytól való eltérésről az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. március 23-án. Az ellenzék nem támogatta a házszabálytól való eltérést, és a kormány által benyújtott, a veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló törvényjavaslat március 24-i elfogadását. MTI/Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés ellenzéki kezdeményezésre változtatott az országos népszavazás eljárásán és egyes választási tárgyú törvényeken.
Vágólapra másolva!

Szabó Tímea (Párbeszéd) javaslatát az országos népszavazási eljárás módosításáról 183 igen szavazattal, egyhangúlag fogadta el az Országgyűlés.

A jogszabállyal eltörölték azt a korlátozást, miszerint nem tűzhető ki országos népszavazás az országgyűlési, az európai parlamenti és az önkormányzati választást megelőző és követő 41 napon belüli időpontra.

A képviselő a választási eljárás költséghatékonyabb lebonyolításával indokolta a módosítást, tekintettel arra, hogy 2022-ben országgyűlési választás és több népszavazás is várható.

Illusztráció Forrás: MTI/Kovács Tamás

A független Volner János által benyújtott, az egyes választási tárgyú törvényeket módosító jogszabályt 134 igen, 49 nem szavazattal fogadta el a parlament. A törvény kapcsolódik Szabó Tímea előterjesztéséhez,

biztosítja annak gyakorlati-technikai feltételeit, hogy az országgyűlési választással azonos napon megtartható legyen az országos népszavazás is.

Rendelkezik arról, hogy ha több választást azonos napon kell megtartani, azokat egy, közös eljárásban kell lebonyolítani.

A normaszövegben a névjegyzékkel, az átjelentkezéssel, a szavazólap tartalmával, a jogorvoslattal kapcsolatban szerepelnek szabályok.