Románia
ÉLŐ
Ukrajna

Öt éven át kényszerítettek prostitúcióra egy magyar lányt Bécsben - videó

Vágólapra másolva!
Elfogták azt az ilki lakost, aki több mint öt éven keresztül kényszerített prostitúcióra egy fiatal nőt Bécsben - írja a Police.hu.
Vágólapra másolva!

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Felderítő Főosztály Emberkereskedelem Elleni Osztálya nyomozást folytat R. Ferenc ilki lakossal szemben kizsákmányolás céljából erőszakkal vagy fenyegetéssel és megtévesztéssel elkövetett emberkereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt.

R. Ferenc 2014 szeptemberében kivitt Bécsbe, az általa irányított egyik bordélyházba egy magyar állampolgárságú, rossz anyagi körülmények között élő, kiszolgáltatott helyzetű nőt azért, hogy prostituáltként dolgozzon. Az eredeti megállapodásuk szerint a nő napi bevételének felét kellett volna átadnia R. Ferencnek.

Az áldozat 2014 szeptembere és 2020 márciusa között – a bécsi bordélyházak koronavírus miatti bezárásáig – volt prostituált. Az eredeti megállapodással ellentétben azonban a férfi a nőtől nemcsak a napi bevétele felét vette el, hanem a teljes összegét. Amikor a futtatott lány nem tartotta be a számára meghatározott magatartási szabályokat, volt, hogy meg is verte.

A nőtől elvárta, hogy a hét minden napján dolgozzon, s így napi szinten 3-400 eurót vett el tőle.

A férfit a hatóságok 2022. február 16-án reggel Vásárosnaményban fogták el. A lakóházban rajta kívül még öt nő tartózkodott, akik közül négy azonosítható az ügy további sértettjeként.

Forrás: Police.hu

Az ingatlanban tartott kutatás során a rendőrök a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható valamennyi bizonyítékot lefoglalták; köztük a prostitúcióval összefüggő feljegyzéseket, a prostitúciós munkavégzés önkéntességét igazoló, kézzel írt sértetti nyilatkozatokat, mobiltelefonokat, SIM-kártyákat és több millió forint készpénzt.

A 43 éves ilki férfit a KR NNI nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását a felügyelő ügyészségnél. Nem kizárt, hogy a nyomozás előrehaladtával további gyanúsítások várhatók.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről