A besúgó: hazugság a hazugságról

Körbeudvarolta a baloldal A besúgó című magyar HBO-sorozatot. A nyolcrészes film a nyolcvanas években játszódik, és rengeteg történelmi hibával, a kommunista diktatúra szépítgetésével mesél a Kádár-rendszerről. A sorozat hamvas elkészültéhez egy bődületes hazugságot is kitaláltak, bár az egész "mű" dilettantizmusához azért nem férhet kétség. Megmosolyogtató dramaturgiai hibák, történelemhamisítás, szörnyű jelmezek, egészen kezdetleges színészi játék (gondoljunk csak magát a besúgófiút játszó "színész" kifejezéstelen amatőrizmusára, de nyugodtan állíthatjuk azt is, hogy a KISZ-titkárlány-amerikai kémlány figuráját alakítani próbáló fiatal nő be van oltva színészet ellen), stb. Vági Barbara az HBO-sorozattal kapcsolatban megkereste Mező Gábor kutatót. „Sok a történelmi hiba és a hamis aktuálpolitikai üzenet A besúgó című filmben, de van erénye is: például az, hogy az emberek elkezdtek beszélni a nyolcvanas évekről, amelyről nagyon kevés szó esik." - mondta Mező Gábor. Arról is beszélt, hogy miért rajongta körül a sorozatot már a megjelenés előtt a baloldal? Azt is megkérdeztük, valójában hogyan szervezték be az embereket a hálózatba, kik az igazi bűnösök: a besúgók vagy azok, akik megzsarolták őket? Ismerik-e a kutatók a tartótisztek, a szigorúan titkos tisztek és titkos munkatársak névsorát, és hogyan lettek a kommunista kádergyerekek az amerikai neoliberalizmus „bajnokai". Interjú Mező Gábor kutatóval.

A besúgó című film készítői hangsúlyozták, hogy szórakoztató sorozatot készítettek, nem dokumentumfilmet. Ön, mint a 80-as évek kutatója, tudta úgy nézni, mint egy szórakoztató alkotást?

Igen, úgy néztem a sorozatot. A téma kutatójaként persze pontosan látom a hibáit, de az erényeit is – például azt, hogy az emberek elkezdtek beszélni erről a korszakról, a rendszerváltás előtti évekről, amelyről nagyon kevés szó esik.

A sorozat befolyásolhatja-e ön szerint a fiatalokat, akik nem élték át személyesen a nyolcvanas évek történéseit?

Ez nem dokumentumfilm, nem tényfeltáró sorozat. Sok olyan történelmi sikeres külföldi sorozat van, amelyben jelentősen hajlítottak a valóságon. A fiatalok – véleményem szerint – ugyanúgy szórakoztató alkotásként nézik ezeket. Talán felkelti az érdeklődésüket, hogy valóban megismerjék, mi történt a rendszerváltás előtti években - olvasnak majd róla, még több ismeretet szereznek más forrásokból. Legalábbis egy kis részük ezt teszi majd. A nagy többség – minden korok nagy többsége – sohasem igazán akart, vagy tudott a dolgok mögé látni. Addig nem látok gondot a történelmi eseményeken alapuló filmekkel, sorozatokkal, amíg nem hamisítják szélsőségesen a múltat.

Mező Gábor kutató, a PestiSracok.hu újságírója fotó: Talán Csaba

Történelmi szempontból melyek a sorozat hibái?

A sorozat elején láttuk, amikor a diákvezér azt mondja, hogy nálunk mindig a forradalmárokból lettek a legnagyobb elnyomók. Ez egy nagyon leegyszerűsítő üzenet, de nem is ezért zavart sokakat, hanem azért, mert a felsorolásban említi Horthyt is. Utóbbi politikai teljesítményét sokféleképpen lehet értékelni, de forradalmár biztosan nem volt. Azért ez nagy hiba, nehéz elképzelnem egy ilyen tájékozott diákvezérről, hogy ne ismerné Horthy múltját. Ez nyilván aktuálpolitikai üzenet volt.

Általánosságban zavart, hogy számomra „túl színesen" mutatta be a sorozat ezt a korszakot.

Persze koncepció volt, de minden túlságosan rendezett a filmben. Hol a lepusztultság? Abból a szempontból viszont érdekes, hogy bemutatja a korszak összetettségét, és azt, hogy mennyire nem voltak egyértelműek a szerepek.

jelenet A besúgó című filmből Forrás: youtube.com otherworld

A választások előtt mutatták be a sorozatot - ebben nem lát politikai meggondolást?

Természetesen, ebben lehet szándékosság. Úgy tudom – lehet, hogy rosszul –, hogy a HBO erőltette, hogy akkor mutassák be. Nyilván, ismerjük a HBO politikai irányultságát. Biztos vagyok abban, hogy a sorozattal – ahogyan a diákvezérből akarnok vezető lesz – üzenni akartak a maguk részéről.

Amikor a sorozat megjelent - sőt, még a bemutatás előtt -, a baloldal már dicsérte, rajongott a baloldali sajtó is a filmért. Ön hogy látja, miért?

Az HBO-nak hihetetlen marketing ereje van. Ennek köszönhető, hogy több jelentős portál, blog és újság már eleve jónak kiáltja ki azt, amit a kritikus még nem is látott teljességében.

Sok újságíró mintha Stockholm-szindrómában szenvedne, ha amerikai alkotásokról van szó.

A magyar patriótát nacionalistának, a nacionalistát sovinisztának jellemzik, és közben lelkesen tapsolnak Amerika kapitánynak.

Sokak számára már eleve csak jó lehet egy alkotás, ha az HBO mutatja be – ez az alapvetés. Hiszen az HBO mindig haladó műveket ad ki, megfelelően adagolt meleg és színes bőrű szereplővel, így a „Szép új világ" hirdetésének vezető csatornája.

Aztán az évad közepén már egyre többen fanyalogtak, a végére meg sokan visszaléptek, már kevésbé dicsérték a sorozatot. Közben megérkeztek az ex-SZDSZ-es oldalról a kritikák, és egyre több történésztől a jogos észrevételek, ezután kicsit kihátráltak mögüle. Azt vettem észre, hogy éppen a régi SZDSZ-es kör beszélt a leghangosabban történelemhamisításról. Mintha nem értenék az üzlet, egyáltalán a filmezés lényegét: A besúgó eladhatóan akarta ábrázolni ezt az időszakot. Persze, sok minden volt benne, ami egyáltalán nem úgy történt a valóságban. A rendszerváltás nyilván sokkal összetettebb volt: Monor, Lakitelek, MDF, SZDSZ, Duna-kör, a szovjet és amerikai érdekcsoportok is mind befolyásolták. De ezzel az ábrázolással szerintem nincs gond:

a sorozat kapcsán legalább beszélnek az emberek a rendszerváltás előtti évekről.

Ez az időszak amúgy is kényes téma, azért is, mert még közeli, mindenkinek megvan a saját emléke vagy narratívája. Más az SZDSZ-nek, más az MDF-nek, más a Fidesznek és más a sajnos mára eltűnt, akkori radikális ellenzéknek. Összességében jó lenne, ha még több film és sorozat készülne erről az időszakról. Tegyük egymás mellé a történeteket. Annyi történelemhamisítás történt itt az elmúlt száz évben, hogy lehet, éppen erre lenne szükség: összeszedni a mikrotörténeteket.

Több jelenetet látunk a sorozatban, amelyek egészen furcsák: például egy vonaton szerveznek be ügynöknek egy embert, gyóntatószékben zsarolnak meg papot. Ezek a valóságban is így voltak?

Először a vonatfülkéről. Nem, természetesen egyáltalán nem. Konspiratív módon és ennél sokkal jobban felépítve történtek a beszervezések. Ha már itt tartunk:

a sorozatnak éppen ezek a legnagyobb szakmai hibái, amelyeket egyébként el is lehetett volna kerülni, ha megkérdezik a szakértőket, történészeket, hogy valójában hogyan is történtek például a beszervezések.

Ezt Takács Tibor történész remekül összeszedte pontról-pontra. Erős jeleneteket fel lehetett volna építeni hitelesebb módon is.

A pap zsarolási jelenete már más: tudom, hogy sokan vitatják, szerintem akár történhetett így is. A kulcsszó az akár, mert minden megtörténhetett. Az ezzel kapcsolatos állambiztonsági iratok jelentős részét amúgy sem ismerjük, mert megsemmisítették vagy eltüntették azokat.

El tudom képzelni, hogy így zsaroltak meg papokat. Láttam a megmaradt iratokból, hogy mennyire aljasak voltak a hívőkkel szemben.

Hihetetlenül keményen, sokszor ördögi módszerekkel léptek fel a vallások, az egyházak ellen.

Ha ekkoriban már nem is úgy történt meg a zsarolás, mint ahogy a filmben láthattuk, szimbolikusan, nagyobb igazságként akkor is igaz. Bármire képesek voltak. Több olyan történetet ismerek, ahol megalázták a célpontokat, a beszervezett személyeket is. Van olyan történész, aki azt mondja, az iratok alapján ezek túlzások. Az áldozatok történetei – akár a hetvenes, nyolcvanas évekre visszatekintve – viszont másról tanúskodnak.

jelenet A besúgó című filmből Forrás: youtube.com otherworld

Sokan azt mondják, hogy ilyen kegyetlenségek az ötvenes-hatvanas években történtek a papokkal, egyházi személyekkel. A nyolcvanas években is ennyire aljas módszerekkel üldözték az egyházakat?

Az biztos, hogy a nyolcvanas években is ugyanúgy bomlasztották az egyházakat, mint a korábbi évtizedekben. Ráadásul ezt a korszakot ismerjük igazán kevéssé állambiztonsági szempontból –említettem, hogy nagyon-nagyon sok irat eltűnt.

A rendszerváltoztatás nyertese az az elit volt, amelynek tagjai már a nyolcvanas években is „elvoltak", és akik között számtalan olyan ember volt, akinek szülei a Rákosi- és Kádár-diktatúra meghatározó szereplői voltak. Logikus, hogy ők nem így élték meg a Kádár-rendszer végjátékát. Mások, az igazi lázadók viszont igen. Aki úgy lépett fel a rendszer ellen, hogy nem volt védett ember – mondjuk nem egy kommunista belügyminiszter vagy egy ÁVH-s főtiszt volt az apja –, arra keményen lesújtottak. Főleg vidéken. A Kádár-korszak annyiban volt enyhébb, hogy az átlagembert, az utca emberét már nem akarták mindenáron eltiporni. Inkább azokra utaztak, akik felemelték a fejüket, vagy megírták a rendszernek azokat a visszásságait, amelyekről nem volt megbeszélve, hogy meg lehet írni. Szóval általában nem az ÁVH-s Ipper Pál vezette 168 óra munkatársait vegzálták.

A beszervezések a Kádár-rendszerben - a nyolcvanas években - valójában hogyan zajlottak? Még akkor is intenzív volt a hálózat?

Bőven voltak beszervezések még akkor is, persze. Vegyünk egy példát: volt egy csoport vagy társaság, amelyet veszélyesnek tartottak. Találtak egy megfelelő tippszemélyt, akit először titokban megfigyeltek, környezettanulmányt készítettek róla – hova jár, kik a szülei, mi a foglalkozása, kik a barátai, mi a gyengesége, gyenge pontja, stb. Az illető persze erről nem tudott. Aztán megfonták a hálót. Az ügynökök jelentős része áldozat volt. Ezt persze az árnyalja, amit később tettek.

Sokszor azokra az emberekre „másztak rá" az állambiztonság emberei, akiket meg lehetett zsarolni valamivel. Már csak ezért sem lehet úgy nézni az „ügynöklistákat", hogy aki ügynök volt, az eleve gazember.

Rengeteg emberről derült ki, hogy bár beszervezték, nem volt hajlandó együttműködni, vagy jelentéktelen ügyekről számolt be, ami miatt senkinek nem esett bántódása. Másrészről alaposan meg kell vizsgálni, mert ez az alapvédekezés is: senkinek sem ártottam. Mondjuk Szabó Istvánnal kapcsolatban is ez volt az eredeti szöveg, és más derült ki, amikor megnéztem a munkadossziéját. Sokan voltak olyanok, akik egyszerűen kihátráltak. Például Torgyán Józseffel sem tudtak mit kezdeni. Mások szándékosan vagy sem, de annyira rosszul dolgoztak, hogy „megunta" őket az állambiztonság. Voltak persze sokan, akik valami ellentételezésért jelentettek, sokan közülük akár direkt ártó szándékkal.

A lényeg, hogy minden eset más volt, nem lehet és nem is szabad ugyanúgy elítélni mindenkit.

És azt sem árt átgondolni, hogy mi mit tettünk volna az adott helyzetben. Ez az igazán nehéz és izgalmas.

Jelenet A besúgó című filmből Forrás: youtube.com otherworld

A rendszerváltás óta folyamatosan, időről időre azt lehet hallani, hogy hozzák nyilvánosságra az ügynöklistát. Pedig ez - ahogy mondta - mégsem annyira egyértelmű. Miért nem a tartótisztek, a szigorúan titkos tisztek aktáit követelik, akik valójában megzsarolták az embereket, úgy szervezték be őket?

Nem véletlen, hogy a rendszerváltás után az ügynökökre terelték a hangsúlyt, és folyamatosan róluk beszéltek. Ügynökkérdés, ügynöklista - csak ezt lehetett hallani. Ez szándékos volt. Azért, hogy ne beszéljenek az emberek a fontosabb szereplőkről. A szigorúan titkos tisztekről, titkos munkatársakról, tartótisztekről, egyéb állambiztonsági tisztekről, egyáltalán a vezető káderekről.

Azokra irányították a reflektorfényt, akiknek jelentős részét zsarolással szervezték be a hálózatba.

Zsaroltak gyerekkel, álláslehetőséggel vagy kirúgással, korábbi apróbb, nagyobb bűnökkel, félrelépésekkel, a múlttal. Lényegében mindennel. Ha a saját életünket megnézzük, szinte nincs olyan ember, akit ne lehetne valamivel megtalálni, zsarolni. Akkor, abban a rendszerben ezeket használták ki a legbrutálisabb módon. Az már más kérdés, hogy erre mi az egyén válasza. Azok az igazi hősök, akiknek szép csendben tönkretették a pályafutását azért, mert nem mentek bele a „játékba". Többségében a nevüket sem ismerjük, talán saját családjuknak sem mondták el.

Ha valakit megzsaroltak és aláírt, később valahogy ki lehetett farolni ebből, vagy folyamatosan kényszerítették, hogy jelentéseket írjon?

Azoknak sokszor sikerült, akik erős, magabiztos egyéniségek voltak, és ismerték a rendszer működését. Vagy volt segítségük, akiknek elmondták. A lényeg, hogy minden történetet külön-külön kell vizsgálni.

A rendszerváltás, rendszerváltoztatás alatt és után tudatosan törekedtek arra, hogy mindent mindennel, mindenkit mindenkivel összemossanak, hogy az igazi főszereplők el tudjanak tűnni a függöny mögött.

Még azzal is ijesztgették a társadalmat, hogy elővesznek minden párttagot, minden munkásőrt. Ez totális agyrém – és tudatos stratégia volt, így már közösen lehetett védekezni a gonosz antikommunisták és fasiszták ellen. Mintha a vezető KISZ KB-s – például Gyurcsány és Szilvásy az volt - egyenlő lenne egy egyszerű KISZ-taggal.

Jelenet A besúgó című filmből Forrás: youtube.com otherworld

Néhányan voltak azért, akik nem léptek be sem a KISZ-be, sem a pártba, annak ellenére sem, ha megfenyegették őket, hogy nem jutnak előrébb, nem tanulhatnak tovább, nem lesz jobb állásuk...

Igen, és őket el is kell ismerni. Sőt, az összemosás helyett inkább beszéljünk azokról, akik nemet mondtak. Mondok más példát is. '56 után az íróknak alá kellett írniuk egy papírt, ami nagyjából arról szólt, hogy ők elhatárolódnak a forradalomtól. Sokan megtették. Többen azért, mert élni akartak, írni. Másokat a családjukkal zsaroltak. Tehát kényszerből. Akkor ilyen volt a helyzet, ezzel kellett együtt élni. De volt, aki nem írt alá - vállalva ennek minden következményét. Például Tersánszky Józsi Jenő. Emeljük ki őt, őket. Csak páran voltak. Visszatérve a pártra és a KISZ-re: a többség belépett, de legalább utólag ismerjük el azokat, akik nem tették.

A nyolcvanas évek korszakát alaposan feldolgozták a történészek, kutatók? Az emberek találnak olyan forrásokat, amelyekből megtudhatják, hogy pontosan mi történt?

Nehezen kutatható ez az időszak, de már sokkal jobban lehetséges, mint korábban. Szerintem fontos lenne összegyűjteni a személyes történeteket, nem csak az ismert emberek személyes történeteit, hanem akiét lehet. Ebből az irányból is fel kellene dolgozni a korszakot. A hivatalos történetírás ugyanis korlátozott: mindig van valamilyen elvárás, valami megfelelési kényszer, mindig valami kimarad. Meg kellene kérdezni a szülőket, nagyszülőket, összegyűjteni az emberek történeteit, és újraértékelni a múltat. És vannak persze iratok, újságcikkek, jelentések, emlékek, ezek alapján össze lehet rakni valamiféle képet a 80-as évekről.

jelenet A besúgó című filmből Forrás: youtube.com otherworld

Mit gondol, kétszáz év múlva kinek az igaza lesz a történelemkönyvekben? Úgy tanulják-e majd a gyerekek, hogy jelentős történelmi pillanat volt a rendszerváltás?

Történelmileg fontos pillanat volt, de van még mit kutatni. Ma már világos, hogy egy nagyobb, világpolitikai játszma folyt a háttérben.

Fel kell nézni azokra, akik tettek a változásért - akik kiálltak, beszédet mondtak, ellenálltak, koncerteztek, röplapoztak. Remélem, ez hangsúlyos lesz majd a történelemkönyvekben.

De ha megnyílnak végre a moszkvai levéltárak is, akkor további részletek is kiderülhetnek a háttéralkukról. Talán jobban látható lesz majd az is, hogyan kerültek át bizonyos emberek az egyik érdekszférából a másikba. Ahogy A besúgó KISZ-es lánya, aki a sorozat végén már – vagyis akkor mutatták meg – az amerikaikkal tárgyalt. Ez az átállás vagy átállítás az igazán izgalmas. Hogy hogyan lettek a kommunista kádergyerekek az amerikai neoliberalizmus „bajnokai". A felkent rendszerváltók. Régen Marxon csüngtek, ma meg az HBO-n. Na, erről kéne a következő sorozat. Szívesen megírom, ha akadna, aki vállalná.