Bottal fenyegetőzött egy autós Pécsen

Vágólapra másolva!
Egy 20 éves férfi eltiltás alatt vezetett Pécsen, amikor az egyik kereszteződésnél az ablakon kinyúlva, egy bottal fenyegetett egy másik autóst, majd ráhúzta a kormányt.
Vágólapra másolva!

A férfi tavaly novemberben, jogosítvány nélkül, eltiltás alatt vezetett egy teherautót Pécsen. Egy lámpás kereszteződésnél a mellette álló autó sofőrjét megfenyegette, majd 

egy bottal kinyúlt a lehúzott ablakon és ütő mozdulatokat tett felé.

Közben azzal fenyegette, hogy szét fogja verni az autóját. Miután elindultak, a férfi direkt ráhúzta a kormányt a másik autóra. A másik autó sofőrje csak fékezéssel és balra kormányzással tudta elkerülni a balesetet. 

Fotó: Dr. Kutas Tamás / Baranya Megyei Főügyészség

Ezek után a férfi, decemberben megint eltiltás alatt vezette az autóját, akkor részese volt egy balesetnek. 

Az ügyészség eltiltás hatálya alatti vezetés és közúti veszélyeztetés miatt emelt vádat a férfi ellen. A jelenleg letartóztatásban lévő férfi ellen börtönbüntetést javasolnak és azt, hogy a bíróság végleg tiltsa el a vezetéstől. 

Az Origo megírta, hogy korábban egy autós fegyverrel fenyegetett másikat az autópályán. Az M0-son eltiltás alatt vezetett egy férfi halálos balesetet okozott, egy BMW-s pedig Kőbányán okozott balesetet.