Itt van Sorosék legújabb terve: erre készülnek Magyar Péterrel

magyarpéter, Magyar Péter
Vágólapra másolva!
Zila Jánost, az Alapjogokért Központ elemzőjét kérdeztük arról, mit gondol Magyar Péter legújabb kijelentéséről, miszerint saját bevallása alapján ő mindig is liberális nézeteket vallott. Zila szerint Magyar Péter elárulta a jobboldali közösséget, majd igen gyorsan integrálódott a balliberális oldalon, és egyértelműen annak részét képezi - most kiderült, hogy már régóta. Zila hozzátette: könnyen lehet, hogy most zajlik a baloldali kispártok lecserélése Magyar Péterre.
Vágólapra másolva!

A Tűzfalcsoport írt arról, hogy Magyar Péter alig több mint egy hónapja kezdődött politikai ámokfutását a kezdetektől fogva segítik a Soros-hálózat sajtótermékei és szereplői, mintegy új kelet-európai politikai hős képzetét próbálva kelteni. Mit remélnek a baloldalon Magyar Pétertől?

Magyar Péter megjelenését követően viszonylag korán azzal kezdte hitegetni a baloldali nyilvánosságot, hogy megbuktatja a kormányt. Mi más lenne a Soros-birodalom vágya? Ez az ígérete ugyan kipukkant, mint egy lufi, a felforgató tevékenysége azonban továbbra is találkozik a nyílt társadalom hálózatának igényeivel. Egymásra talált tehát a kereslet és a kínálat. Az ellenzék külföldi finanszírozói is abban voltak érdekeltek, hogy jöjjön egy új figura, aki szembemegy a következetesen háborúellenes és nemzeti szuverenitást előtérbe helyező politikát folytató kormánnyal az európai parlamenti választás előtt.

A Spinozában Rangos Katalinnak adott interjúban azt mondta az exférj, hogy gyerekkorában a szobája fala tele volt Demszky-plakátokkal, és ő alapvetően egy liberális embernek vallja magát. Mondhatjuk ezek alapján, hogy mindig is egy baloldali, liberális ember volt, aki másnak mutatta magát?

Az biztos, hogy a legtöbb fiú az ő gyerekkorában is inkább focisták posztereivel tapétázta ki a szobája falát, és kevesen jártak SZDSZ-es rendezvényekre. A kérdés ez esetben az, hogy miért kérkedik ezzel valaki, aki nemrég még azt állította, hogy mindig nemzeti érzelmű volt. Ami most Magyar Péterrel történik, az egy baloldali beavatási szertartás, melynek rituális elemei és szakrális eszközei között megtaláljuk a baloldal ikonjának számító, Joe Biden nagyköveténél is bejáratos Nagy Ervinnel való közös tüntetést, az ellenzéki influenszerek dicshimnuszait, Puzsér Róbert kiállását, a Magyar Narancs-címlapot, a dollármédia körbeturnézását, és – ahogy Vona Gábor, majd Márki-Zay Péter esetében is láttuk – a Spinozában történő megjelenést. A ceremónia végéhez közeledve nehéz lenne középen álló politikai szereplőként leírni Magyar Pétert. 

Nem véletlen, hogy félnivalója vele szemben a baloldali pártoknak van, hiszen könnyen lehet, hogy most zajlik a lecserélésük.

 

Magyar Péter baloldali?

A megismert hírek alapján Magyar Péter egy nárcisztikus alkat, aki mindenekelőtt önmaga körül forog. Ha valaki nem hódol be neki, nem szolgálja ki eléggé, akkor agresszíven ellene fordul, függetlenül attól, hogy a feleségéről vagy egy újságíróról van szó. 

A politikai térben ezzel együtt jelenleg csak a baloldalon akad számára hely. Az elmúlt évek megmutatták, hogy a baloldal ilyen szempontból nem kimondottan válogatós. Mindegy, hogy ki jön, csak romboljon. 

Magyar Péter esetében igaz az a mondás, hogy összenő az, ami összetartozik?

Igen, a zsák megtalálta az aktuális foltját. A kérdés az, hogy az meddig képes betölteni a szerepét.

Magyar Péter az új Márki-Zay Péter?

Abban az értelemben helytálló ez az analógia, hogy mindkét személyiség abba a frusztrált csodavárásba csöppent, és illeszkedett bele, ami a kormány politikáját mindenáron elutasítók körében egy bő évtized alatt elfogadhatóvá tett bárkit. 

Közös pont a vidékiek lenézése is, hiszen mindkét szereplő meglehetősen becsmérlően szólt a fővárostól távolabb élő emberek tájékozottságáról. Ugyanakkor Varga Judit volt férjét hasonlíthatjuk Hadházy Ákoshoz is, akinek szintén hű társa a diktafon, és a baloldal új reménységéhez hasonlóan ugyancsak összeférhetetlen, építkezésre alkalmatlan figura.

Magyar Péter mellett egyre több baloldali politikus, közéleti személy bukkan fel, az ügyvédje például Bárándy Péter, baloldali sztárügyvéd. Mit sejtet ez a kapcsolati hálójáról?

Ügyvédként választhatott volna független, inkább szakmai vonalon ismertté vált védőt is, ő valamiért mégis fontosnak látta, hogy a szocialista kormány igazságügyi miniszterét kérje fel. Ne feledkezzünk meg azonban a rendezvényei megszervezéséről és az azok által felvetett költségekről, illetve az ott megjelenő, már említett figurákról sem. 

Magyar Péter elárulta a jobboldali közösséget, majd igen gyorsan integrálódott a balliberális oldalon, ma pedig már egyértelműen annak részét képezi.

Miért akar politikus lenni? Mi várhat rá?

Magyar Péter indíttatása egészen személyesnek tűnik. Az látszik, hogy a bosszú vezérli, ebből is fakadhat, hogy a lépései sok esetben meglehetősen kapkodóak, átgondolatlanok. 

Kérdés, hogy melyik párt akar majd összebútorozni vele, hiszen ki bízna meg abban, aki még a feleségéről is hangfelvételeket készített? 

Azt is nehéz elképzelni, hogy a dühöngő egykori férj képes lesz a politikai építkezésre, egy konstruktív, cselekvő közösség megteremtésére.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK