Megtalálta a rendőrség a telefont, amit Magyar Péter a Dunába dobott

magyarpéter
Vágólapra másolva!
Nemcsak a szórakozóhelyen történtek ügyében, de a Dunába dobott telefon miatt is nyomoznak a budapesti rendőrök. Az elsődleges információk szerint Magyar Péter elvette egy őt videózó férfi telefonját, majd azt a folyóba hajította. A történtek miatt akár a frissen megszerzett mentelmi jogát is bukhatja a képviselő.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) rongálás miatt is eljárást indított, miután a sajtóhírek szerint Magyar Péter elvette egy őt kamerázó ember telefonját, majd azt a Dunába hajította.

A Budapesti Rendőr-főkapitányságra 2024. június 21-én 4 óra 30 perc körül érkezett bejelentés kapcsán garázdaság és rongálás gyanúja merült fel, az ügyben az V. Kerületi Rendőrkapitányság rendelt el nyomozást. A sértetti feljelentés alapján a rongálás egy, a Dunában megtalált mobiltelefonra terjed ki

– írta az Indexnek a BRFK sajtóosztálya, hozzátéve, hogy egyelőre több tájékoztatást nem kívánnak adni.

Botrányosan viselkedett a részeg Magyar Péter

Magyar Péter pénteken hajnalban egy budapesti szórakozóhelyen, miután botrányos viselkedését többen is levideózták, az egyik vendég kezéből kitépte a telefonját és azt erőszakkal magához vette, amit később a Lánchíd mellett a rakpart lépcsőjéről beledobott a Dunába az agresszív baloldali politikus.

Az ügyből rendőrségi feljelentés lett, a BRFK az érdeklődő orgánumoknak a következőt válaszolta:

A Budapesti Rendőr-főkapitányságra 2024. június 21-én 4 óra 30 perc körül érkezett bejelentés kapcsán garázdaság és rongálás gyanúja merült fel, az ügyben az V. Kerületi Rendőrkapitányság rendelt el nyomozást. A szükséges eljárási cselekmények folyamatban vannak, bővebb tájékoztatást a későbbiekben tudunk adni.

 

Magyar Péter péntekre virradóra nagy mennyiségű szeszes ital elfogyasztása után órákon át folyamatosan agresszíven, garázda módon viselkedett egy felkapott pesti, belvárosi szórakozóhelyen. Több vendégbe belekötött, nőket zaklatott, visszautasíthatatlannak vélt ajánlatot tett nekik. Egymás után alakultak ki tettlegességgel fenyegető szituációk, miután több hölgy férfipartnere számonkérte a minősíthetetlen viselkedést, a szexualitással kapcsolatos agresszív „beszólásokat”. A történtekről a jelenlévők folyamatosan videófelvételeket is készítettek. 

Magyar Péter belekötött azokba is, akik telefonnal próbálták rögzíteni a tisza párti politikus botrányos viselkedését. 

Verbális agresszióról, obszcén beszédről, vállalhatatlan viselkedésről számolt be több szemtanú, akik megerősítették, hogy Magyar erőszakkal elvette és zsebre tette az egyik vendég telefonját, amit később - ezt szintén többen látták - beledobott a Dunába.

 Magyar Péter négykézláb, egy táncoló hölgy lába között a padlón...

Videón is rögzítették, amint Magyar Péter négykézláb mászik a földön...

Később még inkább eldurvult a helyzet. Magyar Péter folyamatosan agresszíven, garázda módon viselkedett. Közben folyamatosan fenyegetőzött, hogy ha „valakinek nem tetszik valami” akkor ő majd tönkreteszi, kapcsolatai révén bezáratja a szórakozóhelyet, mert hogy ő ezt „bármikor el tudja intézni”. A szórakozóhely biztonsági őrei ezután szólították fel a távozásra. Magyar Péter nem volt hajlandó engedelmeskedni, ezért fizikai erőszakot alkalmazva bírták jobb belátásra.

 

Így vezették ki a botrányosan viselkedő politikust

Miután kidobták a szórakozóhelyről, Magyar Péter bizonytalan léptekkel elindult a pesti rakpart felé.

Több szemtanú állítja, hogy az erőszakkal elvett nagy értékű telefont zsebéből elővéve, a rakpart lépcsőjéről bedobta a Dunába. 

Mivel ez egy luxus-szórakozóhely, ezért az idejárók telefonjai minden bizonnyal több százezer forintot érhetnek. 

Így Magyar egy több százezer forint értékű telefont dobhatott bele a Dunába.
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről