Totón nyerte az első lemezét

Az idei Sziget egyik legemlékezetesebb koncertjét adta Daniele Sepe. A megszállott nápolyi multi-instrumentalista nem szúrt ki az őt csak felületesen ismerő közönséggel: legismertebb számait játszotta, pedig életműve tele van extrém csapongásokkal - free jazz, komolyzene, egyházi énekek, reaggae, hip-hop, tarantella nem csak az életműben, hanem gyakran egy lemezen is jól megfér egymással.

Sepe pályafutása nagy részében változó társakkal és elsősorban váltott énekesekkel játszott, mindig az adott dalokhoz keresett megfelelő énekest. Az utóbbi négy-öt évben azonban már folyamatosan Auli Kokko a zenekarának énekesnője. A svádországi finn kisebbséghez tartozó zenészt egy 12. századi svéd egyházi ének feldolgozásának felvételéhez találta meg, végül annyira megkedvelték egymást, hogy Kokkót állandósították.

Pályafutását 14 évesen kezdte a nápolyi É Zezi nevű, megszámlálhatatlan tagból álló anarchikus munkászenekarban (az É Zeziből nőtt ki a két évvel ezelőtti Szigeten szerepelt Spaccanapoli is, az ő kezdeményezésükre merült fel Sepe meghívása). Az É Zezi népszerű - mára legendás - Nápolyban és munkáskörökben, de médiaszempontból vagy üzletileg semmilyen hatása nem volt. Sepe néhány év sikertelenség után hitét vesztette, és elhatározta, hogy Brazíliába utazik, elsősorban azért, hogy megismerkedjen az általa csodált Tom Zé-vel. (Zé a hetvenes évek elején, a Tropicalia-mozgalom néhány sikeres év utáni kimúlását követően hitehagyottan szintén abbahagyta a zenélést, és csak a 80-as évek végén, David Byrne unszolására kezdte újra.) Brazíliai útja elején azonban egy barátja telefonált: nyert a totón, és a nyeremény egy részét arra áldozná, hogy kiadja Sepe lemezét.

Az É Zezi radikálisan baloldali munkásformáció volt, Sepe maga pedig egyértelműen kommunistának mondja magát (kérve, hogy ezt nehogy összekeverjük a Magyarországon tapasztalt kommunizmussal), abban a nyugat-európai értelemben, amelyben valamilyen ideológia vállalása nem jelent egyből pártkötődést is. Élete sok ponton kapcsolódik radikális rendszerkritikus baloldali mozgalmakhoz. "Apám kommunista partizán volt, én már kommunista voltam, mielőtt zenélni kezdtem", mondja Sepe. "Sokáig meg akartam változtatni a világot, elsősorban persze a zenémmel, de ezt már feladtam", mondja. Amikor közbevetjük, hogy a dalszövegein azért továbbra is érezhető a radikalizmus, azt válaszolja (nem mellékesen egy kék Amnesty International-pólóban): "Ha egyszer vannak szövegek, amiket Olaszországban még értenek is, miért ne próbáljak hatni velük? Igaz, Bob Marley dalain például minimális angoltudás nélkül is rögtön éreztem, hogy baloldaliak."

Sepe baloldaliságából következik az is, hogy sosem szerződik multinacionális lemezkiadókkal. "Nem mintha érdekelne a pénz, de én úgy keresek többet nagy olasz sztároknál, hogy közben a lemezeim sokkal olcsóbbak, mert így nem néhány százalékot kapok a lemezeladásokból, mint a tévében folyamatosan szereplő popsztárok." Sepe elképesztő gyakorisággal megjelenő lemezeit (évente kettő-három) pedig tényleg nagyon olcsón árulják az Il Manifesto című radikális baloldali - Sepének azonban nem elég baloldali, csak "sajnos baloldalibb nincs" - újság mellé csomagolva - állítólag ez tartja el a folytonos anyagi gondokkal küszködő lapot. A lemezek így viszont Sepe első számú szempontjának megfelelve nagyon olcsón (egy lemez 8 euró, míg egy átlagos CD ára 20 euró körül van) rengeteg emberhez jutnak el. (Komolyzenei lemezeit nem ilyen módon terjeszti, azokkal külön kiadó dolgozik.) A politika azonban csak az értékek szintjén érdekli, a politikusokról lesújtó véleménye van, szerinte a politika végletesen eltávolodott az élettől, a politikusok mondatainak és gondolkodásának a kiüresedett nyugat-európai típusú demokráciákban semmi közük a valósághoz, nem valóságos ügyekkel töltik az idejüket.

Az interjú után első dolga volt telefonon megtudakolni, hogy mikor jelenik meg cikke, amelyet az Olaszországban újonnan hozott, illegális zeneletöltés elleni törvényről írt, s amelynek lényegi mondanivalója, hogy felhatalmazást ad mindenkinek, hogy töltse le vagy sokszorosítsa a Daniele Sepe-lemezeket bármilyen eszközzel (vagy egyáltalán: csináljon vele amit akar), ő nem fogja tűrni, hogy bárkit emiatt szankció érjen.