A levélhullástól a marhasültig - 10+1 dal az őszről

Vágólapra másolva!
Ha már évszakok, akkor dalokat elsősorban a nyárról szoktak írni, vagy ha mégsem, akkor a másik napsütéses évszakról, a tavaszról. Aztán itt van a tél, ami ugyan utálatos legtöbbször, mégis ott a karácsony meg ott a hó. Szegény ősz alaposan lemaradva csak a negyedik, de azért ebből a kínálatból is össze tudtunk szedni 10+1 témába vágó számot, Frank Sinatrától a Green Dayig.
Vágólapra másolva!

+1: Koncz Zsuzsa - Elszállt a nyár

Kicsit félrevezető volt az előző mondat, hiszen az összeállításnak csak a külföldi része fejeződött be, hiszen egy dallal a magyar előadók is képviseltetik magukat. Ez azonban nem, nem a Hull az elsárgult levél lesz, már csak azért sem, mert szinte egy az egyben ugyanez a szövegvilág tér vissza, mint amit mondjuk az Autumn Leaves esetében már megismerhettünk ("Hull az elsárgult levél, Sír a fáradt őszi szél, Mondd, hogy nem múlt minden el, Mondd, hogy néha könnyezel", stb.).

Ezért inkább a könnyedebb nosztalgia mellett tettük le a voksunkat, és Koncz Zsuzsa 1970-es, Szerelem című lemezéről választottuk ki az Elszállt a nyár című számot, mely egyébként Illés Lajos és Bródy János szerzeménye, és szép, grandiózus nagyzenekari megszólalást kap, amilyennel még a sanremói dalfesztiválon is tarolhatott volna, ha úgy hozza a sors.

De nem is Sanremo a megfelelő párhuzam, hanem Koncz Zsuzsa frankománságát ismerve inkább a korabeli francia ye-ye énekesnők hangzásvilága volt a cél, és ezt sikerült is megfelelően megidézni. Az Elszállt a nyár persze lehet, hogy nem a legjobb őszi témájú magyar popdal - ha esetleg ismersz jobbat, írja meg nekünk.

Inkei Bence