Vesztesekből sztárok - geek rock top 10

Vágólapra másolva!
A Juno című film és zenéjének váratlanul nagy sikere irányította rá a figyelmet arra a jelenségre, hogy manapság már végképp a ciki a menő. A geek rock régen a kívülállás szimbóluma volt, manapság már inkább divat. Geek rock ki kicsoda a Talking Headstől a Vampire Weekendig.
Vágólapra másolva!

6. Belle & Sebastian
Bár a geek kifejezés egyértelműen az amerikai középiskolás szleng szülöttje, nemcsak az Államokban vannak olyan zenekarok, amelyek beleillenek ebbe a kategóriába. A skót Belle & Sebastian valamelyest kakukktojás, hiszen igencsak elüt a többi itt tárgyalt zenekartól, főként abban, hogy nem a humoros, hanem az érzelmes-melankolikus oldalát fogják meg a dolognak. Ha a Barenaked Ladies az osztály hülyegyerekeiből verbuválódott, akkor a B&S sokkal inkább a visszahúzódó, foci helyett inkább olvasó könyvmolyok zenekara. Nem véletlen, hogy az összeállítást ihlető Juno-ban is elhangzik két dal a zenekartól, amely kezdetben a kívülállásra és a divatjamúlt image-ére épített, újabban azonban már az is megmutatkozott, hogy a zenekarnak van humora is, a gitáros Stevie Jackson pedig megjelenésében rá is játszik a geek szerepre.

Forrás: [origo]

Nézd meg: Belle & Sebastian - Jonathan David. Így buliznak ezek a fiúk és lányok: tea, sakk, könyv, meg egy kis csintalankodás, de azért másnap reggel senkinek sem fog fájni a feje.

7. Erlend Oye
Az idén 33 éves norvég zenészt legtöbben a Röyksopp slágereiből ismerhetik, hiszen az ő éneke szólal meg a duó több dalában is. Oye azonban saját zenekaraival tett azért inkább, hogy bekerüljön ebbe az illusztris társaságba: a Kings Of Convenience melankolikus, akusztikus popzenekarként lett a hálószobájukból csak szökőévente kimozduló, félénk és érzékeny kamaszok kedvence, míg újabb projektje, a Whitest Boy Alive igazi fehér "műanyag" funk. Oyénél nagyobb geek talán nincs is a popzenében: kamaszbajusz, túróstáska-frizura, ronda pulcsi és gigantikus szemüveg a kellékei, és bátran beugorhatna egy amerikai tinivígjátékba eljátszani a félhülye főhős szerepét.

Forrás: [origo]

Nézd meg: Erlend Oye - Sudden Rush. A klipet egy hasonlóan sajátos megjelenésű figura, Jarvis Cocker rendezte, és ebből minden kiderül, ami fontos Erlenddel kapcsolatban.

8. Hot Chip
Az idén végérvényesen befutó brit elektropop zenekar saját bevallása szerint nem készült arra, hogy sztár legyen belőle, ennek megfelelően esetükben a geek image sem tudatos döntés eredménye, hanem ők tényleg a stúdiójukban szöszmötölő geekek, akiknek véletlenül összejött a nagy dobás. A Hot Chip tagjai között megtalálható az önjelölt DJ, az őrült szobazseni vagy a könyvmoly egyetemista, és ennek megfelelően a zenében is érződnek a különböző hatások - trendi elektronika, érzelmes balladisztikus dallamvilág, szódásüveg-szemüveges szintipop. Mindenesetre a Hot Chip új lemeze bekerült a brit Top 5-be, és mondjanak bármit, a klipjeiben azért nagyon is kihasználják a megjelenésük adta lehetőségeket.

Forrás: [origo]

Nézd meg: Hot Chip - Over and Over. Ez volt az együttes áttörést jelentő dala és klipje még két évvel ezelőtt, és valahogy így képzeli el az ember a nagybetűs Geek Videoklipet.

9. The Young Knives
A második lemezét pont a héten piacra dobó Young Knives a brit gitárzenei színtér alulértékelt zenekarainak egyike. Humort, energiát és dallamosságot sem nélkülöző dalaik szolid másodvonalbeli tagságot biztosítanak számukra, de mégsem ezeket az erényeiket szokták leggyakrabban emlegetni velük kapcsolatban, hanem azt, hogy - geekek. Való igaz, három idétlen figura, tweed öltönyökben és SZTK-szemüvegekben, neurotikus zene, hülye mozgás, ráadásul a basszusgitáros House Of Lords (aki egyébként a frontember, Henry Dartnall testvére) tényleg inkább tűnik könyvelőnek, sem mint rockzenésznek. "A Young Knives saját magát alakítja. Oxford mellett laknak, az énekes zöldséget termeszt. A ruhák, amiket hordanak, teljesen természetesek a számukra" - mondja az együttesről kiadójuk vezetője, és még az is lehet, hogy igaza van. Annál inkább stimmel a geek megfogalmazás a Young Knivesra nézve.

Forrás: [origo]

Nézd meg:The Young Knives - Terra Firma. Hát ezt a videót látva nehéz elhinni, hogy nem egy jó viccről, hanem egy igazi zenekarról van szó.

10. Vampire Weekend
Az idei év legnagyobb független befutója jó eséllyel ez a brooklyni zenekar lesz. A Vampire Weekend újszerű és friss zenéje mellé igazi geek külső társul, de ez is inkább a Belle & Sebastian-féle könyvtáros vonal, nem pedig a They Might Be Giants-féle idétlenség. A kulcs esetükben inkább rejlik a külsőben: a rockandroll abszolút antitéziseinek számító pulóverek és kardigánok gondoskodnak arról, hogy a zenekar teljesen uncool legyen, amely azonban - ahogy hasonlóra már több példát is találhatunk - pont, hogy ettől lesz menő. Olyannyira, hogy az amerikai zenei blogok és levelezőlisták hetek óta másról sem szólnak, csak a Vampire Weekendről, hol pro, hol kontra.

Forrás: [origo]

Nézd meg: Vampire Weekend - A-Punk. A zenekar egyik legjobb számához ötletes videó társul, és nem lőjük le a poént, ha eláruljuk, hogy pulóverek minden mennyiségben.