Pécsi Sándor, a politikai rendszerekre fittyet hányó színész

Márciusban lesz születésének kilencvenhatodik évfordulója. Negyvenhat éve nincs az élők között. Ötven évének felét tölthette a színészi pályán, és az is elég volt ahhoz, hogy bekerüljön a legnagyobb színházművészek közé. Még úgy is, hogy fővárosi karrierjét olyan korszakban kezdte, amelynek urai a maguk bornírt elképzelései szerint igyekeztek minél sematikusabbá tenni, a saját világlátásukhoz igazítani a kultúrát, azon belül a színházművészetet. Pécsi Sándor azonban játékával még gyatrán megírt szerepeket is képes volt művészi szintre emelni. Méltó feladataiban pedig rendre színház- és filmtörténeti teljesítményt nyújtott.

1963-ban ismerte meg a szép olasz színésznőt, Lea Padovanit, amikor a Germinal című francia-magyar-német koprodukciós filmben játszotta egy bányászbrigád vezetőjét, mely csapat tagjai közt amúgy olyan színészek voltak, mint Jean Sorel, vagy Claude Brasseur.

Pécsi Sándor A Germinal című francia-magyar koprodukciós filmben (balra: Agárdy Gábor, Krencsey Mariann, Jean Sorel Cserje Zsuzsa tulajdonából és engedélyével

A forgatás után Pécsi Sándor gyűjtőszenvedélyének Itália került fókuszába, ahová magányosan utazott el többször is.

Felesége mosolygott.

Mosolygott akkor is, amikor Pécsi Sándor egy pécsi operadíva ösztönzésére az ország déli szegletét látogatta meglehetős rendszerességgel. Vagy amikor a Tátrában levegőzött.

Az asszony engedékenysége nem volt oktalan.

Cserje Zsuzsa őrzi az emlékkönyvet, amelybe a Pécsi házaspár vendégei jegyezték be személyes soraikat. Weöres Sándor,

Pécsi Sándor, A vendégkönyvből Forrás: Cserje Zsuzsa tulajdonából és engedélyével

Keresztúry Dezső, Germanus Gyula,

Pécsi Sándor, A vendégkönyvből Forrás: Cserje Zsuzsa tulajdonából és engedélyével

Mensáros László, Major Tamás, Darvas Iván, vagy éppen Károlyi Amy, Ruttkai Éva, Tolnay Klári, Kiss Manyi. És így tovább.

Pécsi Sándor, A vendégkönyvből Forrás: Cserje Zsuzsa tulajdonából és engedélyével

Pécsi Sándorné három évvel férje halála után interjút adott. Mesélt benne például arról, hogy

férje egyszer próbaruhában érkezett haza, mert cipőjét, ingét, kabátját odaadta egy ifjú, tehetséges, de szűkösen eleresztett kollégájának.

Pécsi Sándorné felidézte közös gyűjtőútjaikat is, említve, hogy milyen könnyen szót értett férje bármely civillel. Az asszony beszélt arról is, hogy sokszor végszavazott férjének szereptanulás közben, s

párja már a felkészülés alatt végletesen beleélte magát az alakuló szerepbe.

Pécsi Sándorné az is elmondta, hogy Pécsi Sándor születésnapokon, más ünnepeken olykor versekkel kedveskedett neki, anyósának, szűkebb társaságuknak. Fel is idézett egyet, amelyik bizonyos Jenő nevű barátjuknak íródott:

Zord bronzalak parókában,/Előtte mereng a nőm,/Helén, nyakában rókával,/Hidd el, elkél még, Jenőm...„

Pécsi Sándorné nem sokkal férje halála után hozzáment egy kabaré konferansziéhoz. Nem maradtak érintetlenek az éjszakázások káros mellékhatásaitól. Előbb Helén halt meg, aztán az ura.
A Pécsi házaspár gyermektelenségük okairól éppen úgy hallgatott, ahogy összesodródásuk körülményeiről is. A Pécsi-hagyaték a második férj ágán öröklődött tovább.
Pécsi Sándor születésének hatvanadik, majd kilencvenedik évfordulóján Cserje Zsuzsa rendezett kiállítást.

Cserje Zsuzsa Pécsi Sándor születésnapi kiállításán. Forrás: Cserje Zsuzsa tulajdonából és engedélyével

Az elsőn még a civil közönség is szép számban jelen volt, a második rendezvényen már inkább a szakma képviselői töltötték meg a Bajor Gizi Színészmúzeum termeit.
Mindemellett keringenek bizonyos legendák arról, hogy Pécsi Sándor után nem csupán emlékek maradtak fenn.

Ami még belefért

Pécsi Sándornak a Pillantás a hídról sikere után még tizenkét év jutott a pályán. 1962-ben az Illustrated London News lesújtó kritikát közölt az egyik londoni színház Revizor előadásáról, és

követendő példaként említette Pártos Géza Madách színházi rendezését, kiemelve benne Pécsi Sándor alakítását.

A színésznek a számára maradt kurta idő alatt olyan színháztörténeti jelentőséggel bíró alakításai voltak még, mint Tennessee Williams A vágy villamosa című darabjának Mitche, Brecht Koldusoperájának Peacokja, Shakespeare Hamletjének Poloniusa, Dürrenmatt A nagy Romulusának Romulusa, Brecht Kaukázusi krétakörének Azdakja, Csehov Sirályának Szorinja, Shaw Tanner John házasságának Mendozája, Schiller Ármány és szerelmének Millere.

Tennessee Williams A vágy villamosa: Pécsi Sándor Tolnay Klárival "Forrás: Cserje Zsuzsa tulajdonából és engedélyével "

Maradék idejében tucatnyi televíziós és mozifilmben is játszott.

Pécsi Sándorral készült el először rádiófelvételen – Darvas Iván legendás előadása előtt – Gogol művének, az Egy őrült naplójának teljes változata.

Revelativ, mondják, akik ismerik. Pécsi Sándor a hatvanas években kapta meg az Érdemes Művész-, majd a Kiváló Művész-díjat.

Pécsi Sándor, Bernard Shaw: Tanner John házassága - Mendoza - Gábor Miklóssal - Madách Színház 1963 Forrás: Cserje Zsuzsa tulajdonából és engedélyével

1972 őszén Pécsi Sándorra osztják Falstaff szerepét a IV. Henrikben. A próbákat a Sirály felújítása miatt néhány napra felfüggesztik.

1972. november 1-jén Pécsi Sándor a Sirályban játszott szerepe szerint egy tolószékben várta a színrelépést, miközben az őt majd oda betoló Piros Ildikó simogatta a fejét. Ádám Ottó a díszletek közt igazít valamin, indul vissza a nézőtérre, amikor Pécsi int neki, s közli a hozzálépő rendezővel: már eleget volt színész, más szeretne lenni. Ádám Ottó azt kérdezi:

mi lehet jobb, mint egy kényelmes tolószékben ücsörögni, miközben egy gyönyörű színésznő simogatja az ember fejét?

Pécsi azt feleli, hogy ez vitathatatlan, de szerepet már nem akar tanulni, inkább csak a régieket játszaná.

A rendező ígéri: ha a Falstaffot még megtanulja, akkor többet már nem kell. Pécsi rábólint.

Az utolsó szerep: Falstaff a próbán (Szénási Ernővel, Szalay Edittel és Horesnyi Lászlóval) Madách Színház 1972 Forrás: Cserje Zsuzsa tulajdonából és engedélyével

1972. november 2-án a Sirály próbáján Pécsi Sándornak eszébe villan a Peter Brook rendezte Szentivánéji álom előadása, amelyet nem sokkal korábban látott a Royal Shakespeare Company budapesti vendégjátékán. Kikel tolószékéből, kézállásba lendül, kalimpál visszeres lábaival, nagyokat rikkant, majd kezein lépegetve közli a játszótársakkal, hogy még ötvenévesen is tudja azt, amit Brook akrobatikus mozgású ifjú britjei.
1972. november 3-án, egy hűvös délutánon Ádám Ottó a Dob utcában akad össze Pécsi Sándorral. A színészen csak egy apró kiskabát, de nagy hevesen ölelget egy csinos kolleginát. A rendező nevetve inti a színészt:

Sanyi, meg ne fázz!

Pécsi Sándor visszanevet, magához szorítja a lányt:

Most?

1972. november 4-én este Pécsi Sándor a Falstaffot tanulta otthon a fotelben.

Elképzelve a figurát, elfelejtve közben mindent.

A korábbi trombózisait is, amikor a vérrögök elindultak lentről, a lábak felől a szív és az agy felé. Azok még el lettek kapva.

Az jutott eszébe: Falstaff lendüljön majd a színpadon kézállásba is. Mutatva a mérhetetlen életerőt.

Kikelt a fotelból, gyakorolt, odakoccant egy míves tálalóhoz, zörögtek a köcsögök, kancsók, régi kulcsok, darálók, keresztek, kupák. A már korábban megbolygatott vérrögök meg zúdultak lentről a szív felé. Visszaült a fotelba. Meghalt.

Források:

Cserje Zsuzsa: Pécsi Sándor, Múzsák Közművelődési Kiadó, Budapest 1994.

Huszti Péter: Tömikém ez már ilyen! Film, Színház, Muzsika 1980. 07.26.

Huszti Péter: A bölcs komédiás, Népszava 1993. 10. 09.

Kővári Orsolya: Pécsi Sándor, Premier Magazin, 2003 03.02.

Vadas Zsuzsa: Pécsi Sándor, a köpcös szitakötő Nők Lapja 2003. 01.11

Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet: színházi adattár.