Akinek édesapja a színpadon halt meg kolerában, nevelőapja pedig éheztette, ha gyerekszínészként hibázott

Blaha Lujza saját bevallása szerint nem a maga személyisége vagy fantáziája szerint ábrázolta alakjait. Kisgyerekkorától figyelte a magyar parasztemberek archetípusait, beszédüket, gesztusaikat, lelki moccanásaikat. Kedvenc műfaja a népszínmű volt, amely műfajban rendszerint papírosfigurákat mozgattak magyar népi motívumokból összefércelt epizódsorokban a dicsőséges nagyjelenetig. Blaha Lujza nem csupán arra volt képes, hogy életet vigyen az életidegen karakterekbe, de játékával, színpadi jelenlétével a népszínmű egész műfaját más minőségbe emelte, hozzájárulva ahhoz, hogy a műfaj túlélje a kort, amelyben életre hívták. Mindemellett a színésznő civil személyiségét a dalai, a gödrös arca, huncut mosolya miatt a kortársai is hajlamosak voltak bevonni valami hamis, édeskés mázzal. Pedig életén végigtekintve jól látható, hogy a színésznőben nagyon sok erő, fegyelem, öntudat és végtelen hazaszeretet lakozott. Tudta, hogy mit akar, s amit akart, az mindig a magyar színpadművészetet szolgálta.

Lujza menekül

Az 1861 szeptemberében megnyílt, Molnár György által alapított Budai Népszínház hazafias ellenlépés volt mindazzal a törekvéssel szemben, amellyel az 1848-49-es szabadságharc leverése után a Habsburgok helyi adminisztrációja igyekezett Magyarországot teljességgel beolvasztani a német nyelvű birodalmába. A teátrumba sok jogászfiú járt zsinóros magyar ruhában, és sokan mások, akik mind lelkes hívei voltak a színházban színre kerülő magyar szerzők műveinek. A tizennégy éves Kölesi Lujzát megérinti a hazafias elragadtatottság, még egy-egy jóképű jogászfiún is ott akad a szeme, amikor a rajongók megvárják a művészbejáró előtt, hogy civilben is vethessenek rá egy pillantást.

A bakfisnak komoly sikere van első fővárosi szerepében, Szigligeti Ede Csikós című népszínművében.

A lapok dicsérik megjelenését, énekhangját, játéka természetességét.

Kölesi Lujza azonban az évad végén elmenekül a Budai Népszínházból.

Blaha Lujza mint Török bíróné Csepreghy Ferenc A piros bugyelláris című népszínművében Forrás: keptar.oszk.hu

Rosszul viseli a társulaton belüli intrikákat, nem állja, ahogy a színészek ócsárolják egymást; kínlódik a fővárosi művészek lekezelő, pökhendi modorától. Az sem hat rá ösztönzőleg, hogy Molnár György kóristaként szerepelteti a szerződésben – és el is várja a kórusban végzett munkát az egyéb feladatok mellett.

Kölesi Lujza a Latabár-dinasztia alapító atyjához, Latabár Endréhez szerződik Balatonfüredre.

Latabár Endre jogásznak készült, de apjával szembefordulva, az egyetemet hátrahagyva 1832-ben beállt Kilényi Dávid Debrecenben működő társulatához. Bő harminc évvel később már maga is direktor, a Kisfaludy Sándor kezdeményezésére épült, kecses szépségű füredi teátrum élén.
Latabár Endre gavallérosan fizeti színészeit, így évad végén Lujza ismét Pestre jöhet:

nem játszani, tanulni akar, amit megtakarításából finanszíroz.

A Budai Népszínház három karmestere, bizonyos Schimacsek, Sziklavölgyi és Jakóbi tanítják. Molnár György mindeközben felajánlja: kiveszi a kórusból, és vezető színésznőként szerződtetné vissza. Lujza fenntartással fogadja az ajánlatot. Tanáraival is elégedetlen, a három zenepedagógus mindig abban talál kifogást, amit a másik tanácsként mond.

A helyzetet a Budai Népszínház csődje oldja meg, amit Kölesi Lujza égi jelnek tekint.

1865-ben igent mond Sipos Károly szabadkai színi direktor szerződési ajánlatára.

Lujzika tanul, majd férjhez megy

Lujza érkezésekor a városban állomásozik a Liechtenstein dzsidás-ezred, amelynek katonazenekara nem csupán a promenád publikumát szórakoztatja, hanem a teátrum előadásaihoz is zenét szolgáltat. Karmesterük a próbán katonás tömörséggel mutatkozik be a színház frissen érkezett, ifjú művésznőjének:

Johann Blaha.

Lujza nevetve kérdez vissza:

Talán János?

Kiderül, hogy a karmester szinte egy szót sem tud magyarul, ahogy Kölesi Lujza is így áll a német nyelvvel.

A zene átsegíti őket a kezdeti nehézségeken.

A harminchat éves férfinek tetszik a csinos leány, ahogy énekhangja és színészi tehetsége is kedvére van. Foglalkozni kezd Lujzával, tudatosan képzi koloratúr énekesnővé. Közben gyakori vendég a Kölesi családnál, akik lányukkal együtt érkeznek Szabadkára. Kölesiék szívesen látják a karmestert, aki sosem érkezik üres kézzel: csinos dobozokban hozza a süteményeket, cukorkákat.

Lujza kedvéért maga is tanulni kezd, a magyarral küzd, cserébe Lujza is belefog a németbe.

Johann Blaha gyakran ismétli a tanulás kapcsán, fura magyarsággal: "

Fraulein, muhszájh danulni!

Az ének- és nyelvtanulás mellett Lujza főszerepek sorát játssza a színházban,

például a Varázshegedű vagy az Eljegyzés lámpafénynél című operettben.
Egy nap Lujza édesanyja tudatja lányával: Blaha bácsi elmondta a szülőknek, hogy

nagyon megszerette a kis Frauleint, majd mindjárt meg is kérte a kezét a nevelőapjától.

Az anya inti leányát: bár Szabadkán kényelmesebb kicsit az élet, a megélhetés még úgy is nehéz, nevelőapja ráadásul segélyen van.
Blaha Lujza naplójában így ír Johann Blaháról:

Középtermetű, csinos arcú, már nem fiatal ember; kissé kopasz is, de azért még van jócskán a fürtös szőke hajából. Nekem nagyon tetszett az uniformisa, a testhezálló zöld kabát, vörös kihajtással és a vörös paszomántos zöld nadrág, az egész női személyzetet elbájolták.

Mikor anyja ismét rákérdez, kedvére lenne-e a házasság, Lujza azt feleli: „

Hát, hozzámegyek mama.

Ponty Lujza megüzeni a dolgot Blaha bácsinak, aki másnap énekóra előtt finoman megcsókolja Lujzát, majd azt mondja:

Tovább danulunk, Lujzikhá!

A lány azt feleli:

"Igen, Blaha bácsi!"

Forrás: Wikimedia Commons/Ellinger Ede

1866. február 16-án kelnek egybe, a színésznő felveszi a Blaha Lujza nevet, amelytől soha nem is akar majd megválni.

Az osztrák-porosz háború

Házasságkötése után Blaha Lujza férje kérésére nem játszik tovább a szabadkai színházban. A férjnek az már nincs ellenére, hogy Lujza esténként fellépjen a tiszti kaszinóban a Blaha által szerzett dalokkal.

Estjein színházi rajongótábora is rendre megjelenik.

Akinek rangtalansága miatt tiltott a kaszinó, az a tárt ablakok alatt hallgatja.
Lujza napközben édesanyjától tanulgatja a háztartás fortélyait, délutánonként énekleckéket vesz az urától. Sokat nevetnek Johannal, ugratják egymást, incselkednek.

Még úgy is eltelik néhány hónap, mire Lujza – férje nagy örömére – Blaha bácsi helyett kezdi Jánosnak szólítani a hites urát.

Az idillnek hamar vége szakad, házasságuk évében kirobban a porosz-osztrák háború, a katonaférjet májusban parancs rendeli Szemcre. Az apró falu mellett áll a Liechtenstein dzsidás-ezred ellátmányozási depója.
Blaha Lujzát férje temesvári ismerőseihez küldi, ahol nagyobb biztonságban tudhatja. Johann Blaha pedig felesége édesanyjával Szemcre utazik kvártélyt teremteni. Mire Lujza is Szemcre érkezik, addigra

Johann a frontvonalra kerül, hogy muzsikát szolgáltasson a harcolóknak.

Mindeközben Szemcen - már Blaha Lujza érkezése után - egy este Danczné híres utazótársulata lép fel néhányszor. Előadásuk kétszeresen is megérinti a színésznőt: egyrészt, mert színházat láthat, másrészt mert

Danczné társulata csak azért is magyarul játszik az inkább svábok lakta vidéken.

Blaha Lujza elismertségét mutatja: Danczné társulatának tagjai éjjel szerenádot adnak az ablaka alatt.
Johann Blaha június derekán érkezik vissza Szemcre, magas lázzal. Egy hétig nyomja az ágyat, de nem bánja. Azt mondja: az a legfontosabb, hogy a felesége mellett lehet. Hónap végén parancs érkezik: a depót át kell telepíteni Pozsonyba. Johann Blaha szekéren zötyög a feleségével az új állomáshelyre. Állapota közben annyira leromlik, hogy érkezésük után felettesei feleségével együtt Bécsbe küldik alapos kivizsgálásra, kezelésre. A karnagyot ott tüdejével kezdik vizsgálni, miközben a férfi azon gondolkodik: német énekmestereket kellene szerződtetni Lujza mellé.

Német operaénekesnőt nevelne tizenhat éves asszonyából. Blaha Lujza másként dönt: újra színpadra lép, de csakis magyarra.

Férje állapota nem engedi, hogy komolyabb vitává fajuljon a nézeteltérés. Johannak magyar órákra sem futja erejéből, ahogy Lujza is fásult most a német nyelvgyakorláshoz.

Megesik, hogy csak pantomim mozdulatokkal kommunikálnak.

A bécsi orvosok végül levegőváltozást ajánlanak Johann Blahának. Ismerőseik tanácsára a Pest melletti Üllőn vesznek ki szobát egy földes padlójú parasztházban. Blaha Lujza vonatkozó naplóbejegyzése:

Falun is vagyunk tehát, meg az élet is olcsó. Ő, szegény, kezdi magát összeszedni, én pedig boldog vagyok nagyon, mert magyarok között vagyunk. Napjaink szépen telnek. Én énekelgetek, Blaha pedig zenedarabokat ír zenekarának. Csak az az egy, az a nagy szomorúságom ne volna, hogy a színpadra vágyom vissza napjaimnak mindegyikén, órámnak minden percentjében.

Forrás: Wikimedia Commons/Vasárnapi Újság 1896/10

A bakfis praktikái, a debreceni szerződés

Blaha Lujza nem csupán énekelget az üllői parasztházban. Újságokat lapozgat. Hasábos hirdetésből tudja meg: Szabó János, a Nemzeti Színház egykori jeles kardalosa, hivatásos társulatszervező, Reszler István debreceni színigazgató megbízásából frissíteni kívánja a helyi társulatot.
Lujza kéri férjét, hogy nevét, rangját felhasználva írjon Szabónak: látogasson el Üllőre, tartson Lujza számára meghallgatást.

Johann, aki már szépen összeszedte magát, elsőre hallani sem akar a dologról.

Napokig tartó, háború előtti csend. De Lujza úgy dönt: a csatározás sehová sem vezetne. A szinte még bakfis korú fiatalasszony finom praktikákkal győzi le a karnagy ellenállását.

Johann levelet ír, Szabó János Üllőre jön, Blaha Lujza énekel.

A színésznő nyár végén a száz forintos szerződés biztos tudatában, valamint férjével és édesanyjával – díszletfestő nevelőapja alkalmi megbízásokkal járja az ország teátrumait - Debrecenbe költözik.
A száz forint nem is bizonyul mesésnek, de van, ami nem fedi a valóságot. Szabó János – a direktor Reszler István nevében - drámai szerepkörben ígért lehetőségeket. Ám Blaha Lujza első debreceni feladata a Varázshegedű című operett főszerepe.
A direktor két vezető primadonnáját akarja megleckéztetni, Tannernét és Krencsányi Saroltát. Köztük már hónapok óta háború zajlik, klikkjeik – hajdani szakszóval klakkjaik - rendre megzavarják huhogásukkal az ellenérdekelt művésznő fellépéseit, miközben a másik klikk olyan elánnal ünnepli kedvencét, ami ugyancsak hosszú percekre megakasztja az előadást.
A lecke a vártnál is jobban sikerül.

Blaha Lujza első fellépésével meghódítja a debreceni publikumot.

A kollégákat már nehezebben, a Blaha Lujza mögé sorolódó két primadonna amazont pedig sehogyan sem.

A tizenhét éves Blaha Lujza azonban az intrikákra, pökhendiségre most kedvességgel, kéretlen szívességekkel, emberi gesztusokkal válaszol.

Sorra kapja a főszerepeket az olyan operettekben, mint a Nabukodonozor, a Könnyű lovasság, a Pajkos diákok, az Elizandi lány, a Lámpafüst.

A kis Blaháné a mennybe megy

Blaha Lujza egy alkalommal azt kéri a színház vezetőitől: legalább egyetlen drámai szerepet osszanak rá a Szigetvári vértanúk című tragédiában. Szabó János kikacagja, s hogy Lujza is kapjon egy leckét,

Papp Dániel Tündérlak Magyarhonban című népszínművében adnak neki újabb feladatot.

A népszínmű műfaja a szabadságharc utáni években kezdett virágozni, de bennfentesek úgy vélik: az 1867-es változások, vagyis az osztrákokkal való kiegyezés után – a vonatkozó határozatot márciusban fogadja el az országgyűlés – a népszínmű pillanatok alatt fog kimúlni.

A műfaj az elnyomás ellenében született, darabjaiban a nemzeti érzés fogalmazódik meg – olykor hevesebben, mint az esztétikailag indokolt.

Amikor azonban Blaha Lujza 1867 tavaszán a Tündérlak Magyarhonban Marcsijaként elénekeli a Cserebogár, sárga cserebogár című belépőjét – a debreceni színház nézőtere „felrobban".

Az addig is ünnepelt „kis Blaháné" a mennybe megy.

A recenziók nem csupán énekhangját, de színpadi jelenlétének hitelességét dicsérték, amely a pátosztól áthatott műben is minden gesztusában hiteles.
Blaha Lujza sosem bonyolította túl színészete megfejtését. Naplójában fogalmazta meg lényegét egy későbbi, falusi tartózkodása kapcsán:

Én most itt élek falun, és nézem, hogyan él a mi népünk. Egész nap künn járok: mezőn, kertben, pajtában, és minden menyecskét, minden parasztlegényt elfogok úton-útfélen, hogy elbeszélgessek velük. Mondják is mindenfelé, hogy „Ejnye, milyen egy fáin személy az ifiasszony." – ők persze nem tudják, hogy én „tanulmányozom őket"; ellesem a beszédjüket, a modorukat, a szokásaikat, mozdulataikat.

Amit elles, azt úgy adja vissza, hogy az operettek, francia színművek hamarosan meginduló térhódítása idején Blaha Lujza lesz az első számú fenntartója – színrelépései alkalmával a legkiválóbb partnerei is csak untermanok - a már leírt népszínműveknek. A debreceni előadás olyan reveláció, amely után sorra születnek a Blaha Lujza számára íródó népszínművek, olyan szerzők tollából, mint például Szigligeti Ede.

Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!