„Egy kiállítás látogató nélkül olyan, mint a könyv olvasó nélkül” – mondja Demeter Szilárd. A Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója arról beszélt, hogyan érintette az általa vezetett múzeumot a koronavírus-járvány. Interjú.

Hogyan érintette a PIM-et és társintézményeit a járvány?

El lehet képzelni: mint amikor full gázzal megy az ember, és valaki hirtelen behúzza a kéziféket. Két kiállításunk is elkészült, de egy kiállítás látogató nélkül olyan, mint a könyv olvasó nélkül – szép, de értelmetlen. Átütemeztük, amit át lehetett, korábbra hoztuk az amúgy is tervezett virtuális bummot. Napi 24 órában gyártjuk a tartalmakat, online platformokat építünk, emellett adatokat szolgáltatunk a minisztériumoknak, adminisztrálunk, újratervezünk, stratégiákat gyártunk. Napok alatt átálltunk távmunkára, az informatikusaink heroikus munkát végeztek, nekik köszönhetően teljes értékű otthoni tevékenységet tudunk végezni. Ez ilyen: ha feje tetejére áll a világ, akkor mi megtanulunk kézen járni.

Összefogásra buzdító üzenetekkel van tele az internet. Hogyan vehet részt ebben a kulturális szféra? Milyen lehetőségeket ad a kultúra számára a válság?

Ha valamire, akkor a kulturális szférára érvényes: minden válság egyben lehetőség is. A kijárási korlátozás jó lehetőséget biztosít arra, hogy minőségi tartalmakkal célozzuk meg a magyarokat. Most kiderül, mennyire versenyképes a magyar kultúra a globális álomgyár professzionális marketinggépezetével szemben. Más közgyűjteményi kollégákkal beszélgetve azt kell mondanom, hogy jól állunk. Lehet, hogy Szent Istvánnak nem volt fénykardja, de mégiscsak a mi hősünk. Rohamtempóban létrehoztuk a Digitális Bölcsészeti Központot, amire elkülönítettem egy több tízmilliós keretet. Magyarország egyik legjobb digitális bölcsészének, Bánki Zsoltnak a koordinálásával felállt egy összközgyűjteményi csapat, összehangolják az informatikai fejlesztéseket. Ők a jövő deszantosai, próbáljuk utolérni a ránk szakadt virtuális valóságot.

Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatója, miniszteri biztosForrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Elmaradnak a nagy zenei fesztiválok, bajba kerültek a könyvkiadók. Milyen intézkedéseket tervez a kulturális kormányzat a művészek megsegítésére?

Mindenkinek nehéz, de leginkább az előadóművészeket érinti ez a válság. Írni eddig is képernyőmagányban írt az ember, de színésznek, zenésznek lenni ezekben az időkben azt jelenti, hogy gyakorlatilag bevételi lehetőség nélkül marad az ember, főleg, ha nem egy társulat vagy intézmény főállású alkalmazottja, hanem szabadúszó vállalkozó. Ezért elsősorban őket szeretnénk segíteni. Két irányba indultunk el.

Az egyik, ami adja magát, a hangoskönyv. A Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) keretén belül összeállítottunk egy kortárs irodalmi remekművek-listát. A héten igyekszünk elindítani a szerzői és kiadói jogok megszerzése kapcsán a folyamatokat, hogy jogszerűen tudjuk egy nyílt pályázat keretében meghirdetni színészek számára az otthoni fölmondás lehetőségét. Egy rendesebb hangoskönyv felvétele átlag 20 munkaóra, ezért nettó 200 ezer forintot fogunk fizetni az adott művésznek. Azért ennyit, mert a keretünk véges, és minél több művésznek szeretnénk lehetőséget biztosítani.

A másik program inkább a zenészeket célozza: az EMMI kulturális államtitkárságával, az MTVA-val és az A38 Hajóval közösen hirdetünk pályázatot leginkább otthon készülő zenei és társművészeti produkciók számára. A PIM és a Petőfi Irodalmi Ügynökség költségvetéséből erre 50 millió forintot különítettem el, Fekete Péter államtitkár úr hozzátesz még ennyit, az MTVA a Petőfi TV infrastruktúráját és műsoridejének egy részét ajánlotta fel, az A38 Hajót átalakították egyrészt vírusmentes stúdióvá, másrészt szerkesztőséggé. A pályázatokat szakmai zsűri bírálja el. Mindkét programnál előnyt élveznek azok az előadóművészek, akik gyesen, gyeden vannak, vagy legkevesebb két gyermeket nevelnek. Ez egyébként minden általunk indított programra érvényes szempont.

Az írókról sem feledkeztünk meg: április 11-én, a magyar költészet napján élesítjük a regionális lapok mellékleteként már évek óta működő Előretolt Helyőrség irodalmi-kulturális melléklet gyűjtőportálját. Ide is átcsoportosítottam egy méretesebb honoráriumkeretet, gyorsított ügymenetben fizetünk a napi frissítésű közlésekért egységesen 25 ezer forintot. Ez is egy folyamatos és nyílt pályázat, a szerkesztők naponta bírálnak, teszik közzé a beérkező pályaműveket. Egy szerző többször is pályázhat, de a logika itt is ugyanaz, mint amit az előbb már jeleztem: azért a szabott honoráriumkeret, hogy minél több írónak segíthessünk.

A könyvkiadók megsegítésére is összeraktunk egy nagyobb csomagot, de ahhoz már nem elegendőek a forrásaink, ezért annak kapcsán kormányzati döntésre várunk.

Milyen együttműködései vannak más állami tartalomszolgáltatókkal?

Nem rossz, de ahogy a székelyek mondják: nálunk nem ezt mondják jónak. A közmédiával példaértékű az együttműködés, a nagyobb közgyűjteményekkel folyamatosan tartom a kapcsolatot, a hajonaplo.ma gyűjtőportálként igyekszik minél több közzétett digitális tartalomegyüttest megmutatni. A leghasznosabb az lenne, ha egy nagy közgyűjteményként, konszenzuális dramaturgia szerint, egymást erősítő módon tennénk közzé a digitális kulturális örökséget, de ehhez mentalitásváltásra van szükségünk. El kell fogadnunk, hogy nincs több közgyűjtemény, hanem csak egyetlen nagy közgyűjtemény létezik, ami a magyar nemzet tulajdona. Mi a különböző intézményekben ennek a közös kultúrkincsnek csak gondozói vagyunk. Én ezt már hónapok óta mondogatom, a főigazgató kollégák helyeslően bólogatnak, majd mindenki visszamegy a maga végvárába, kapu le, zászló kitűzve. Valahol megértem őket, a politika hátországából érkező zöldfülű főigazgatóként nem mondhatom meg a közgyűjteményi lófőknek, hogy merre van az előre. Úgyhogy inkább próbálom érdekeltté tenni őket az együttműködésben. Ezért hoztuk létre a Digitális Bölcsészeti Központot.

Milyen produkciókra számít? Mikor láthatjuk az első műveket?

Igazából olyan produkciókat szeretnék látni, olvasni, hallani, amelyek engem is lekötnek, a képernyő előtt tartanak. A mentálhigiénénk szempontjából ránk fér egy kis minőségi kikapcsolódás. A mikorra nem tudok pontos választ adni: éjt nappallá téve dolgozunk a keretek fölállításán. Hamarosan várható a pályázatok kiírása. Az ütemkésés magyarázata: mindez közpénzből valósul meg. Értem én, hogy válsághelyzet van, ettől még jogszerűen kell mindennek történnie, mert ezzel a pénzzel végül nekem kell elszámolnom, az én egyszemélyi felelősségem, hogy minden az államháztartási szabályoknak, a jogi környezetnek megfelelően történjen. De ami még fontosabb számomra, hogy a lehető legjobban hasznosuljanak az adóforintok. Ha úgy tetszik, átalakult a vélelmezett kultúrharc, visszatértünk a „szekértábor" eredeti, illyésgyulai gondolatához: most a magyar kulturális szcéna egy szekértábor, ami a nemzetet védi, a nemzeti kultúrát erősíti. A tágabb értelemben vett kultúra a mi immunrendszerünk. Minden tiszteletem és elismerésem mellett azt kell mondanom, hogy az öncélú művészkedésnek nem most van itt az ideje.