A Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház rendezőjével készített interjút a Life.hu. Andrási Attila elsősorban arról beszélt, hogy mi mindenre emlékezhetünk a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján, mit tehetünk, hogy ellenálljunk a ma is terjedő vörös vírusnak, és miképpen lehet a színpadon átélhetővé varázsolni a kommunizmus áldozatainak emlékét. Alább a teljes interjút közöljük.

Nekem az a bajom a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjával, hogy az, hogy Kovács Bélát elhurcolták a szovjetek, hiába a független magyar állam megszűnésének a jelképe, a legtöbb embernek semmit nem mond. Éppen ezért nyilvánvaló, hogy kézzelfoghatóvá, átélhetővé kellene tenni valahogy az emberek számára a kommunizmus borzalmainak emlékét, és úgy gondolom, hogy a színház erre remek lehetőséget nyújt. Mit gondolsz erről Te mint rendező?

Ez az esemény, bár tragikus, valóban megfoghatatlan és átélhetetlen szinte még nekünk is, akik érdeklődünk a történelem iránt. Ebből a szempontból talán szerencsésebb lett volna a Tanácsköztársaság kikiáltásának napját választani. Nem véletlen, hogy a Tizenkilenc című darabunk ezzel az időszakkal foglalkozik, a Tizennyolc meg ennek előzményeivel.

A Tanácsköztársaság rémuralmának előszobáját jelentő őszirózsás forradalmat a történelemoktatásban és a köztudatban még mindig egy csomó olyan legenda övezi, hogy ez egy milyen pozitív és jó dolog volt. Hogy látod Te ezt az időszakot?

Egy olyan rezsimváltásról beszélünk, amit valójában csupán egy rendkívül szűk budapesti réteg akart. Azt hiszem, Tormay Cécile-nél olvastam valahol, hogy miután kikiáltották a köztársaságot, parasztemberek jöttek a piacra, és hallva, mi történt, az egyik megkérdezte, hogy de akkor most ki lesz a király. Ez rengeteget elárul. Az őszirózsás forradalom árulók, idióták, gonosztevők és naiv emberek fordulata volt."  Én nem tudom, hogy ilyen kombinációban miképp lehetne bármi jót tenni. Gondoljunk például az emblematikus Szabó Ervinre! Gondolj bele, tervezi az elvtársaival Tisza kinyírását, azaz konkrétan azt, hogy lelövik Tisza Istvánt. Ervinünk a könyvtár igazgatója, és mégsem mondjuk a könyvtárba szervezi ezt a megbeszélést, hanem az éjszaka kellős közepén átmásznak a kerítésen a németvölgyi temetőbe, és ott szövik a terveiket a miniszterelnök lelövéséről. Hát nem idióták?!

Andrási Attila színházigazgató és rendezőFotó: Magyar Nemzet/Bach Máté

Ez épp a Tizennyolc egyik tragikomikusan vicces jelenete, a Tizenkilencé meg Lenin bemutatása.

Lenin nélkül nem lehet a kommunizmusról beszélni. Amellett, hogy a németek jól tudták, hogy amennyiben hazaszállítják Oroszországba, azzal kilövik a Szovjetuniót a világháborúból, azt is megmutatjuk, hogy az emigrációban gyakorlatilag egy tökéletes szerelmi háromszögben élt – amennyiben egy ilyen szerelmi háromszög persze tökéletes lehet – a feleségével, Krupszkajával és Inessa Armanddal, egy gazdag francia textilgyáros feleségével. Látod, csak egy hit, ebben az esetben egy Isten nélküli hit okozhatja, hogy a gazdag textilgyáros arisztokrata családból való felesége elmegy Leninhez szeretőnek, majd végigutazza a katasztrofális orosz vidéket, hogy propagálja a kommunizmust, és ott hal meg kolerában.

Az elvtársak mellett megjelennek a bomlasztó külföldi ügynökök is e sötét években.

Persze, hisz a zavaros helyzetet kihasználva a különböző titkosszolgálatok is nagymértékben elősegítették a süllyedést és az ország szétesését, ahogy arra több esetben utalunk például a Tizennyolcban és a Fehér Szarvasban, de az ő tevékenységük még mindig nincs kellőképpen feltárva a történészeink által.

A kommunizmus és persze az időszakot bemutató darabjaid központi eleme a terror. Miért volt ez annyira fontos eleme minden érintett államban kezdettől a rendszernek?

Normális embernek lényegében teljesen elképzelhetetlen és elfogadhatatlan abszurdum, amit a kommunisták hirdettek. Majd eljön a kommunizmus, ahol mindenki csak annyit tesz hozzá a közöshöz, amennyit kedve van, és mindazt veszi el belőle, amihez csak kedve van. Ez valami egészen elképesztően irreális elképzelés, amit csak a legdurvább terrorral lehet az emberekre rákényszeríteni. Ezt a durva terrort ők meg is valósították. Ennek a viselkedésnek, a kommunizmus előkészítésének és magának a kommunizmusnak valójában felekezeti jellege van, úgyhogy lényegében a XX. század az újkori vallásháborúk sora, akárhogy is nézzük. Ezek az emberek ebben hisznek. Megvan a dogmarendszerük, mely szerint élnek, vélekednek, küzdenek, és mivel a dogmák megkérdőjelezhetetlenek, ölni is képesek érte. A végeredmény még véresebb lett, mint a francia forradalom, mert azt se feledjük el, hogy az is tömeggyilkosságok sora volt. Ha belegondolunk például Kambodzsába, tehát abba, hogy ott minden harmadik embert kinyírtak, arról még beszélni se jó. Megáll az ember esze.

Miért éppen Oroszországban, azaz a Szovjetunióban sikerült a tant gyakorlatilag állami szinten megvalósítani?

Bizánc, azaz az ortodox világ és a kommunizmus között több hasonló vagy azonos pont van. Például ki volt a kommunista párt vezetője? A Mindentudó, a mindenre választ, igazi választ adó pártfőtitkár, aki lényegében élet-halál ura volt. Pont, mint a bizánci császár vagy az orosz cár. Ahogy beleolvas az ember az orosz történelembe, sokszor félelmetes párhuzamokat találhat Rettenetes Iván, Nagy Péter és Lenin vagy Sztálin között.

Az oroszok ráadásul a pánszláv politikával legalább 100 évre előre gondolkodtak, a pánszlávizmus tehát szétválaszthatatlan volt a szovjet politikától. Nem véletlen, hogy minden szláv ország a kommunista blokk része lett. A szlávok egy részénél, például a szerbeknél ráadásul a kommunizmus valódi hit volt, amely az ortodox hitet váltotta fel. Ők nagyon sokáig olyan faluközösségekben éltek, ahol a Föld közös, és sok minden közös. Most úgy érezhették, hogy a Nyugat is rájött arra, hogy az ő életmódjuk az igazi, és most már minden közös lesz.

Jugoszlávia, ahol én nevelkedtem, e szempontból is nagyon érdekes volt, mert igazán hívő szlovén meg horvát kommunistát nem igazán láttam. A szerbek persze egészen mások, és ezért nem is lehetett a tüzet a vízzel keresztezni. A horvátok valójában az egész történelmüket a kelettel való háborúként élik meg. A magyar és a horvát államban közös, hogy mindkettőnek az adja az értelmét, hogy határt szab a Balkánnak. Ebből kifolyólag a '18-as berendezkedés, vagyis hogy a Balkánt rázúdították a horvátokra meg a szlovénokra, rémisztő dolog volt az első pillanattól a horvátok számára. Az 1918-as fegyvertelen, ám a szerbek által ennek ellenére szó szerint szétlőtt zágrábi katonatiszti tüntetésektől egyenes út vezetett a marseille-i királygyilkossághoz, ahogy azt a Kié ez az ország című darabunkban is bemutatjuk.

Fotó: Magyar Nemzet/Bach Máté

Sokan azt mondják és kérdezik, hogy bár lehet, hogy ez mind igaz, de ez már a múlt. Miért kell hát vele folyamatosan foglalkozni, azaz hogy stílszerű legyek, miért kell mindezt folyamatosan színpadon tartani?

Ahhoz, hogy megtaláljuk azt az utat, amely elvezet a saját jövőnk felé, bele kell zuhanjunk a jelenünket eredményező múltunkba. Egyértelmű, hogy az a közösség, amelyiknek nincs múltja, annak nincs jövője sem. De amellett van egy szakrális vonatkozása is ennek a történelemszeretetnek. Ugye hát a jelenünket eredményező múltunk, vagyis a történelmünk lényegében Isten irányunkba történő megmutatkozása az időben. Tehát mindenféleképpen kötelességünk, hogy kutassuk ezt a megmutatkozást, vagy ezeknek a megmutatkozásoknak a sorát.

Meg kell mutassuk a kommunizmus igazi arcát. A kommunizmus a rend és a tradicionális társadalmi rétegződés felfordításáról szól, pedig a tradicionális társadalmi rétegződés felborítása és egyes társadalmi osztályok megsemmisítése egyenesen a földi poklot idézi elő. A kommunizmussal kapcsolatban csak a pokolról lehet beszélni, hiszen ha valamire áll az a régi mondás, hogy a legnagyobb gaztettek mindig szép szavakkal indulnak, akkor a kommunizmusra áll leginkább."  Amikor elkezdtem kutatni ezt az időszakot, döbbenetes volt azzal szembesülnöm, hogy a szocialista beállítottságú gondolkodók és megnyilvánulók semmit nem változtak még az én gyermekkorom óta sem. Egészen döbbenetes, hogy ugyanolyan a kommunisták magaviselete, és ugyanazokra a kérdésekre ugyanazokat a válaszokat adják ma is, éppúgy, mint mondjuk 100 évvel ezelőtt.

Nem olyan régen valóban azt gondolhattuk, hogy a kommunizmusnak nagyjából vége van. Erre most Amerikában tűntek fel olyan kommunista csoportok, akik megszüntetik az államot, meg különböző kommunákat hoznak létre. Nem tudom melyik amerikai városban már ki is kikiáltották az államtól való függetlenséget. 

A kommunizmus tehát most is ható szellemi vírus. Nagyon nehéz kiirtani. A vörös vírus legalább olyan fertőző, mint a Covid-19."  A Demokrata Párt bal szárnya, amelyik magát liberálisnak vallja, támogatja ezeket az anarchista, kommunisztikus csoportokat. Ezt az ember korábban nem hitte volna. Tehát a kommunizmus kérdését nem lehet levenni a napirendről, és nem lehet levenni a műsorról sem. Hiszen az nem volt, hanem itt van, csak hol itt, hol ott üti föl a fejét. Most éppen Amerikában. A kommunizmus ráadásul csak egy példája az ideológiai elvakultságnak, a liberalizmusnak a jelenleg utcákon tomboló formája meg egy másik példája. Érdekes, hogy a kommunisták általában támogatják ezeket a liberális eszméket, és viszont. Nagyjából eggyé váltak.

A fertőzött gondolkodású baloldal ráadásul a mai napig számos helyen hatalomra tud jutni, végtelen károkat okozva az adott országnak és régiónak, vagy akár az egész világnak. Gondoljunk például Houellebecq nem is olyan elképzelhetetlennek tűnő jövendöléseire! Ő a nem is olyan távoli jövőre, hanem ha jól emlékszem, a 2024-es francia választásokra teszi, hogy a nemzeti párt jelöltje és egy muzulmán jelölt marad versenyben a francia elnökválasztáson a második fordulóra a harmadik helyre szorult szocialista mellett, és a szocialista jelölt, hogy nehogy a szélsőjobb jusson hatalomra, visszalép a muzulmán javára, aki ennek köszönhetően győzni fog.

Én is olvastam a Behódolást, és ez a jövőkép teljesen reális. A baloldalnál az eszmei elvakultság sok esetben, azaz gyakorlatilag kivétel nélkül felülírja a nemzeti és kulturális és mindenfajta érdekeket és értékeket a valóságban is. A jelenlegi bevándorlási politikát, ami távlatilag eltörli Európát, és felülírja a poitiers-i és a káldenbergi csatának az eredményeit, azért támogatja a baloldal, mert bennük a számukra a mai napig szalonképes kommunizmussal összefonódott az internacionalizmus, ami nehezen elválasztható a globalizmus kérdésétől.

Rászabadítanak egy teljesen idegen, egyáltalán nem kompatibilis kultúrát a vörös vírus által legyengített immunrendszerű és a múlt eltörlése jegyében gyökértelenített, tradícióitól megfosztott nyugati tömegekre, és már a következő száz évben bekövetkezhet az az állapot, hogy a nyugati határainkon kalifátusok fognak állni. Mindez tehát a kommunizmussal kezdődött, és végső soron annak az eredménye. Bár a nyugat a két világháború végén a saját számára is öngyilkos módon meggyengített minket, reményeim szerint mi a továbbiakban is ellenállunk majd, csakúgy, mint a török időkben az iszlamizációnak.