Borzalmas állapotban a 89 éves Alain Delon

Alain Delon
Vágólapra másolva!
A 89. évében járó Alain Delon, a világhírű francia színész 2019-ben kapott sztrókot. Egy svájci kórházban történő lábadozását követően sem épült fel teljesen; mára úgy tűnik, hogy a „Szamuráj", vagy ahogy a színészóriás Jean Gabin nevezte legendás „A szicíliaiak klánja" című filmjének forgatása során, a „Kölyök" (Le Môme) életveszélyes állapotba került. Tavaly kiderült, hogy a házvezetőnője valósággal kínozza, és most már úgy tűnik, saját gyerekei lassan a halálát kívánják.
Vágólapra másolva!

Alain Delon hátralevő élete szempontjából nagyon fontos mozzanat, hogy a január 4-i bírósági döntés mellékszálaként (arról a döntésről van szó, amelyben a bíróság mind Rollin, mind a gyerekek keresetét elutasította megalapozatlanság miatt) az ügyészség felvetette annak a lehetőségét, hogy alapos elmeszakértői vizsgálatot követően a Delon-ügyben úgynevezett jogi védelmi eljárást indítanak. Ez azt jelenti röviden, hogy az ügyben eljáró bíró a színész egészségi állapotától függően a védelem legszigorúbb formáját jelentő gyámság vagy a viszonylagos önállóságot meghagyó gondnokság alá helyezést rendelheti el. Mindenesetre, ahogy Christophe André, a versailles-i jogi egyetem professzora elmondta a Le Figarónak, „a bírónak arányos intézkedést kell hoznia". Viszont - figyelmeztet a professzor – „ha egy elismert orvos szakvéleménye is azt mondja ki, hogy Delon a teljes cselekvőképtelenség állapotában van, akkor gyámsági intézkedésről kell dönteni", már csak a színész védelmében is. Amíg a védőintézkedés megszületik, a bíró ideiglenes „jogvédelmi" intézkedésről dönthet, ez a vagyontárgyakat érinti elsősorban, de elrendelhetnek megfelelő orvosi felügyeletet is - tette hozzá.

Ha a bíróság úgy dönt, hogy ezt az eljárást választja, akkor minden bizonnyal sor kerül Delon meghallgatására is. Abban az esetben, ha Delon nincs utazásra képes állapotban, a bíróság saját otthonában is meghallgathatja, és ez tűnik most valószínűbbnek, tekintettel arra a várható médiafelhajtásra, ami Delon bírósági meghallgatását kísérné. Nagy kérdés az ügyben, hogy mi történik Delon douchyi kastélyával, az ott őrzött többmilliós festményekkel, értékes borokkal, különleges temetőivel, ahol 50 korábbi kutyája nyugszik. Delon gyerekei ugyanis külön háborút vívnak a kastélyért.

Anouchka azt akarja, hogy apja Svájcba menjen, ahol ő él; Anthony ahhoz ragaszkodik, hogy maradjon a 120 hektáros douchyi kastélyban, ahol életének jelentős részét leélte, többek között Mireille Darc színésznővel, filmrendezővel, akivel a francia mozi különleges párosaként 15 évig éltek együtt. Sőt, még a kastélyt is együtt renoválták, szépítgették. Állítólag azért szakítottak, mert Darc szívbetegsége miatt nem tudott gyereket szülni Delonnak, pedig erre a színész már nagyon vágyott akkoriban. Most pedig éppen a gyerekei miatt szenved a világhírű mozisztár, ahogy a Le Figaro fogalmazott: családja széthullott, gyerekei nemcsak vele, hanem egymással is haragban állnak.

A TF1 kereskedelmi híradóban vagy a Paris Matchban megjelent, Delon-gyerekekkel készült interjúkban, mindig az adott, másik Delon-gyerekkel vagy gyerekekkel kapcsolatos vádakból az a szívszorító fordulat derül ki, hogy most már feltehetően a saját gyerekei kívánják a valaha élt egyik legnagyobb színész halálát.