A Tisza mérgezését okozó vállalt vezetője tagadja cége felelősségét a tragédiában<br/>

Vágólapra másolva!
Az ausztrál írott sajtó napok óta széles terjedelemben foglalkozik a megmérgezett és haldokló Tisza ügyével. A katasztrófát okozó Esmeralda ausztrál bányaipari vállalat elnöke több interjúban is tagadta, hogy cégének bárminemű köze lenne az eseményekhez. Brett Montgomery szerint összeesküvés áldozata a vállalat és az igazi kárt a román Bányavédelmi Intézet okozta.
Vágólapra másolva!

Két cikkben is foglalkozik az üggyel a The Daily Telegraph . Az egyikben az újság magyarországi és román szakértőket szólaltat meg, míg a másikban a tragédiát okozó Esmeralda ausztrál bányaipari vállalat elnökét.

Ebben Brett Montgomery kerek perec tagadta, hogy bármiféle környezeti tragédia történt volna Szolnoknál. "A mai napig nem kaptunk semmiféle bizonyítékot arra nézve, hogy a folyóban talált döglött halak halálát a nagybányai áradás okozta volna" - mondta az elnök.
Montgomery szerint amolyan összeesküvésről lehet szó az Esmeralda ellen, aminek a hátterében a "még a zöldeknél is zöldebb Bányavédelmi Intézet állhat, amely - mondta - nemrég megfenyegette, hogy tönkreteszi.

Az "Aranybányász elutasítja a folyókatasztrófát" címmel jelentetett meg cikket a The Australian. Ez a lap is megszólaltatja Montgomeryt, aki egyebek között elmondta, hogy semmiféle kártérítési követelést nem vár az ügyben, mert ami
történt, az nem tekinthető "jelentős ökológiai incidensnek".
Montgomery közölte, hogy az Esmeralda egy független szakértők által végrehajtandó kémiai vizsgálatot rendelt el a víz ciántartalmára és a méreg útjára vonatkozóan. Ennek a vizsgálatnak az eredményét azonban csak a hét végén hajlandó nyilvánosságra hozni, azután, hogy hasonló vizsgálatok eredményeit magyar és román mérnökök is közlik.

A Sydney Morning Herald Kim Beazley szerepét is firtatja, aki ma a szövetségi parlamentben a munkáspárti ellenzék vezére, és 1995-ben, helyettes miniszterelnökként melegen ajánlotta a románoknak az Esmeralda közreműködését a régi bányák mélyén rejtező arany kibányászására.

Az Esmeralda aranyipari bányavállalat részvényei a sydneyi tőzsdén 20 centre csúsztak le, és további zuhanás várható. Az előző héten még 50 centen álltak a részvények, ami ezen a piacon egy igen szerény, kis vállalat jelenlétét sejteti.

(MTI)

Ajánló:

angolul

Korábban:

(2000.02.11.)