Schröder és Fischer 2006-ban ismételni akar

Gerhard Schröder német kancellár, a szociáldemokrata párt (SPD) vezetője 2006-ban harmadszor is meg akarja szerezni a kancellári posztot, s ehhez segítőtársnak a Zöldek pártjának külügyminiszterét, Joschka Fischert választja - vált ismeretessé csütörtökön Berlinben.

Az értesülés kormánykörökből terjedt el, míg maga Schröder az RTL televíziónak nyilatkozva, illetve külföldi újságírók előtt a kérdést nyitva hagyta, korainak vélte még vele foglalkozni. A két államférfi állítólag egymás között már megállapodott abban, hogy együtt 2006-ban is megpróbálják sikerre vinni a szociáldemokrata-környezetvédő tandemet.

A 2002-es választásokat a szociáldemokraták igen kis különbséggel nyerték meg az uniópártok (CDU/CSU) előtt, s a zöldek jó szereplésének köszönhetően szerzett a koalíció kis többséget a Bundestagban. A hír azt is jelentené, hogy Fischer nem törekszik az EU külügyminiszteri székének megszerzésére.

Fischer, amikor az elmúlt hónapokban arról faggatták, hogy akar-e az Európai Unió külügyminisztere lenni, vissza-visszatérően azt felelte: ő szívesen német külügyminiszter. Az, hogy Schröder harmadszor is kancellár szeretne lenni, néhány nappal ezelőtt vált a német belpolitika témájává, amikor is Franz Müntefering, az SPD frakcióvezetője és Olaf Scholz, a szociáldemokraták főtitkára ilyen értelmű célzásokat tett.

Schröder tett ugyan a múltban olyan megjegyzést, hogy neki két kancellári periódus elég, de a tavalyi választási győzelem után azt is mondta, hogy megjött az étvágya. Az elmúlt napokban a kérdéssel kapcsolatban inkább kitérő, de nem elutasító magatartást tanúsított.

A berlini hírre reagálva Thomas Goppel, a bajor keresztényszociális unió (CSU) főtitkára azt mondta, hogy a kancellári hivatal el akarja terelni a figyelmet az ország valós problémáiról. A legutóbbi közvélemény-kutatási adatok szerint a CDU/CSU jelenleg mintegy 15 ponttal vezet az SPD előtt.

Külföldi újságírókkal találkozva Schröder a kancellárság kérdésének nyitva hagyása mellett óvott attól, hogy az októberi kormányközi konferencián mintegy újratárgyalják az Európai Unió alkotmányának tervezetét. Szerinte a "csomag felbontása" azzal járna, hogy nem tudnák ismét összefűzni. Kifejtette azt is, hogy az Európai Uniónak a mostani bővítés után az integráció erősítésével kell foglalkoznia, s további bővítési körök, a már elhatározotton kívül, nem szerepelnek közvetlenül a napirenden.

Schröder "már elhatározottnak" nyilvánvalóan Románia és Bulgária 2007-ben esedékes felvételét tekintette. A német kancellár ismét leszögezte, hogy Németország nem akar ugyan kilépni az EU stabilitási paktumából, de a szabályok "gazdaságilag ésszerű alkalmazása" mellett foglalt állást.

Emlékezetett arra, hogy az euróövezet országaira vonatkozó paktum teljes neve stabilitási és növekedési paktum, s egyik elemet sem szabad a másik rovására abszolutizálni. A paktum előírja, hogy az euróövezethez tartozó országokban egyebek között az államháztartási hiánynak nem szabad meghaladnia a GDP három százalékát.

Németország ezt a kritériumot tavaly megszegte, s valószínűleg megszegi az idén is. Schröder álláspontja kimondva-kimondatlanul is az, hogy a konjunktúra élénkítése érdekében bocsánatos bűn átmenetileg újabb belső adósságot felhalmozni.