Négyezer amerikai katona keres hármat Irakban

2007.05.13. 12:30

Amerikai katona a szombati támadásban Bagdadtól délre eltűnt mindhárom személy. Felkutatásukra négyezer katonát küldtek a térségbe.

Azonosították a Bagdadtól 30 kilométernyire délre fekvő Mahmúdíja térségében megtámadott hétfős amerikai járőr tolmácsát a halálos áldozatok között - mondta az Irakba vezényelt amerikai haderő szóvivője, William Caldwell vezérőrnagy. Ez azt jelenti, hogy a rajtaütésben eltűnt mindhárom személy amerikai katona. Az akció helyszínén öt holttestet találtak, de szombaton még nem lehetett tudni, hogy négy katona és a tolmács vesztette életét.

A szóvivő elmondta: az amerikai haderő négyezer embere fésüli át a térséget, hogy felkutassa az eltűnt katonákat. A műveletben, amelyben iraki egységek nem vesznek részt, helikoptereket és repülőgépeket is bevetnek. Eddig 43 személyt tartóztattak le.

Közben iszlamisták által végrehajtott nyilvános kivégzésekről érkeztek hírek Irak két pontjáról is. Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz tartozónak mondott Iraki Iszlám Állam nevű szervezet három iraki katona kivégzéséről készült videofelvételt tett közzé egy olyan világhálóhelyen, amelyet előszeretettel használnak az iraki felkelők. A felvételen látszik, amint egy fekete álarcos alak egy út mellett fejbe lő három térdeplő, bekötött szemű egyenruhást, miközben autók hajtanak el mellettük. Szokatlan, hogy iszlamisták nyilvános helyen művelnek ilyesmit, a korábbi hasonló videofelvételek félreeső helyeken készültek.

Az áldozatok a szélsőséges csoport közlése szerint Háled Ahmed Huszein ezredes és két társa. A felvételen bemutatják azt is, amint Huszein - miközben fejéhez fegyvert tartanak - ezt mondja: "Azt tanácsolom mindenkinek, aki a zsarnokság kormányának dolgozik, hogy térjen észhez, és álljon a mudzsáhidok szolgálatába, és dolgozzon az Iraki Iszlám Államnak".

A szervezet csütörtökön kilenc rendőr, illetve katona kivégzését mutatta be. Baakúbában, az iraki fővárostól 60 kilométerre északkeletre két megbilincselt embert rángattak elő fegyveresek a város központjában egy autó csomagteréből, s agyonlőtték őket, miközben ezt kiabálták: "Ez az árulók sorsa!". Az iszlamisták ezt minden bizonnyal üzenetnek szánták az irakiaknak, hogy közülük senki ne szegődjön a külföldi erők szolgálatába.

KAPCSOLÓDÓ CIKK