Újabb gazdasági kulcsember hagyja ott Obamát

Vágólapra másolva!
Rövid időn belül a harmadik gazdasági kulcsembere hagyja ott Barack Obamát: év végén távozik Lawrence Summers, a Fehér Ház gazdasági tanácsadói stábjának vezetője. Így hamarosan teljesen átalakul a továbbra is gyengélkedő amerikai gazdaság talpra állításán dolgozó elnöki stáb.
Vágólapra másolva!

A Fehér Ház kedden jelentette be, hogy év végén távozik posztjáról Lawrence H. Summers, az elnök gazdasági tanácsadói csapatának vezetője. Summers azt mondta, már régen eldöntötte, hogy visszamegy tanítani a Harvard egyetemre. Megjegyezte, hogy ha nem tér vissza év elejéig, akkor elveszíti professzori állását a tekintélyes intézményben.

Summerst az egyik legjobb gazdasági szakemberként tartják számon az Egyesült Államokban, miniszter volt a Clinton-kormányzatban is. Betöltötte a Harvard elnöki posztját is, de lemondásra kényszerült, miután nagy vihart kavarva lekicsinylő megjegyzést tett a nők tudományos képességeiről. Ezzel csak erősítette azt a magáról kialakult képet, hogy szaktudása időnként arroganciával is párosul.

Barack Obama választási győzelme után felmerült, hogy újra pénzügyminiszter lesz, de végül az elnöki tanácsadói stáb élére került. Summers így is az egyik legfontosabb szerepet játszotta a gazdasági és pénzügyi válság kezelésében. Részben az ő nevéhez fűződik a 2009 elején elfogadott közel 800 milliárd dolláros gazdasági mentőcsomag kidolgozása, majd a pénzügyi rendszerre vonatkozó szabályok átalakítása is.

Summers távozásával teljesen átalakul Obama gazdasági csapata. Nyáron hagyta ott posztját a költségvetésért felelős Peter Orszag, és ebben a hónapban távozott a gazdasági előrejelzésekkel foglalkozó Christina D. Romer. Várhatóan váltás lesz a kabinetfőnöki poszton is, a tisztséget jelenleg betöltő Rahm Emanuel ugyanis minden bizonnyal indul a chicagói polgármesterségért.

A költséges kormányzati programok ellenére az amerikai gazdaság továbbra is gyengélkedik, a munkanélküliség már hosszú ideje 10 százalék körül van, a költségvetési hiány pedig riasztóan magas. Emiatt az elnök és pártja is sokat veszített a támogatottságából, így a novemberben esedékes törvényhozási választásokon a rivális republikánusok előretörése várható. A Fehér Ház ugyanakkor újabb programokon dolgozik a gazdaság beindítására, a legutóbbi tervekről szól ez a cikkünk.