Terroristagyanúba keveredett a Volkswagen kirúgott iszlamista dolgozója

Vágólapra másolva!
A Volkswagen kirúgott egy iszlámista terrorista gyanúbaba keveredett férfit, aki beperelte a gyárat. A német bíróság most elrendelte, hogy vegyék vissza Samir B.-t. Az autógyár tovább viszi az ügyet. 
Vágólapra másolva!

Samir B. -t a német autógyár 2016 novemberében bocsátotta el, mivel már hónapok óta azt mondogatta a kollégáinak, hogy az Iszlám Államnak akar dolgozni, és csatlakozni akar a szervezethez. Az autógyár attól is tartott, hogy Samir B. a wolsburgi üzemben elkövethet egy terrorcselekményt. A gyárban egyébként tízezren dolgoznak.
A gyanút az is alátámasztotta, hogy két évvel korábban – 2014 augusztusában – Samir B. Berlinbe ment, és a Kreuzbert negyedben – Berlin egyik no go zónájában – találkozott két másik gyári munkással, Bilel H.-val és Houssem H.-val, akik később mindketten Szíriába utaztak harcolni. A két férfi meghalt a harcokban.
2014 decemberében Samirt a hannoveri repülőtéren letartóztatták, és 9350 euró kézpénzt és egy drónt találtak nála. A gyanú tehát egyre erősödött, hogy a férfi is Szíriába akar menni, ezért bevonták az útlevelét.

Ezt követően Wolfsburg sétálóutcájában Koránokat, és a szélsőséges iszlám tanairól ismert Pierre Vogel tanításait osztogatta.

Pierre Vogel több társával együtt az ISIS harcosa lett.
A rendőrség szerint a férfi a munkahelyén 3500 eurót keresett – azaz több mint 1 millió forintot.

Az utóbbi hónapokban azzal fenyegette a munkatársait, hogy „mind meghaltok úgyis.".


A cég kirúgta ezek után Samir-t, aki beperelte a gyárat. A bíróság semmisnek nyilvánította az elbocsátást, és arra kötelezte a gyárat, hogy vegyék vissza a férfit. A Volksvagen tovább viszi az ügyet a Szövetségi Munkaügyi Bíróságra.