A különleges út, amelyre régóta készül az ember

Vannak akik spirituális okokból, mások a lenyűgöző tájak és a túrázás élménye miatt indulnak el az El Camino valamelyik útján. Gyorsan kiderül, hogy sokkal többet tartogat mindegyik, mint egy zarándokút. Fillérekből kihozható egy éjszaka a zarándokszállásokon, ahol mindig különleges társaság gyűlik össze és könnyen lehet új barátokat szerezni. A túrautak elképesztő tájakon vezetnek keresztül, közben könnyű elmerelni a saját gondolatokban. Útinapló a Szent Jakab zarándokútról.

A megerőltető nap után nem aludtam igazán jól, félálomban hánykolódtam az ágyban. Annak ellenére, hogy a hőmérséklet nem indokolta, egész este nagyon fáztam. Miután fájó lábbakkal kikeltem az ágyból, elhatároztam, hogy az otthonról hozott szalonnából magyaros reggelit készítek magunknak. Szalonnás, hagymás rántottát sütöttem, ezzel alaposan jóllaktunk. Úgy döntöttünk, hogy aznap nem gyaloglunk sokat, az előző nap megtettük a magunkét.

A legközelebbi albergue a Zenarruza melletti kolostorban volt, ami mindössze két órányi járásra volt Markinától. Mindketten egyetértettünk abban, hogy a nehéz nap után két órányi gyaloglás éppen elég lesz. Nyitás előtt fél órával érkeztünk a kolostor bejáratához. Egy kisebb csapattal értünk oda, köztük egy idős ír férfivel, aki fejből felmondta a magyar történelem legfontosabb dátumait. A kolostor kertjében már sokan várakoztak, többek között Vincent, a francia srác is. A szállások hamar megtelnek, főleg azok, amelyeknek jó a híre. Az interneten pedig hamar híre megy, ha egy albergue többet ad egy puszta fekhelynél. Ez a kolostor éppen ezért népszerű.

A kolostor belső udvara Forrás: Origo

Egy szerzetes érkezett a zarándokok fogadására. Kinyitotta a hálótermet, megmutatta mit, hol találunk, majd elmondta, hogy este áhítatot tartanak, amelyre mindenkit szeretettel várnak. A rövid tájékoztató után szabadon lehetett mozogni a kolostor területén. A barátok egy kis boltot üzemeltetnek, ahol a többi közt a saját készítésű pasztörizálatlan söreik közül lehet vásárolni. Eddigi életem legjobb sörös élményét szereztem a kolostorban. Ezután teljesen másképp gondolok erre az italra. Volt szerencsém számtalan jó minőségű kézműves sörhöz, ez azonban mindegyiknél klasszisokkal jobb volt.

A katolikus sör Forrás: Origo

A sör mellett narancslekvárt és valami tejkrémet vettem a következő napokra reggelire.

A szerzetesek misét celebrálnak Forrás: Origo

Az esti áhítat után a barátok vacsorát adtak a zarándokoknak. A lelki és a testi táplálék egyaránt jól esett, megteremtette a hangulatot az esti beszélgetéshez.

Együtt étkezés Forrás: Origo

A kolostort úgy kell elképzelnie, mint ahogy a filmekben ábrázolják. Komoly tekintetű, de barátságos szerzetesek működtetik a házat, szinte tapintani lehet az imádságos, békés atmoszférát, olyan, mint egy darab mennyország. A ház körüli munkát a barátok látják el, gondozzák a kertet, tisztán tartják az egész környéket, majdnem mindent előállítanak maguknak, amire szükségük van. Ez egy valóban élő közösség, a faluból is feljárnak a barátokhoz a lakosok vásárolni, beszélgetni, sörözni.

Másnap reggel viszonylag korán útra keltünk. Cassandrával előző nap úgy döntöttünk, hogy időnként különválunk, mivel azért keltünk útra, hogy a gondolatainkkal kettesben legyünk. Együtt haladni túl könnyű, nem igazi kihívás, és a csendre is szükség van. Ezt a tervünket azonban egy nappal elhalasztottuk, indulás után inkább megbeszéltük a kolostori élményeket, egymásnak áradoztunk arról, hogy milyen csodás volt és milyen jó, hogy vannak szerzetesek a világon.

Az első kisváros főterén leültünk egy padra, a szerzetesi narancslekvárral megkentük a bagettdarabkáinkat és megreggeliztünk. Jó ötlet volt az édességvásár, az út alatt nagyon sokszor előkerült a két kis üveg. A narancslekvárt rendeltetésszerűen használtuk, a tejkrémet Cassandra receptje szerint almával ettük. Nem bízok az írekben, ha ételről van szó, de ez most kiválóan bevált.

Változatos terepen vezet Szent Jakab útja Forrás: Origo

Újabb dombok, hegyek, lejtős utak következtek. Időnként nehezemre esik felidézni, hogy pontosan mit láttunk út közben. Egyrészről ezer inger éri az embert, másrészről vagy beszélgetünk, vagy annyira belegabalyodik az ember a gondolataiba, hogy nem is figyeli a tájat.

Cassandra szimplán fáradt volt, nekem viszont egyre jobban kezdett fájni a jobb lábam. Amikor elkezdtük tervezgetni, hogy megállunk valahol, akkor Morga környékén hirtelen előbukkant egy albergue, a kertjében pedig ismerős arcok tűntek fel. Úgy döntöttünk ott alszunk, nem megyünk tovább. Aznap megközelítőleg 26 kilométert tettünk meg, ami nekem egy kínszenvedés volt.

Bejelentkeztünk a szállásra, lezuhanyoztunk, majd kiültünk a társalgóba. Ebédre újra szalonnát sütöttem, amiből másokat is megkínáltam, osztatlan sikert aratott. Egy angol pár lepődött meg a leginkább a füstölt szalonna milyenségén, ettől függetlenül ízlett nekik. A sütés azért nagy dolog, mert bár majdnem minden albergue-ben van konyha, azonban csak kevés helyen van gáztűzhely vagy sütőlap. A mikrohullámú sütő és a vízforraló alap, ezek a legtöbb helyen elérhetőek. Este vettünk egy üveg bort közösen, annak elfogyasztása után lefeküdtünk.

Reggelre a lábam alaposan megdagadt, azt hiszem egy izom gyulladt be a sípcsontom alsó felén. A gyulladást erős fájdalom kísérte, alig tudtam menni vagy ráállni. Bár gyakorlott túrázó vagyok, ennek ellenére lesántultam, muszáj volt lassítanom a tempómon. Reggel búcsút vettem Cassandrától és az albergue kapuján kilépve elkezdtem lassan felfelé sántikálni a hegyre. Egy óra gyaloglás után kicsit jobbnak tűnt a helyzet. Közben rájöttem, hogy hegynek felfele nem fáj a lábam, csak a lejtőn lefele menet, akkor azonban nagyon. Próbáltam egy ágból botot készíteni magamnak, de kiderült, hogy nem segít nekem, csak az, ha nem megyek gyorsan.

Közben rengeteg zarándoktársam elment mellettem, ami igazán frusztráló volt, pláne, amikor idős emberek is könnyedén megelőztek. Majdnem mindenki felajánlotta a segítségét, azonban az én bajomra egy sebtapasz vagy izomlazító nem volt elég. A sántaság előnye az volt, hogy lassabban haladtam, szinte andalogva mentem, miközben kiválóan tudtam elmélkedni az engem foglalkoztató kérdéseken. Szeretek emberekkel beszélgetni, új embereket megismerni, de az egyedüllétnek legalább úgy tudok örülni néha, mint a jó társaságnak.

El Camino, Szent Jakab-út, zarándokút Forrás: Origo

Nem tudom, hogy ezen a lábfájós napon mennyit gyalogoltam, de délutánra én is Bilbaoba értem, ahol Cassandra is megszállt. Az első dolgom az volt, hogy vettem egy üdítőt és egy padkán ülve élveztem a napsütést. Sütkérezés közben a telefonomon megnéztem, hogy milyen zarándokszállások vannak a közelben. A város szélén azonnal találtam egy kifogástalan szállást, ami egy templom háta mögött működött. Fél órával a nyitás előtt érkeztem, én voltam az első, amíg vártam, addig feltett lábbal újra a napsütést élveztem.

Miután az albergue megnyitotta kapuját, bejelentkeztem, kicsomagoltam, majd kézzel kimostam a ruháimat és kitettem száradni azokat. A zarándok kézzel mosnak az út alatt, legalábbis a legtöbb esetben, mert nagyon ritkán van mosógép. Ahol van gép, ott általában 3 euróért lehet mosni. Érdemes másokkal társulni, a szárítógép esetében ez ugyanígy érvényes. Gép hiányában azonban kézzel is kitűnően ki lehet tisztítani a ruhákat. Az ember fog egy szimpla szappant és egy lavórban elintézi a ruha-ügyet.

Mosás után szereztem egy nagyobb hátitáskát, amibe a sajátom is belefért, ezzel egy kicsivel több helyet nyertem. Sok albergue-ben ott hagyhatják a zarándokok azokat a holmikat, amelyekre már nincs szükségük. Ezek közül bármit el lehet venni, illetve le is lehet tenni valamit cserébe. A táska mellett még rengeteg holmi volt, de nekem csak egy kicsit nagyobb táska kellett.

Eddigi tapasztalatom az, hogy a hivatalos zarándokút nem csak az alberguékhez vezet, de rendre elhalad a nagyobb áruházak mellett is. Nem hiszem, hogy ebben összejátszás lenne, pusztán ez is segíti a zarándokokat abban, hogy azonnal be tudjanak vásárolni, ne kelljen plusz kilométereket megtenniük. Baszkföldön működik egy kifejezetten baszk áruházlánc, ahol az árak teljesen elfogadhatóak, és a kenyértől a gyümölcsön át a fogkrémig mindent meg lehet venni.

Bilbao Forrás: Origo

Cassandra egy másik albergue-ben szállt meg Bilbao-ban, késő délután azonban elhívott fagyizni a belvárosba, illetve azért is, hogy nézzük meg a Guggenheim múzeumot.

Guggenheim Múzeum Forrás: Origo

Míg a múzeum felé haladtam, egy forgalmas vásárlóutcán, egy zsúfolt téren és a várost kettészelő folyó partján vezetett az utam. Annak ellenére, hogy a lábam úgy nézett ki, mint egy elefánté, jól esett a városban sétálni, szeretek új városokat megismerni, érezni a hangulatukat.

A találkozó után siettem vissza a szállásra, egy kagylókonzervet vettem estére, azt szerettem volna felfalni és jólakottan minél hamarabb ágyba bújni. A lábam továbbra is rettenetesen nézett ki, ezért elhatároztam, hogy a cipőmet többet nem veszem fel, szandálban járom végig az út többi részét.

Bilbao érzésem szerint nagyszerű város, mozgalmas éjszakai élettel, hangulatos vendéglőkkel és kocsmákkal. A várost kettészelő folyó partján fiatalok üldögélnek, cigarettáznak, boroznak. Kedvem lett volna elvegyülni a tömegben, egy üveg borral a kezemben elveszni az éjszakában, de eszembe jutott, hogy mégiscsak zarándoklaton vagyok, illetve a lábam is fáj. Szóval a könnyű vacsora utáni lefeküdtem aludni, hogy másnap kipihenten folytassam az utat.

A bilbaoi albergue-ben együtt laktam Sophival, reggel együtt keltünk útra. Szent Jakab útja ezen a szakaszon végig vezet Bilbaon, út közben a folyó ellenkező oldaláról egy előnyösebb perspektívából láthattam a Guggenheim Múzeumot. A város peremén, a kikötő és egy hatalmas iparterület mellett haladtunk sokáig. Azt hiszem ezt a szakaszt szívfájdalom nélkül át lehetne buszozni, nem csorbulna a zarándoklat értéke.

Átkelés a bilbaoi oldalról Portugaletébe Forrás: Origo

Sokáig sétáltunk a folyó partján, amíg el nem értünk egy libegő kompot. Ez a drótkötélen lógatott eszköz szállítja át az autókat és a gyalogosokat a túlpartra, a másik oldalon már Portugelate nevű város van.

A komppal átvitettük magunkat, majd egy mozgólépcsős meredek utcán mentünk fel, a nagy házak között. Nagyon fájt a lábam, ezért elmentem a legközelebbi zarándokházba.

Mozgólépcsős utca Forrás: Origo

Várakozás közben megismerkedtem egy kínai zarándokkal. Méltányolta, hogy makogok néhány illedelmes szót kínaiul, illetve el tudom mondani kínaiul az országom nevét. Azt hiszem azzal akarta az igyekezetemet viszonozni, hogy még aznap referált nekem, hogy mit tud a magyarokról.

Másnap reggel korán elindultam, előző este egy német nőtől kaptam gyulladáscsökkentő tablettát, ettől megtáltosodva vérmes reményeket dédelgettem azt illetően, hogy rettentő sokat haladok aznap. Reggel heves esőzéssel indult a nap, ami egészen délig kitartott. Az eső ellenére elég szépen haladtam, a lábammal és a kedvemmel is minden rendben volt. Bár a gyaloglás nem jelentett túl nagy megerőltetést, Onton magasságában mégis úgy döntöttem, hogy nem megyek tovább.

Miután elfoglaltam a helyem, egy kicsit kimentem a partra, igyekszem minden alkalmat kihasználni a fürdésre. Bár a vízben senki nem volt, illetve csúszós köveken keresztül lehetett a vízbe jutni, mégis bemerészkedtem.

Az ontoni szálláson újra nagyszerű társaság gyűlt össze, a kínai ismerőssel újra sokat beszélgettünk, de csatlakozott hozzánk egy kanadai pár, egy mexikói férfi, illetve néhány francia is. Este meleg ételt kaptunk a házigazdától, bőségesen jólakatott minket és egy kevés bor is lefolyt a torkunkon. A szállás ára 6 euró volt egy éjszakára, a vacsoráért azonban annyit fizetett mindenki, amennyit jónak látott.

A zarándokok előkészítik az ebédlőt Forrás: Origo

Vacsora után még beszélgettünk, miközben egy újabb üveg bort is elfogyasztottunk. A kanadai pár valamilyen, ismeretlen okból különösen megkedvelt engem, tervezik, hogy hamarosan körbebiciklizik a Balatont, illetve Budapesten is eltöltenek néhány napot. Én a várakozásaikat tovább tápláltam azzal, hogy ajánlottam néhány jó helyet a fővárosban és vidéken egyaránt.

A mexikói zarándoktól kaptam egy még erősebb gyulladáscsökkentő tablettát, azaz többet is. A kezembe nyomott négy darabot azzal, hogy hátha szükségem lesz rájuk. A segítőkészségre nem lehet panasz, a zarándokok nagyon odafigyelnek egymásra, de a helyiektől is minden segítséget megkap az ember.

Másnap reggel sokkal jobb állapotban volt a lábam. Úgy éreztem, eljött az ideje annak, hogy gyorsabb tempóban haladjak. Fennakadás nélkül tudtam haladni órákon keresztül, a lendületem csak akkor tört meg egy pillanatra, amikor kísértésbe estem, hogy egy gyönyörű tengerparti kempingben töltsem a napom hátralevő részét. Itt 12 euró volt egy kétágyas sátor, aminek az árát meg lehetett felezni azzal, akivel közösen bérli az ember. A hely vonzerejét növelte, hogy ismerős arcok álltak a bejárat körül, akik éppen szállást foglaltak maguknak. Az egyetlen érvem az út folytatása mellett az volt, hogy jelentős lemaradásom volt az eredeti tervemhez képest. Ez az érv azonban elegendőnek bizonyult, így a tengerpart helyett egy forgalmas autóút szélén élveztem a szikrázó napsütést. Még két órányi gyaloglás várt rám, időnként arra gondoltam, hogy hülyeség volt otthagyni a kempinget, ki tudja mi áll előttem.

Egy kis falut, Hazas Liendot vettem célba. Ezen a településen egy mindössze 16 ágyas albergue működik, az ilyen kis szállások hamar betelhetnek. Úgy számoltam, hogy amennyiben teltház fogad, átgyalogolok egy közeli városba, ahol biztosan kapok szállást. Szieszta idején értem a faluba, egy lélek sem volt az utcákon, a hőség miatt már én is egy árnyékos helyre és egy hideg italra vágytam. Még bágyadtságomban is feltűnt, hogy a kőházak homlokzatán mindenütt nemesi címerek díszelegtek. Elértem végül a falu templomát, ami mögött ott állt egy fehér épület, a zöld fűben pedig Cassandra üldögélt.

A cikk a következő oldalon folytatódik!