Életfogytiglani börtönre ítélték a 14 éves német diáklány iraki gyilkosát

2019.07.10. 12:57

Szerdán életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt a wiesbadeni bíróság egy 22 éves iraki férfit, aki még tavaly májusban erőszakolt és ölt meg egy 14 éves német lányt. A vádlott elutasított menedékkérő volt, ideiglenes tartózkodási engedéllyel rendelkezett. 

A szigorúan őrzött tárgyalóterembe szerdán reggel vezették be Ali Bashart, abban a városban, ahol tavaly a gyilkosság történt, Wiesbadenben.

A bíróság kivételesen súlyosnak ítélte meg a bűncselekményt, ami azt jelenti, hogy valószínűleg 15 év után sem bocsáthatják majd feltételesen szabadlábra. Emellett a bíróság döntése értelmében a gyilkosnak még 50 ezer euró fájdalomdíjat is ki kell fizetnie az áldozat családjának.

Ali B arcát eltakarvaForrás: AFP/Boris Roessler

A bíróság egyetértett az ügyészség érvelésével, miszerint a gyilkos sem megbánást, sem együttértést nem tanúsított, a nemi erőszakot és a gyilkosságot hidegvérrel, céltudatosan és alattomosan hajtotta végre.

Az ügyészség azzal vádolta az irakit, hogy megtámadta, megerőszakolta, majd megfojtotta Susanna Maria Feldmant egy vasútvonal melletti erdős területen 2018. május 23-án. 

A gyilkos ezután üzeneteket küldött az iskolás lány telefonjáról, úgy tüntetve fel a dolgot, mintha az hirtelen Párizsba utazott volna. 

Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Boris Roessler

A fiatal lány holttestét nagyjából két héttel később, június 6-án találták megbeborítva levelekkel, gallyakkal és földdel. 

Az ügyész szerint a férfi azért végzett áldozatával, hogy Susanna ne tudjon feljelentést tenni a nemi erőszak miatt.

Bashar és családja Észak-Irakba tért vissza, ott fogták el a kurd biztonsági erők. Bár Berlin és Bagdad között nincs hivatalos kiadatási egyezmény, visszavitték Németországba. 

A migráns beismerte a gyilkosságot, de a nemi erőszakot tagadta, szerinte a szex konszenzusos volt. 

Kioltott egy életet, mely számára semmit sem jelentett– húzta alá egy héttel ezelőtti záróbeszédében a vádhatóság képviselője, aki szerint Susanna szexuális vágyai kielégítésére kellett Ali B.-nek. Nem egy megrendült menekült tettéről van szó,használta, megölte, elásta– magyarázta az ügyész, aki szerint a történtek szinte példátlan kegyetlenségről tesznek tanúbizonyságot.

Bashar szüleivel és testvéreivel 2015-ben érkezett Németországba a migrációs hullám tetőfokán, akkor, amikor több mint egymillió bevándorló érkezett Németországba, főként a Közel-Keletről és Afrikából.

Menedékkérelmet nyújtott be, amit 2016-ban elutasítottak, de a fellebbezés idejére ideiglenes tartózkodási engedélyt kapott. 

A rendőrség előtt már felhívta magára a figyelmet, verekedés, rablás és illegális rugós kés birtoklása miatt.  

Forrás: AFP/Boris Roessler

Susanna Maria Feldman édesanyja végig ott volt a négy hónapig tartó bírósági tárgyalássorozaton, ahol zokogva hallgatta a bűncselekmény részleteit – írja a Thelocal.de.

Az édesanyja is felszólalt a bíróságon a záróbeszédek napján, s könnyek közt és zokogástól remegve arról beszélt, hogy szerinte nincs megfelelő büntetés azért, amit a lányával tettek, és ami történt, azt soha nem lehet jóvátenni.

Az engem sújtó csapás életfogytig tart, pedig semmit sem vétettem. Susannával együtt a szívem egy darabja is oda– mondta a nő a wiesbadeni tartományi bíróságon. 

Egy másik eljárás során azzal is megvádolták egyébként Bashart, hogy kétszer is megerőszakolt egy 11 éves lányt, akit ráadásul egy afgán fiatal is szexuálisan bántalmazott. Az a per nem nyilvános.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK