Január vége és február közepe között megugrott a halálesetek száma, 15-öt jelentettek, ezzel a betegségben idén elhunytak száma 85-re emelkedett - tette közzé a nigériai járványügyi központ (NCDC).
Ebben az időszakban 68 esetet jelentettek, ezzel az idei esetszám 531-re nőtt. A központ 16 százalékos halálozási arányt állapított meg, 20 állam 79 önkormányzatának területén eddig idén legalább egy megbetegedést erősítettek meg.
Leginkább a 21-30 éves korcsoportot sújtja a betegség, a férfiak aránya valamivel magasabb
- írta jelentésében a központ.
A Lassa-lázat a Lassa-vírus okozza, amelyet 1969-ben azonosítottak az észak-nigériai Lassában. Vérzéseket okozó heveny vírusos fertőzés, amely
vírushordozó rágcsálók - főleg patkányok - vizeletével és ürülékével, az emberek között pedig a fertőzöttek testnedveivel terjed
az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) szerint.
Vannak esetek, amelyekben a Lassa-láz a maláriához hasonló tünetekkel jár, ezek a vírussal való érintkezés után egy-három héttel lépnek fel. Enyhe lefolyású betegség esetén lázat, fáradtságot, gyengeséget, fejfájást okoz.
Tavaly novemberig a
Lassa-láz áldozatainak száma Nigériában 170 volt
csaknem ezer megbetegedésből, a kormány számos intézkedést hozott a fertőzés terjedésének megállítására.