Kínai kémeket fogtak el Németországban

Vágólapra másolva!
A német hatóságok azt állítják, hogy elfogtak három embert, akik Kínának kémkedtek. A vezetőjük egy fedőcéget alapított, amit a másik két társa vezetett. Együttműködtek egy olyan szervezettel, ami a német hadihajók fejlesztésében vett részt, erről szerezhettek meg információkat Kínának.
Vágólapra másolva!

A gyanú szerint Thomas R. egy fedőcéget hozott létra, ami együttműködött egy olyan német kutatószervezettel, ami részt vett német hadihajók fejlesztésében. A fedőcégben vezetőként dolgozott a férfi két társa, Herwig F. és Ina F. 

Az eddigi információk szerint fontos információkat szerezhettek meg a német hadihajók motorjainak fejlesztéséről. 

Amikor letartóztatták őket, akkor éppen további projektekről tárgyaltak, ami fontos lehet a kínai haditengerészetnek. 

Special,Agent,Listens,On,The,Reel,Tape,Recorder.,Officer,Wiretapping
Képünk illusztráció 
Fotó: Shutterstock / Shutterstock

Ezen felül azzal gyanúsítják őket, hogy egy olyan lézert küldtek Kínába, amit az Európai Unió szabályai szerint tilos lett volna, ugyanis katonai célokra is felhasználható. A német hatóságok szerint a kémek elfogása nem eredmény a kémelhárításnak. 

Pár nappal korábban Bajorországban tartóztattak el két kémet, akik a gyanú szerint meg akarták akadályozni, hogy Németország katonai segélyt küldjön Ukrajnának – írja a BBC

Az Origo megírta, hogy korábban egy szuperkém kiadta az amerikaiak atomtitkait, egy náci kém pedig beperelte a német kormányt, mert hamis pénzzel fizették ki. Indiában egy galambot hittek kínai kémnek. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!