Folyamatos légitámadások Kijev ellen, döntöttek az ukrán ellentámadásról

conflict war Horizontal orosz ukrán háború
Egy Kijev felett lelőtt orosz Iskander rakéta maradványait szállítják el a rendőrök az ukrán főváros egyik forgalmas kereszteződéséből
Vágólapra másolva!
Élő közvetítésünk az orosz-ukrán háború 461. napjáról.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül23 bejegyzés
06:01
május 30, 2023
Vágólapra másolva!

Ez történt hétfőn

Előző tudósításunkat ITT TALÁLJA.

06:11
május 30, 2023
Vágólapra másolva!

Magyarország segít

Magyarország területére 2023. május 29-én az ukrán-magyar határszakaszon 5297 fő lépett be. A román-magyar határszakaszon belépők közül 8650 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett.

A beléptetettek közül 57 embernek állítottak ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást - közölte a rendőrség.

06:23
május 30, 2023
Vágólapra másolva!

Három órán át lőtték az oroszok Kijevet

Három órán át folyamatos légicsapások sújtották Kijevet. Tűz ütött ki egy toronyházban. A robbanás ereje több lakás ablakát is betörte és kitépte az ajtókat" - közölte a városi katonai hivatal. Később azt közölték, hogy a toronyház felső két szintje megsemmisült.

Egyelőre nem tudni pontosan, mekkora károkat okoztak a támadások. Egy ember meghalt, hárman pedig különböző sérülésekkel kerültek kórházba.

Kigyulladt egy toronyház Kijevben Forrás: Telegramm/Kijevi katonai közigazgatás
06:29
május 30, 2023
Vágólapra másolva!

Ez volt a 17. orosz támadás a hónapban

Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere "masszív támadásnak" minősítette a város elleni orosz légicsapást, amelyik ebben a hónapban már a 17. volt.

Az ukrán fővárost hétfőn két hullámban lőtték az oroszok, az egyik támadás - szokatlan módon - nappal történt. A kedd hajnali újabb támadás 24 órán belül már a harmadik volt.

07:04
május 30, 2023
Vágólapra másolva!

Több mint 20 drónt lőtt le a légvédelem

Csaknem három órán át tartott a kedd hajnali légitámadás Kijev ellen. A város katonai vezetése szerint az ukrán légierő több mint 20 orosz drónt semmisített meg az akció során.

"A kamikaze drónok támadása tömeges volt, különböző irányokból, több hullámban" - közölték a Telegramon. Azt nem közölték, hogy sikerült-e minden drónt hatástalanítani.

Az eddigi adatok szerint egy ember meghalt, hárman pedig megsebesültek, amikor tűz ütött ki egy lakóházban. Egyelőre nem tudni, hogy drón csapódott-e be az épületbe vagy egy lelőtt drón maradványai okozták a tüzet.

07:31
május 30, 2023
Vágólapra másolva!

Döntések születtek az ukrán csapatok mozgásáról

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette, hogy "megszülettek a döntések" az ukrán csapatok előrenyomulásának időpontjáról, ezzel is utalva arra, hogy Kijev kész megindítani a régóta várt ellentámadását.

Éjszakai videóbeszédében az ukrán elnök azt mondta, hogy nemcsak a kiképzésről, a taktikáról és a lőszerellátásról, hanem az időzítésről is tárgyalt katonai tisztviselőkkel. "Ez a legfontosabb, az időzítés, hogy hogyan fogunk továbbhaladni" - mondta Zelenszkij.

08:04
május 30, 2023
Vágólapra másolva!

Ebben a rakétaelhárítóban bíznak az ukránok

Az ukrán elnök szerint az Egyesült Államok által biztosított Patriot rakétaelhárító rendszerek "100%-os találati biztonsággal" működnek, és Ukrajnát az Oroszország elleni győzelemhez segítik - mondta éjszakai videóüzenetében Volodimir Zelenszkij.

08:32
május 30, 2023
Vágólapra másolva!

Dél-Afrika vizsgálatot indít az orosz fegyverszállítmányok ügyében

Cyril Ramaphosa dél-afrikai elnök egy bírót nevezett ki, hogy felügyelje az olyan vádak vizsgálatát, amelyek szerint fegyvereket pakoltak egy orosz hajóra, amely tavaly titokban kikötött egy haditengerészeti bázison.

Az állítás a hónap elején az Egyesült Államok dél-afrikai nagykövetétől hangzott el, aki azt állította, hogy amerikai hírszerzési adatok szerint az orosz lobogó alatt közlekedő Lady R teherhajó decemberben fegyvereket és lőszereket vett fel egy Fokváros melletti haditengerészeti bázisról.

A kijelentés diplomáciai viszályt váltott ki a két ország között, mivel Dél-Afrika tagadta a kormány által jóváhagyott, Oroszország felfegyverzésére vonatkozó megállapodás létezését.

A dél-afrikai elnök hivatala bejelentette, hogy a legfelsőbb fellebbviteli bíróság korábbi bírája, PMD Mojapelo fogja vezetni a háromtagú testületet, amely kivizsgálja az esetet.

08:56
május 30, 2023
Vágólapra másolva!

Orosz veszteségek Ukrajna szerint

Ukrajna védelmi minisztériuma szerint több mint 207 ezer orosz katonát „megsemmisítettek" Moszkva tavaly február végén indított ukrajnai inváziója óta – köztük 430-an haltak meg az elmúlt napban.
Az orosz veszteségekről szóló napi frissítésében a minisztérium azt közölte, hogy 3801 harckocsit, 575 többszörös kilövésű rakétarendszert és 331 légvédelmi rendszert is megsemmisített.

Az Ukrajna állítása szerint megsemmisített drónok száma szintén 61-gyel nőtt, összesen 3054-re.
Független források nem tudják ellenőrizni ezeket az adatokat, Oroszország pedig nem ad ki jelentést a harci veszteségeiről.

09:15
május 30, 2023
Vágólapra másolva!

Két ukrán bázist is kilőttek az oroszok

Az orosz TOS-1A "Solncepek" nehéz tűzvető rendszerek legénysége az ukrán csapatok két bázisát találta el Juzsnodonyec irányában – mondta a RIA Novosztyinak Oleg Csehov, a Vosztok csoport sajtóközpontjának vezetője.
"A tüzérségi tűz megsemmisített egy ellenséges lőszerraktárat, két ukrán bázist, a Tor Strela-10 légvédelmi rakétarendszerek pedig semlegesített három pilóta nélküli légijárművet" - közölte a szóvivő. Elmondása szerint megállítottak két ukrán felderítőcsoportot is, valamint megelőző csapásként kilőttek két páncélozott harcjárművet, egy kisteherautót és egy teherautót is.

09:48
május 30, 2023
Vágólapra másolva!

20 rakétát lőttek ki az ukránok

Az ukrán csapatok 6 óra 10 perckor 20 rakétát lőttek ki mobil sorozatvető egységekből a donyecki Petrovszkij kerületre – jelentette az Ukrajnai háborús bűnökkel kapcsolatos kérdéseket ellenőrző és koordináló közös központ (JCCC) donyecki irodája a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökségnek. Arról, hogy a rakéták becsapódtak e, és ha igen, hova, valamint hogy milyen károkat okoztak, nem adtak ki információt.

10:12
május 30, 2023
Vágólapra másolva!

Moszkvai polgármester: dróntámadás érte a várost

Moszkvában több épület kisebb károkat szenvedett dróntámadás következtében - közölte kedd reggel Szergej Szobjanyin polgármester a Telegram-csatornáján.

Szobjanyin az írta, hogy a mentőszolgálatok a helyszínen vannak, komolyabb sérülés nem történt.
A TASZSZ és a RIA Novosztyi hírügynökség szerint a Lenin sugárúton és a Profszojuznaja utcában ért találat egy egy-egy lakóépületet. Utóbbi helyen három lépcsőházból evakuálják a lakókat.
Az RBK gazdasági napilap szerint Új Moszkva egyik toronyházának 25. szintjén is kitörtek az ablakok, feltehetően hasonló okokból. Andrej Vorobjov, Moszkva megye kormányzója közölte, hogy a légvédelem több drónt lelőtt a régióban. (MTI)

10:46
május 30, 2023
Vágólapra másolva!

Bahmut környékén ezúttal csend volt

Az ukrán fegyveres erők vezérkara szerint az orosz erők hétfőn nem indítottak támadást a kelet-ukrajnai Bahmut városa körül. Az esti csatatéri jelentésben az egység azt közölte, hogy nem folytattak támadó hadműveleteket az ostromlott város körül, amely a háború eddigi leghosszabb és legvéresebb csatájának volt a színhelye.

11:06
május 30, 2023
Vágólapra másolva!

Orosz lövedék ölt meg két embert Toreckben

Orosz lövedékek csapódtak be Toreck városába, amelyik körülbelül 34 km-re délnyugatra fekszik Bahmuttól. Helyi jelentések szerint legalább két ember meghalt.

11:47
május 30, 2023
Vágólapra másolva!

Putyin pusztító csapást mért Washingtonra

Clayton Morris újságíró, a Redacted News műsorvezetője szerint Oroszország és Kína megsemmisítő csapást mért a dollárra, amikor a BRICS-országokon (Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika) belül annak leváltásán dolgoztak. Szerinte a nyugati média szinte nem is figyelt erre a lépésre a BRICS-tagországok részéről.

A Ria Novosztyi felidézi, hogy korábban Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes megjegyezte, hogy a BRICS-országok felgyorsították a nemzeti valutában történő elszámolásra való átállást. Szerinte az orosz export korlátozása "sok országot arra ösztönöz, hogy a dollár alternatíváin gondolkodjanak".

12:36
május 30, 2023
Vágólapra másolva!

Több mint tíz drónt lőttek le Moszkva felett - videó

Több mint 10 drónt lőttek le Moszkvában - jelentette az orosz RBC hírügynökség. Moszkva polgármestere, Szergej Szobjanyin is megerősítette az orosz főváros elleni hajnali támadást, azt mondta, a támadásban megsérült két épület lakóit evakuálták. (Sky News)

13:21
május 30, 2023
Vágólapra másolva!

Nem engedik be az orosz és a fehérorosz teherautókat a lengyelek

Az Oroszországban vagy Fehéroroszországban bejegyzett teherautóknak megtiltják a belépést Lengyelországba - jelentette a PAP lengyel hírügynökség.

Mariusz Kaminski lengyel belügyminiszter tegnap írta alá az erről szóló rendeletet. A korlátozás a Fehéroroszországban vagy Oroszországban bejegyzett teherautókra, nyerges vontatókra, pótkocsikra és félpótkocsikra vonatkozik, és június 1-jétől "további értesítésig" lép életbe - közölte a hírügynökség.

A rendelet indoklása szerint a döntésre "a közbiztonság biztosítása" miatt volt szükség.

14:10
május 30, 2023
Vágólapra másolva!

Putyin rezidenciája felett lőttek le három drónt

A Moszkva felett ma lelőtt drónok közül hármat az orosz főváros exkluzív Rubljovka külvárosa felett lőttek le, ahol Vlagyimir Putyin elnök hivatalos rezidenciája van - állította egy magas rangú Kreml-politikus.

Az orosz védelmi minisztérium korábban azt közölte, hogy a légvédelem mind a nyolc drónt megsemmisítette a támadásban, amelyért Ukrajnát tette felelőssé.

Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester közlése szerint a támadásban két ember megsérült, de halálos áldozatokról nem érkezett jelentés.

Az orosz államfőn kívül Dmitrij Medvegyev volt elnöknek és Mihail Miszustin miniszterelnöknek is állítólag Rubljovkában van háza.

15:13
május 30, 2023
Vágólapra másolva!

Ukrajna a moszkvai dróntámadásról: Nem mi voltunk, de lesz még

Ukrajna tagadja a moszkvai támadásban való részvételt, miközben a támadások számának növekedésére figyelmeztetett – írta a Sky News.

A támadásra reagálva Mihajlo Podoljak ukrán elnöki tanácsadó a Breakfast Show YouTube-csatornának nyilatkozott: "Ami a támadásokat illeti: természetesen örömmel figyeljük és a támadások számának növekedését jósoljuk. "De természetesen semmi közvetlen közünk nincs ehhez". 

16:12
május 30, 2023
Vágólapra másolva!

Figyelik, és csapással fenyegetik az új ukrajnai fegyverszállítmányokat

A nyugati országok fokozzák a felszerelés- és fegyverszállításokat Ukrajnába a Kijev által tervezett nagyszabású offenzíva előtt - idézik orosz hírügynökségek Szergej Sojgu orosz védelmi minisztert.

Sojgu azt mondta, hogy Oroszország figyelemmel kíséri ezeknek a szállítmányoknak az útvonalait, és csapást mér rájuk, ha észlelik őket.

A háború folyamán Oroszország azt állította, hogy a nyugati szövetségesek azt tervezik, hogy segítenek Ukrajnának a háború eszkalálásában. Tavaly azonban Ben Wallace brit védelmi miniszter cáfolta ezeket az állításokat.

16:40
május 30, 2023
Vágólapra másolva!

Ukrán gyártmányú drónt használhattak a Moszkva elleni támadásban

Úgy tűnik, hogy a Moszkva elleni támadáshoz használt drónok közül legalább az egyik egy ukrán gyártmányú UJ 22-es drón volt, amelyet az Ukrjet cég gyártott – írta elemzésében a The Guardian.

Az UJ22 egy kicsinyített könnyű repülőgépre hasonlít, állítólag 800 km-es hatótávolsággal rendelkezik, és hat órán át képes repülni. Az UJ 22-t elsősorban felderítő és támadó drónnak tervezték, amely körülbelül 20 kilogramm hasznos terhet, jellemzően gránátokat és aknákat - köztük hat RPG-7VM gránátot vagy négy 82 mm-es aknavető aknát - képes szállítani.

Ha bebizonyosodik, hogy UJ 22-es támadásról van szó, akkor ez beleilleszkedik Kijev közelmúltban tett erőfeszítéseibe, hogy drónokkal mélyen Oroszországon belüli célpontokat támadjanak.

Újságírók egy UJ-22 légi felderítő drón (UkrJet) bemutatóján 2022. augusztus 2-án Forrás: AFP/Sergei Supinsky
03:08
május 31, 2023
Vágólapra másolva!

A britek az ukrán támadásokat magyarázzák

Ukrajnának szabad önvédelemből támadásokat végrehajtani orosz területeken lévő célpontok ellen is - jelentette ki kedden James Cleverly brit külügyminiszter Tallinnban.

Észt hivatali partnere, Margus Tsahkna oldalán tartott sajtótájékoztatóján a brit konzervatív politikus ugyanakkor nem kívánt nyilatkozni a Moszkva elleni dróntámadás ügyében.

"Nem ismerek részleteket, és nem fogok találgatni a Moszkva elleni dróntámadások természetét illetően" - mondta a brit tárcavezető. Mindazonáltal úgy vélekedett: alapvetően Ukrajna önvédelemhez való jogának része, hogy saját területén kívül is csapást mérjen, csökkentve ezzel Oroszország ukrán területek elleni támadási képességeit.

"Az ukrán önvédelemhez való jog részét képezik a saját államterületen kívüli legitim katonai célok" - jelentette ki Cleverly.

Az orosz védelmi minisztérium közlése szerint keddre virradóra Ukrajna nyolc drónnal "terrortámadást" hajtott végre az orosz főváros ellen. Moszkvában több épület kisebb károkat szenvedett, és két ember könnyebben megsebesült. Kijev tagadja, hogy köze lett volna a történtekhez.

06:34
május 31, 2023
Vágólapra másolva!

Ez a közvetítésünk véget ért

Friss tudósításunkat ITT TALÁLJA.