Félelmetes fecskefészek

Logopédushoz kell vinni azt a gyermeket, aki kétéves korában még nem mond összefüggő mondatokat? Milyen traumát okozhat egy nyolcéves kifiúnak a válás, és hogyan lehet ezt elkerülni? Milyen félelmeket vetíthet ki egy pici lány a legkülönbözőbb dolgokra, és hogyan érthetjük meg az ő szorongásait? Benda Viktória gyermekpszichológus válaszol.

Kicsi Beánk kétéves, talpraesett, okos, kiegyensúlyozott kislány. Mondatokban beszél, nagyon sokat foglalkozok vele.

A minap nagymamáéknál voltunk, ahol a fenti teraszra megérkeztek a fecskék. Hallottuk, ahogy csivitelnek, és Bea nagyon szeretett volna felmenni megnézni őket. Felmentünk az emeletre, és ott kimentünk az erkélyre, ahol a lámpa fölé építettek fészket a madarak. Épp nem volt benne fecske, de Bea kíváncsi volt, így az apukája felemelte, hogy közelebbről lássa a fészket. Egy pillanat volt az egész, és Beácska teljesen kétségbeesett. Elkezdte szorítani a férjem nyakát, és sírt egy kicsit. Nem értettük, mi baj. Lementünk és játszott tovább, nem esett szó erről. De este lefekvéskor folyamatosan a következőket mondta: "Felmentünk teraszra - láttuk fészket - nem volt benne fecske - aranyos fecske - bogarat eszik meg kukacot. Nem jó fészek. Félek tőle. Nem jó fecske. Félt Bea." Utána megint: "nem bánt, aranyos..", majd ismét: "félt Bea.." Sokáig, hosszú percekig mondta ezeket. Nagyon megijedtem, hogy valami trauma érhette, de nem tudom mitől. Azóta mindennap este emlegeti.

Én azt szeretném megtudni, hogy hogy reagáljak, mit mondjak, amikor ő kikerekedett szemekkel, szorosan fogva a kezemet, hosszan az arcomba mondja ezeket? Mit válaszoljak? Hogy nyugtassam meg? Azt mondtam, hogy a fecske aranyos, és a fészek olyan, mint Beácskának az ágyacska, abban alszanak a fecskék.

Lehet-e a fészek küllemre ijesztő egy kétévesnek, vagy asszociálhatott valamire? Mitől alakulnak ilyen félelmek, amikor egészen biztos, hogy korábban semmilyen hasonló jellegű rossz élménye nem volt?

És mi lesz, ha megint megyünk nagyihoz? Hogy viszonyuljunk a kéréséhez - ha netalán meg akarja nézni -, vagy beszél róla? Fecskét tulajdonképpen még egyáltalán nem látott, csak a fészket.

Bea megijedt, mikor meglátta a fecskefészket. Valószínűleg valamilyen előzetes elvárása volt arról, hogy mit fog látni, mielőtt a fészekbe nézett. Lehet, hogy fiókákat remélt benne?! Ahogy leírtad a szavait, amiket akkor este mondott, abból arra következtetek, hogy azt gondolta, a fecske megette a fiókákat, mint ahogy a bogarat meg a kukacot. Ezáltal vált félelmetessé a fecske, és Bea fél tőle, mert őt is megeheti. A fészek rossz, mert nem tudta megvédeni a fiókát... Vajon az ő kiságya meg tudja őt védeni a félelmeitől? Ez az értelmezés jutott eszembe a leírtak alapján.

Hogyan reagálj a félelmeire? Hagyd, hogy elmondja, ahányszor csak akarja! Nyugodtan megkérdezheted tőle: "Azt gondolod a fecske megette a fiókákat?", "Attól félsz, hogy téged is meg fog enni?" , stb.

Ha van kedvetek, napközben el is játszhatjátok, elbábozhatjátok a történteket, meg a fantáziáit! Mondd el neki, miért nem voltak még fiókák a fészekben.

Keress neki fecskéről képeket (esetleg könyvtárban), beszélgessetek róla, ha Bea is akarja - nem kell erőltetni! Meséld el hogy visz a fiókáinak eleséget a fecske! Ha nem is látott fecskét, lehet hogy valami ijesztő lénynek képzeli.

Ha legközelebb mentek a nagymamához, nyugodtan megkérdezhetitek, hogy van-e kedve megnézni a fészket - ha igen, mutassátok meg neki újból - lehet, hogy addigra fiókák is lesznek benne.

A kisgyermekek a legkülönfélébb dolgokra, élőlényekre tudják kivetíteni félelmeiket. Sokszor nehéz megtalálni az összefüggést a fantázia és a valóság között. Ezek a belső félelmek születésük után pár hónappal fokozatosan alakulnak ki bennük (pl. sötétségtől, ismeretlentől, szülők elvesztésétől, megsemmisüléstől, stb), és egy adott szituációban képesek kiváltódni.

Általában az szokott segíteni, ha az ő szintjének megfelelően "beszélgettek" róla és/vagy eljátszátok az eseményt, vagy a fantáziát.