Anyukám szerint rosszul nevelem a lányom

Hogyan tudunk segíteni egy gyermeknek, ha félelmei vannak egy film után? Miért nem köszön mindenkinek egy ötéves kislány? Milyen hatása lehet a bölcsinek egy egészen kicsi gyerekre? Mennyire szóljon bele gyermekünk nevelésébe az anyukánk és mennyire hallgassunk ösztöneinkre? Hogyan szoktassuk le a verekedésről a gyermeket? Benda Viktória gyermekpszichológus válaszol.

Egy aggódó nagymama kéri segítségét. Pár hete a bölcsődébe való szoktatása folyik a 19 hónapos kisfiú unokámnak. Sajnos nem problémamentes. Bármennyire a legmesszebbmenőkig mindent elkövetnek a dadusok a gyerek beszoktatása érdekében, kedvesek vele, nagyon szépen foglalkoznak vele, mégis a kisfiú sírdogál, nem eszik semmit.
Pár napja elkezdett pislogni mindkét szemével, először csak rövid ideig, de most már állandóan, és orrtörlés is párosodik a mozdulattal. A menyem elvitte 2 napja az orvoshoz, aki a beszoktatást vetette fel problémának, ami el fog múlni. Azt is mondta, mozgásszervi probléma, mégpedig a tikféle. Sajnos az interneten nem találtam semmiféle megoldást a kezelésében.

Kérem a visszajelzést, köszönettel.

Vannak olyan élethelyzetek, mikor arra kényszerülnek az anyukák, hogy bölcsibe adják gyermeküket. :-((
Gondolom, az önök esetében sem talált az anyuka egyéb lehetőséget unokája napközbeni elhelyezésére. Nyilván alaposan átgondolták a döntésüket.
Valójában másfél-két évesen a gyerekek még nem érettek arra, hogy az anyától elszakítva, rendszeresen napi 6-7 órán keresztül közösségbe kerüljenek. Az egészséges fejlődésükhöz szükséges kizárólagos figyelmet (szeretetet) és megfelelő mennyiségű testkontaktust családi közegben tudják megkapni.
Sok esetben nem képesek szándékaikat, érzéseiket értő módon kommunikálni társaik és a gondozónők felé.
Kétszemélyes kapcsolatra van szükségük, melyben a másik rájuk hangolódik: érti jelzéseiket és közvetíti számukra a környezeti ingereket. Ez a fajta kölcsönös ráhangolódás nem tud létrejönni a gyermek és gondozónői között, mert figyelmükön osztoznia kell - jó esetben - még 5-6 társával.
Mindezek ismeretében teljesen érthető, hogy unokája különféle tüneteket (nem eszik, tikkel) produkál, ha erre a különválásra kényszerítik őt. Szorongását a gondozónők - bármennyire megtesznek is minden tőlük telhetőt - csak kismértékben tudják enyhíteni, az anya személyét nem tudják pótolni. A kezdetekkor tapasztalható tünetek azért idővel enyhülni fognak, a gyermek "beszokik". Ha azonban két-három hónapnál tovább is megmaradnak, akkor érdemes elgondolkozni a bölcsi felfüggesztésén!
Egyelőre minden, amit tehetnek, hogy
- a fentiek ismeretében még egyszer átgondolják, hogy valóban ezt a megoldást választják-e gyermekük felügyeletére;
- amikor a szülők együtt vannak a gyermekükkel, próbáljanak minél több figyelmet fordítani rá: meséljenek, játsszanak vele! Babusgassák, hancúrozzanak sokat! Legyen az együttlétük minél intenzívebb, minél szorosabb!