Ausztria
21:002024. június 17.
Franciaország
Törökország
18:002024. június 18.
Grúzia
Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Kedves Judit,

nagyon elkeseredtem, mert 3,5 éves kisfiam szobatisztasága nem olyan, ahogyan én azt elképzeltem. Mivel nekem vissza kellett mennem dolgozni, így szegénykém 1,5 éves korában bölcsödébe került. 2,5 éves korában egyik napról a másikra nappalra szobatiszta lett. Az éjszakai pelenkaelhagyást nem mertem még megtenni, mivel azt tanácsolták nekem - nem tudom, hogy baj volt vagy sem -, hogy ameddig éjszaka néhány napig nem száraz a pelenkája, ráadásul hűvös tél volt, ne vegyem le róla a pelust. Gondoltam, következő nyáron leveszem, amennyiben nem marad száraz éjjelre a pelenkája. Sajnos, nem maradt. Mivel idén nyáron elég meleg volt, gondoltam, megpróbálom. Július közepén megpróbáltam vele megbeszélni, hogy most már nagyfiú - szeptemberben mentünk óvodába -, és az ovisok már éjjel nem pisilnek be. 2-3 éjjel bepisilt, de aztán 3 hétig nem. Utána elutaztunk Hajdúszoboszlóra, egész nap vízben voltunk, mert nagyon meleg volt. Ahogy másnap hazaérkeztünk, már éjjel bepisilt. Sajnos azóta az eltelt egy hónap alatt majdnem minden nap bepisil. Hetente csak egy nap marad szárazon a nadrágja. Próbáltam megbeszélni vele, de olyan, mintha nem értené, azt válaszolta: nem én teszem, hanem a kukim. Több dolgot latba vetettem, pl.: fél játékhalmazától eltiltottam, próbáltam éjjel felébreszteni, de éjjel nagyon mélyen alszik, s heves ellenkezésbe csapott át. Egyszerűen nem tudom, mi lehet a megoldás. Sajnos elég rossz evő, s ebből kifolyólag egyszer voltam vele pszichológusnál, de nagyon szemtelen és arrogáns volt velünk a pszichológus, és többet oda nem szeretnék elmenni. Viszont félek attól, hogy mivel már hűvösek az éjszakák és én nem ébredek fel, hogy éjjel megpróbáljam megpisiltetni, akkor nagyon felfázik. Volt ismerősöm, aki azt ajánlotta, hogy jól meg kell verni - mert vele is azt tette az anyja és itt van, túlélte - akkor egy életre megtanulja, hogy ne pisiljen be. Ilyen eszközökhöz nem szeretnék folyamodni, de attól félek, nehogy húgyhólyaggyulladást kapjon. Vagy 2 óránként húzzam fel az órát és állandóan ébresszen fel, akkor meg egyikőnk sem piheni ki magát. Mit tehetek, hogy ne okozzak kárt a gyermekemnek? Szeretném, ha segítenének néhány tanáccsal, nagyon megköszönném.

Kedves Anyuka,

Nagyon egyszerű a válaszom, bár lehet, hogy te nem leszel vele elégedett: a fiadnak igaza volt: nem ő csinálja, hanem a kukija. Az éjszakai szobatisztaság néha évekkel később következik be, mint a nappali. Ha erőltetjük (ugyanúgy, ahogy az evést), a probléma fokozódik - a gyerek a szorongás, félelem miatt fog bepisilni, vagy éppen azért, hogy ezzel kiváltsa a szülők figyelmét, soron kívüli törődését. A verés tilos. Nem azért, mert nem bírná elviselni, és nem élné túl. Ember lesz a vert gyerekből is, de milyen ember?! Azt tanulja meg, hogy veréssel lehet elérni dolgokat, hogy a verés egy hatékony módszer (mint az ismerősöd), így ő is verekedős lesz, és később is verni fog - akkor már az unokádat.
Tehát vissza a pelenkát éjszakára is. Szó se essék a pisilésről jövő nyáron. Igenis bepisilnek az óvodások éjszaka. Jó részük igen. Ha ötéves korban sem mutatkozik változás, akkor kell először orvoshoz (hogy a szervi problémát kizárják), majd pszichológushoz fordulni.

Nagyon megörültem, hogy ilyen hamar válaszoltál a levelemre. Ne haragudj, de azt olvastam ki a leveledből, hogy tulajdonképpen 5 éves koráig még normális, ha éjszaka bepisil. Az az igazság, hogy 4 napja, mivel féltettem az éjszakai felfázástól, visszaadtam rá a pelenkát. Nem tudom, hogy jól tettem vagy sem, de reggelre megint jócskán belepisilt. Mi a véleményed, hogyha ezen a télen (nem azért mert a dolgok könnyebbik végét ragadom meg) a hűvös éjszakák miatt adnék még rá pelust? Vagy hogyha nyáron 3 hétig elértük már, hogy nem pisil be és nincs rajta pelenka, akkor megszokhatta már, hogy nincs rajta, és sokkal rosszabbat érek el vele, ha visszaszoktatom rá? Gondolom, az sem helyes, ha hagyom, hogy felfázzon. Igazából azért vagyok ilyen tanácstalan, nem tudom azt a megoldást, amivel nem okoznék neki későbbi éveire problémát.

Én is ezt javasoltam: add vissza rá a pelust, és próbálkozzatok jövő nyáron, amikor újra meleg lesz. Nem éri meg felfázatni a gyereket, mert ez további veseproblémákat okozhat, ami pedig valóban oda vezethet, hogy nagyon nehezen lesz szobatiszta. Jól csinálod, csak így tovább.

Üdv, Judit

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről