Románia
ÉLŐ
Ukrajna
Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Juhos Katalin -Fidesz-MDF-MKDSZ

Juhos a kerület jelenlegi polgármestere. 1964-ben született, azóta a kerületben él. A jogász végzettségű Juhos 1990-ben lépett be a Fideszbe, ekkor kezdett a lakás- és oktatásügyekért felelős alpolgármesterként a kerületi önkormányzatban dolgozni. Bár 1994-ben újraválasztották, lemondott posztjáról és a fővárosi képviselőséget választotta. 2001 májusában a Fidesz budapesti testületének alelnökévé választották.

Juhos többször szorgalmazta a kerületi önkormányzatok és a főváros közti együttműkö-dés javítását és erősítését. Főleg a közlekedés, a környezetvédelem, a bűnmegelőzés, valamint a panelházak felújítása terén látná szükségesnek az összefogást.

Juhos a következő ciklus egyik legfontosabb kérdésének közlekedés fejlesztését tartja. A polgármester támogatná a 4-es metró megépítését, de a fővárosi elképzeléseivel nem ért egyet. Szerinte kevesebb megállóval, de legalább Gazdagrétig lenne érdemes megépíteni a vonalat.

Juhos elmúlt négy éves tevékenységét igazolhatják olyan fejlesztések a Lágymányosi-öböl hasznosítása, a hegyvidéki részeken folyó ingatlanfejlesztési beruházások, vagy a korábbi ipartelepek megújulása és olyan cégek betelepülése, mint a DHL futárszolgálat, a Kraft Jakobs Suchard, a Wella, a Westel 900, a Philips, vagy az RTL Klub. A kerületi vezetés ígéretei között szerepel a következő ciklusra a csatornafelújítás és más közműmunkálatok elvégzése.

Nagy vitákat váltott ki viszont a Juhos Katalinnak 2000-ben megítélt év végi jutalom. Bár a prémiumot az egész képviselő-testület megszavazta, a szocialista frakció előzőleg azt kérte, hogy értékeljék a polgármester éves munkáját és csak azt követően döntsenek a jutalmazásról. Józsa István, a kerületi MSZP frakcióvezetője szerint ennek ellenére azért szavazták meg az előterjesztést, mert a polgármester megjutalmazását összekapcsolták a köztisztviselők megjutalmazásával.

Juhost bírálta a kerületi MSZP-frakció a Bartók Béla út átnevezése körül kirobbant vitában is. A bécsi Horthy Miklós Társaság 2000-ben kezdeményezte az önkormányzatnál, hogy a Bartók Béla út egy része legyen Horthy Miklós út. A kérdéssel a kerületi kulturális bozttság foglalkozott, de az indítványt csak a testület MIÉP-es és kisgazda tagjai támogatták. Ennek ellenére a helyi szocialista frakció úgy vélte, hogy a MIÉP-nek és a kisgazdáknak tett engedményt Juhos Katalin fideszes polgármester, amikor a képviselő-testület elé terjesztette a Horthy Miklós útról szóló javaslatot. Juhos tagadta a szocialisták állítását, és időszerűtlennek nevezte, hogy utat nevezzenek el Horthyról.

Juhos támogatására visszalépett a MIÉP polgármesterjelöltje Fenyvessy Zoltán.

Molnár Gyula -MSZP-SZDSZ

1990 óta az MSZP-SZDSZ önkormányzati képviselője a XI. kerületben. Molnár programjában szerepel a közbiztonság javítása, egy összehangolt térfigyelő rendszer kialakítása és a polgárőrség támogatása is. 1990-92 között kerületi alpolgármesterré választották, de a képviselők 1992-ben felmentették. Két év múlva, az illetékes bíróság ítélete alapján visszahelyezzék alpolgármesteri tisztségé-be, de néhány hónap után lemondott, mert nem tudott együttműködni a képviselő-testület tagjaival. 1992-től két évig a fővárosi közgyűlés tagja, 1994 óta pedig egyéni országgyűlési képviselő volt.

Molnár 2000-ig az MSZP alelnöke volt, akkor azonban nem kapta meg az újraválasztáshoz szükséges ajánlásokat. Az MSZP informatikai és távközlési munkacsoportjának vezetője. Neve szóba került 2001 májusában, mint az MSZP főpolgármester-jelöltje. Az MSZP XI. kerületi parlamenti egyéni képviselője. A második fordulóban szerzett mandátumot.

Molnár a Moszkvai Textilipari Egyetemen szerzett diplomát. Ezután III. kerületi KISZ-titkár, majd 1989-ben a Baloldali Ifjúsági Társulás elnöke lett. Két évig a Fővárosi Közgyűlés képviselője is volt. 1994 óta parlamenti képviselő, a Horn-kormány idején Magyarország képviselője volt az Európa Tanácsban.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről