A fénygraffiti-performansz egyébként a Pips:lab tevékenységének csupán egy szelete. Ami az egyebeket illeti, értelmezhetőségük minimum problematikus. Itt van mindjárt a durván Segg tévé-nek fordítható munkájuk, amelyben egy rejtett kamera élő képei keverednek felvett filmrészletekkel.
A műalkotás úgy épül föl, hogy a rejtett kamerával fölszerelt fenék egy kávézó vendégeivel viccelődik, s ezeket az élő felvételeket projektoron kivetítve korábban felvett filmrészletekkel keverik. Vagy vegyük a Részeg yuppie címűt, amelyben a címszereplőt alakító színész rettenetesen ritmustalanul táncol a zenére. Mozgását nem csak kamera örökíti meg, de számítógéppel összekötött apró érzékelők (szenzorok) mutatják, ahogy mozdulatai az időhöz viszonyulnak. Ezután a gép (a szenzorok rögzítette pontok alapján) keres egy megfelelő zenét az eredetileg ritmustalan mozgáshoz.
Mint sejthető, e művek komoly technikai háttérapparátust igényelnek (kamera, vágó-, keverőpad, számítógép, projektor stb.), s általában nem a fogalmi kifejezésmódot, sokkal inkább a kép adta lehetőségeket igyekeznek kihasználni. Ebből a szempontból külön érdekes az Interaktívíró-projekt, amelyben a képen három, kényelmes fotelben ülő, laptopon dolgozó író látszik. Amint valamelyikük pötyögtetni kezd a gépén, egy kivetített térképen három, foteles kis figura közül az éppen dolgozót jelölő alak elindul, maga mögött húzva a legépelt szavakat. Vagy másképpen szólva: saját szavain halad előre a térben.
A napjainkban az élet mind több és több területét meghódító csúcstechnika ilyen jellegű, "érdek nélküli" felhasználása tulajdonképpen nem más, mint egy új, aktuális relevanciával bíró anyagnak a műalkotások számára való felfedezése. Ez a formálható, alakítható felület a művészetben ismeretes lehetséges világok naprakész típusának, a virtuális világnak a kifejezési lehetőségeit nyújtja. S a közvetítettség, az egyidejűség (szinkronitás), valamint a manipuláció olyan jellemzői ezen új műfajnak, melyek közvetlenül vonatkoznak hétköznapi életünkre is.
Major András