Chemical Brothers, takarékon

A Nokia új telefont és új továbbindulási irányt jelentett be, s mindennek örömére Berlinbe repíttette Európa és a Közel-Kelet újságíróit, vendégül látva őket egy igazi rave-re, jókora össznépi elektronikus zenei bulira. A főfellépő a Chemical Brothers volt, az együttes tagjait az újságíró-kollégák arról faggatták, milyen a csengőhang a mobiljukon. A riporter nem unatkozott sokat, bár a sztárok nyilvánvalóan úgy gondolták, a (német) parasztnak kár a csokoládé. Riport egy összmediális eseményről és pár gondolat a bejelentést kísérő eseményeken elhangzottakról.

Hogy a finn mobilóriás valami számára különösen fontos bejelentésre készül, már az első pillanatban világos volt - egyszerű sajtótájékoztató kedvéért ritkán ültetik repülőgépre az újságírót. A megérkezés éjszakáján már a Weekend nevű bárban itatnak minket az Alexanderplatz közelében, amely kellemes hely, húszas-harmincasok, rálátás a fél városra, csupa szimpatikus arc, buli is készülődik.

Hihetnénk, hogy kifejezett magyar szokás partyra éjjel egy után érkezni - nos, a berliniek fél háromkor kezdik egyáltalán feltölteni a teret. Gyorsul a zene is, nem háttér- többé csupán, proghouse-tól technóig kúszik a sebességmérő, majd lendül visszafelé, közben fogynak az öt euró körüli koktélok, körben az ablakoknál minden szemérmesség nélkül tekerik a jointokat. Magunk tartalékoljuk az energiát, elvégre Chemicalre jöttünk. Ahogy lent kiszállunk a liftből fél négy felé, még nagy csapatokban érkeznek az emberek. Péntek éjszaka van Berlinben.

Másnap, amint a hotel halljából a tetőig nyúló óriásakváriumot tisztító búvárokat nézem, újra felvetődik bennem a kérdés: vajon mivégre is vagyunk itt, mire fel a fölhajtás? Bár ezen a korai órán kérdéseket megfogalmazni nem kis teljesítmény, válasz egyelőre nincs. Van viszont berlini körút, a Brandenburger Tor mellett pezsgőzünk a Szépművészeti Akadémia erkélyén délben, Junior Jack szól, és előétel gyanánt színes kis virágokat eszünk üvegpohárból. A sárgarépa-tök levest feleses pohárban szolgálják fel tűzforrón. Süt a nap, szélesek a mosolyok. Kis városnézés jön, a csoportot persze elveszítem, s hála az éppen zajló maratonnak, a Velodromba tartó közös buszról is lemaradok.

Lemarad szerencsére a tévés interjúra készülődő török csapat is, taxival végül egy időben érkezünk a busszal. Bár elvileg semmilyen civil járművet nem engednek az alagsorba, kameránk és passaink felmutatása után simán átjutunk minden ellenőrzési ponton, a fellépőknek fenntartott útvonalon haladva. Jókora lounge-ba terelnek minket, először együtt a csapat, román partymagazinostól a dubaji pr-ügynökig vagyunk vagy százhúszan. Dubaji társunkkal alaposan összehaverkodunk, mint mondja, ők gyakorlatilag nem dolgoznak, esetleg a befektetéseiket kezelik. Hatalmas apanázs jár pusztán az állampolgárságért, lakás a házassági levél mellé. Az átlagpolgár háromhavonta cseréli a telefonját, mindig csak a legújabb modell érdekli (a funkciói nem).