Kovács Iván azért sem hagyja abba

Az athéni olimpia magyar szempontból talán legszívszorítóbb pillanata volt, amikor a férfipárbajtőr-csapatdöntő befejeztével Kovács Iván, a magyar csapat vezéregyénisége arcát a kezébe temetve átviharzott a vegyes zónán, és nem is jött elő az öltözőből az eredményhirdetésig. Az olimpiai ezüstérmet szerzett együttes korelnöke keserű könnyekkel siratta a nagy lehetőség elszalasztását, holott valójában büszkének kellett volna lennie önmagára és társaira - Boczkó Gáborra, Kulcsár Krisztiánra és Imre Gézára -, hogy beverekedték magukat a franciák elleni fináléba.

Sportmúzeum

Itt megtekintheti a Filmmúzeum interjúit a jelen és a múlt jeles magyar sportembereivel.

Schmitt Pál
Szabó Bence

Nagy Tímea

Az összes interjú

Ch. Gáll András helyszíni jelentése Athénból

"Még most, egyet aludva a döntőre is inkább a keserűség fojtogatja a torkomat, holott igazán örülhetnék annak, hogy tizenkét év elteltével ismét olimpiai ezüstérmes lettem Krisztiánnal együtt" - mondta a 34 éves párbajtőröző, Udvarhelyi Gábor tanítványa.

- Ostoba a kérdés, hiszen nyilvánvaló a válasz: ennyire akarta az aranyérmet?
- Még ennél is jobban. Lassan másfél évtizede vagyok az élvonalban, nyertem már csapatvilágbajnokságot, olimpiai ezüstöt, s most fel akartam tenni a koronát az életművemre. Egész évben jó formában vívtam, úgy érzem, 34 évem minden rutinjával, tapasztalatával sikerült felkészülnöm az olimpiára. Pályafutásom vége felé megtanultam szellemileg uralni a mozdulataimat. Az egyéniben is jól ment a vívás, az amerikai srác mindössze hat tust tudott csinálni ellenem, aztán pechemre a mumusommal, a svájci Fischerrel találkoztam a legjobb tizenhat között.

- Mit gondol, miért nem tudtak nyerni?

- Utólag is jónak tartja a taktikát, miszerint kivárásra játszottak Obryék ellen?
- Nem volt más választásunk. A franciák idén már háromszor megvertek bennünket, mindhárman jóval előrébb álltak a világranglistán, mint mi. Nyílt csatában nemigen lett volna esélyünk.

- Eszem ágában sincs visszavonultatni, de azért megkérdezem: folytatja Athén után?
- Már hogyne folytatnám! Az a baj - vagy a szerencse -, hogy vívni nagyon jó. Az ember örömmel csinálja, én például egyáltalán nem tekintem munkának. Azt persze nem tudom megmondani, hogy Pekingig kihúzom-e, 2008 annyira messze van.