Klinsmann magas állami kitüntetést kaphat

Vágólapra másolva!
Lapértesülés szerint magas állami kitüntetésben akarják részesíteni Jürgen Klinsmann német szövetségi kapitányt. Az állami- és futballvezetők mellett a szurkolók is elégedettek az egykori világbajnok csatár munkájával, és döntő többségük azt szeretné, ha folytatná a megkezdett munkát a stuttgarti szurkolók egykori kedvence.
Vágólapra másolva!

A Passauer Neue Presse pénteki számában megjelent információ szerint a szövetségi érdemkereszttel tüntetnék ki Klinsmannt, akit márciusban, az Olaszország ellen Firenzében elszenvedett 4-1-es vereség után legszívesebben az állásától is megfosztottak volna. A vasárnap véget érő labdarúgó-világbajnokságon azonban Klinsmann csapata az elődöntőig jutott, ahol ismét Olaszországtól szenvedett vereséget, s szombaton Stuttgartban Portugália ellen a harmadik helyért játszhat. A döntőt az olaszok a franciákkal vívják vasárnap Berlinben.

A német csapat a közönségnek is meg akarja köszönni a támogatást, bárhogy is végződjön a stuttgarti összecsapás. Vasárnap délben a berlini Brandenburgi kapu előtti "szurkolói sétányon" több százezer ember és a tévénézők milliói előtt akar elbúcsúzni a világbajnokságtól.

A Forsa közvélemény-kutató intézet felmérése szerint a németek 95, ezen belül a szurkolók 98 százaléka az olaszoktól elszenvedett vereség ellenére is büszke a válogatott teljesítményére. A megkérdezettek 93 százaléka akarja, hogy Jürgen Klinsmann szövetségi kapitány maradjon, ő készítse fel a csapatot a 2008-as svájci-osztrák rendezésű Európa-bajnokságra.

Forrás: EPA

Márciusban még sokan lemondatták volna...




Klinsmann szombaton a kezdőcsapat több játékosára nem számíthat: a védelem oszlopát Per Mertesackert megoperálták, valószínűleg nem játszhat a berlini Arne Friedrich sem, sérüléssel bajlódik a brémaiak csatára, a világbajnokság gólkirályi címére pályázó Miroslav Klose is.