Vágólapra másolva!
A másodosztályú skót labdarúgó-bajnokság 18. fordulójában az Arbroath együttese mindössze 15 játékossal utazott el a listavezető Raith otthonába, és végül a sérülések miatt Ally Adams kapust a mezőnybe kellett becserélni. Mint kiderült, ez pontszerzést és világhírt eredményezett.

A Raith az első félidőben vezetést szerzett, majd a 61. percben megduplázta az előnyét a hazai együttes. Ekkorra az összesen 15 focistával érkezett Arbroath már négy cserelehetőséget is kihasznált – közülük kettőt sérülés miatt –, és a vendégek védelmébe beállt többek között a 32 éves Ally Adams, aki valójában kapus. Adams a nyáron ingyen érkezett a csapathoz a Musselburgh Athletic csapatától, és

ez volt az első bajnokija az új klubjában, amin pályára lépett.

Alig negyedórával a becserélése után pedig megtörtént a csoda. A 76. percben ugyanis kiderült, hogy talán jobban tenné a vezetőedző, ha a cserekapust ezentúl a mezőnyben játszatná, hiszen Adams egy hatalmas gólt lőtt a hazai kapuba.

A pontszerzés is összejött az Arbroath-nak

A vendégek, vélhetően a kapus góljának is köszönhetően még jobban feltüzelték magukat, és a 81. percben egy büntetőből kiegyenlítettek.

A tabellán utolsó előtti Arbroath így ponttal, Ally Adams pedig minden bizonnyal örök élménnyel távozott a másodosztályt vezető Raith otthonából.

Adamsnek egyébként nem ez volt a karrierje első gólja, még 2020-ban a saját térfeléről lőtt az ellenfél kapujába szabadrúgásból, a Tranent csapatának játékosaként.

Forrás