Társoldalunk:

Buenos Airesben lesz a sakkvilágbajnoki-döntő

A Nemzetközi Sakkszövetség elnöke, Kirzsan Iljumzsinov bejelentette, hogy a  FIDE világbajnoki címért Ponomarjov és Kaszparov páros mérkőzését Buenos Airesben rendezik meg június 19. és július 7. között. A világranglistát vezető Garri Kaszparov értékelte a Deep Junior programmal vívott mérkőzésének tapasztalatait, és elégedett volt játékával.

Az argentin fővárosban mérkőzik meg a FIDE világbajnoki címéért a címvédő ukrán Ruszlan Ponomarjov és kihívója, a világranglistát fölényesen vezető exvilágbajnok, az orosz  Garri Kaszparov. Február 14-én írta alá Ponomarjov a döntő szerződését, s négy nap múlva a FIDE elnöke, Kirszan Iljumzsinov már be is jelentette az összecsapás helyszínét és időpontját. A döntő díjalapja egymillió dollár. A FIDE Végrehajtó Bizottságának következő ülését február 22-23-án Bukarestben rendezik meg, s erre meghívták Vlagyimir Kramnyik és Lékó Péter közös menedzserét, a német Karsten Hensel urat, hogy beszámoljon, hogy miként áll kettőjük mérkőzésének az ügye. Buenos Aires komoly érdeklődést mutat az abszolút világbajnoki címért novemberre kitűzött, kétmillió dolláros díjalapú döntő megrendezésére is.

A sajtótájékoztatón Iljumzsinov elnök úr elégedetten nyugtázta, hogy a FIDE égisze alatt megrendezett ember-gép csatájának, Kaszparov és a Deep Junior program viaskodásának óriási volt a sajtóvisszhangja, máris sok nyugati cég jelentkezett igénnyel, hogy szerveznének hasonló mérkőzéseket. A FIDE rövidesen kidolgozza a pontos részvételi szabályzatot. Kaszparovot sokan faggatták a Deep Junior számítógépes programmal vívott mérkőzéséről. Az exvilágbajnok annak a véleményének adott hangot, hogy mindaddig van létjogosultsága az ember és gép csatájának, amíg a nagymesterek képesek arra, hogy akár csak egy partit is nyerjenek. "Az igazi harc csak most kezdődik" - mondta Kaszparov. A világranglistát nagy fölénnyel vezető orosz exvilágbajnok véleménye szerint a géppel vívott  csatában az ember nem gyengébb  a számításban, de a lélektani tényezők befolyásolják teljesítményét. A gép játékára nincs hatással a korábban játszott partik lefolyása és eredménye.

Kaszparov a mérkőzés hatodik játszmájában még játszható állást adott remire, mert nem tudott megszabadulni a harmadik játszmában elkövetett súlyos elnézésének emlékétől. Összességében a sakkozás tizenharmadik világbajnoka elégedett volt teljesítményével, s reményét fejezte ki, hogy még sokáig sikerrel játszhat a programok ellen. "Az abszolút világbajnoki cím sorsa az ember és a gép páros mérkőzésén fog eldőlni" - jelentette ki. A számítógépes programok ereje azonban nehezen összehasonlítható a nagymesterekével. Idézte az amerikai Yasser Seirawan vicces értékelését: "A számítógép úgy játszik, mint egy 2400 Élő-pontos sakkozó, aki nem néz el semmit."

Verőci Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ CIKK